2017. október 6., péntek

Új SuperTipsMan stratégia

A sportfogadási stratégiám része, hogy állandóan elemzem a tippforrások teljesítményét. Ennek jegyében áttekintettem a SuperTipsMan (egykori Superbetmen) teljesítményét. A korábbi, legelső optimalizációm arról szólt, hogy csak a bajnoki meccseiket játszom meg. E nélkül a teljes nyereményt+bankrollt elvesztettem volna már, így viszont a bankrollon felül maradt az egyenleg, noha hatalmasat zuhant közben.

Most pedig, két hónap után, a szeptember 30-i zárással áttekintettem azt is, hogy mely típusú tippek hozták a legnagyobb sikert. A nem bajnoki mérkőzések mindenben nagyon rosszul teljesítettek, de különösen a gólszám típusú fogadásokban, ezeket tehát nem is ismertetem.

Azonban a bajnoki meccsekben a nyereségesség határán mozogtak az 1 és 2 típusú tippek, tehát a hazai vagy vendég győzelmet várók. A nyerési arány tartalék mindössze 3 százalék körül van, ami igen kevés, hiszen 10 százaléktól felfelé jó. A 28 tippből csak 21 nyert, 1,3871-es átlag ODDS-sal. Ezzel nem lehet haladni.

Szintén nagyon gyenge volt a "mindkét csapat lő gólt" típusú tipp. 33-ból csak 23 talált be 1,5761-es átlag ODDS mellett, így a nyerési arány tartaléka 6,25 százalékos. Ez már jobb eredmény, de találtam még jobbat.

A bajnoki meccseken az 1,5 gól feletti tipp sem teljesít jól, annyira nem, hogy a 1,2365 átlag ODDS mellett csak 28 talált be a 38-ból, ami sajnos kevés, a nyerési arány tartalék így mínuszba ment: -7,19%. 

A bajnoki meccseken a 2,5 gól alatt/felett és a 3,5 gól alatt típusú fogadások viszik el a prímet: az előbbinél 27-ből 20 talált be, utóbbinál 21-ből 18, 1,5463, illetve 1,3152 átlagos ODDS mellett, ami már jó eredménynek számít, hiszen mindkettőnek 10 százalékot megközelítő nyerési arány tartaléka van (9,40% és 9,68%). Persze ezek a számok még kicsik, de jelen pillanatban ennyit lehet kiolvasni, nem többet.

Ha csak ezeket a tippeket fogadtam volna meg, és minden nyereményből kivettem volna az új stratégiám szerint, akkor az elmúlt két hónap az alábbiak szerint alakult volna:

- augusztus hónap: kezdőegyenleg (bankroll) 25.000 Ft, hóvégi egyenleg 34.942 Ft, e mellett tartalékba tett pénz egyenlege 12.441 Ft, elköltésre kivett pénz: 12.441 Ft. Tehát úgy nőtt volna közel 40 százalékkal az egyenleg, hogy közben kivettem volna egy, a bankrollal megegyező mennyiségű pénzt.

- szeptember hónap: kezdőegyenleg: 34.942 Ft, hóvégi egyenleg: 30.026 Ft, e mellett tartalékba tett pénz egyenlege 13.306 Ft, elköltésre kivett pénz: 11.502 Ft. Ez tehát egy gyengébb hónap volt, hiszen vissza kellett pótolni a bankrollba 10.637 forintot, de még így is az eredeti bankroll felett van az egyenleg, és a tartalékegyenleg még nőtt volna, az elköltésre kivett pénz pedig 2 hónap alatt már majdnem elérte volna a bankrollt, azaz az eredeti 25 ezer forintos befektetésemet (23.943 Ft).

A két hónap alatt az egyenlegminimum 20 ezer forint lett volna, a tartalékegyenleg minimuma pedig 2.179 forint, tehát sosem fogyott volna el a tartalék.

Elvégeztem ezt a számítást úgy is, hogy nem csak a legsikeresebb típusú tippeket játszom meg, hanem az összes bajnoki meccs tippjét. Íme az eredmények:

- augusztus hónap: kezdőegyenleg (bankroll) 25.000 Ft, hóvégi egyenleg 26.843 Ft, e mellett tartalékba tett pénz egyenlege 29.121 Ft, elköltésre kivett pénz: 44.357 Ft. Tehát úgy maradt volna a bankroll közelében az egyenleg, hogy közben kivettem volna egy, a bankroll háromszorosával megegyező mennyiségű pénzt.

- szeptember hónap: kezdőegyenleg: 26.843 Ft, hóvégi egyenleg: 22.794 Ft, e mellett tartalékba tett pénz egyenlege 1.788 Ft, elköltésre kivett pénz: 22.832 Ft. Ez tehát egy gyengébb hónap volt, hiszen vissza kellett pótolni a bankrollba 50.164 forintot, de még így is az eredeti bankroll közelében van az egyenleg, azonban a tartalékegyenleg gyakorlatilag elapadt volna, és ezért kongatom a vészharangot e felett a fogadási szisztéma felett. Ugyan egy fontos különbség, hogy a csak gólszámos stratégiával szemben itt az elköltésre kivett pénz igen jelentős lett volna a befektetéshez képest: a két hónapban együtt 67.189 Ft.

A két hónap alatt az egyenlegminimum 15.705 forint lett volna, a tartalékegyenleg minimuma pedig 0 forint, méghozzá többször is, tehát nem lett volna mindig elég a veszteségek visszapótlására.

Ez a stratégia összességében többet hozott volna a konyhára, még akkor is, ha - a tartalék híján - a kivett pénzt csökkentem a visszapótlással szeptember végén, azonban sokkal jobban ingadozott volna az egyenleg, sokkal többször járt volna padlón a tartalékegyenleg, így a jövőre nézve ez a tippelés kiszámíthatatlanabbnak tűnik nekem, hiszen bármikor beeshet egy jelentős veszteség.


Akkor most melyik stratégia a helyes? Az első, csak gólszámos, amely lassabban emelkedik, de kiegyensúlyozottabb, és a tartalékát sem veszítette volna el két hónap alatt, vagy a második, minden bajnoki tippet megfogadó stratégia, amely ugyan jelentősen ingadozott volna, viszont háromszor annyi pénzt termelt volna két hónap alatt?

Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, de én bevallom, ennyi sok veszteség után, ami ért engem az elmúlt egy év alatt, az elsőre szavazok, tehát a kevesebbet, de azt biztosabban hozóra. Azaz a csak bajnoki gólszámos fogadásokra.

Ezért 2017. október 1-től csak a SuperTipsMan 2,5 alatt/felett és 3,5 alatt típusú gólszám fogadásaira koncentrálok és az elemzéseket is így végzem majd. Természetesen továbbra is rendszeresen elemzem, hogy mely stratégia a legoptimálisabb a SuperTipsMan tippjeire építve.

2017. október 1-től a tippeket pénzzel is megjátszom újra, de csak a bajnoki 2,5 A/F és 3,5 A gólszámos tippeket, tehát amelyeknek az elemzését is végzem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése