Így kereshetsz pénzt a sportfogadással

Utoljára frissítve: 2021. július 14.

A sportfogadással most ismerkedőknek, illetve a Tippnyerő blog új látogatóinak szól az alábbi oldal, melyen a sportfogadás és a Tippnyerő tippek rendszerének, és a Tippnyerő blog bejegyzései nyelvezetének alapjait lehet elsajátítani.

A sportfogadás egy olyan pénzkereseti lehetőség, amely egyáltalán nem tisztán szerencsejáték, mint például a lottó, hanem valódi esélyek vannak egy-egy sportesemény kapcsán, melyek megbecsülhetőek. Matematikai nyerési esély persze a lottójátékoknál is kimutatható, de a sportfogadásban az összekerülő csapatok jelenlegi formájából, múltjából, a pályára kerülő játékosoktól, sőt még akár a helyszíntől és időjárástól (és még sok egyéb változótól) is függően valamelyest tényleg megbecsülhető a mérkőzés kimenetele.

Ezt az esélyt azonban a fogadóiroda is megbecsüli, és az egyes kimenetelekre (például hazai csapat győz, ami a sportfogadásban 1-est jelent, döntetlen lesz, ami X-et jelent, vagy a vendégcsapat győz, ami 2-est jelent) ún. nyereményszorzót ad. Ezt ODDS-nak hívjuk. A nyereményszorzó a fogadóiroda szerinti eséllyel fordítottan arányos, azaz minél nagyobb az esély az adott kimenetelre, annál kisebb az ODDS.

Például egy 1,36 ODDS azt jelenti, hogy ha eltaláljuk azt a kimenetelt, amire a fogadóiroda ezt az ODDS-ot adja, akkor visszakapjuk a pénzünket, és arra pluszban még a megfogadott összeg 36 százalékát. Ha nem nyerünk, akkor viszont elveszítettük a teljes megfogadott pénzünket, tehát nem kapunk rá semmit.

Ez látszólag egy gyors meggazdagodási módszernek tűnik, hiszen például 1,36, vagy 1,52 ODDS-okkal fogadva gyorsan növekedhet a pénzünk.

Ez azonban két ok miatt mégsem így van.

Egyrészt, amikor a csapatok játszanak egy mérkőzésen, sok esetben felborul a papírforma: hiába kéne például győznie az erősebb, mondjuk a bajnoki tabella tetején álló csapatnak a tabella alsó részén álló csapattal szemben, vagy akár a múltbeli találkozóik eredményei, vagy bármi más szempont szerint, teljesen váratlan, és racionálisan felfoghatatlan okokból ez sokszor nem így történik. Például az erősebb csapat nem tekinti tét meccsnek, ezért gyengébb játékosokat vonultat fel, hogy egy későbbi rangadóra viszont ütősebb csapattal készüljön, vagy túl sok kulcsjátékos beteg, sérült éppen, vagy csak egyszerűen a rosszra fordult időjárás mételyezi meg az erősebb csapatot, de a meccset elveszíti, vagy döntetlenre játssza.

Ez a papírformától eltérő jelenség nagyon-nagyon sok mérkőzés jellemzője. Amikor elkezdődik a meccs, és egymásnak esik a két csapat, a várttól teljesen eltérő viszonyok is kialakulhatnak, sőt, a mérkőzés lefolyása, például a mérkőzés elején kapott gól, vagy gyorsan kialakult két gólos hátrány is letörheti a játékosokat, elvesztheti a hitüket a nyerésre. És még ezernyi más oka is lehet, de a lényeg, hogy soha nincs előre lejátszott meccs. Soha. Ha két csapat játszik, és pár nap múlva újra összekerülnek, egy teljesen eltérő eredmény fog születni a legtöbb esetben. Ez teszi kiszámíthatatlanná a mérkőzések alakulását, és erre épül a sportfogadás a fogadóiroda részéről.

A másik ok, ami miatt a sportfogadás nem egy könnyű pénzszerzési lehetőség, hogy a fogadóiroda úgy alakítja ki az ODDS-okat, hogy azok - hosszabb távon megfogadva - az általa becsült nyereségességi határnál alacsonyabb megtérülést, azaz veszteséget hozzanak. Az ODDS reciproka a nyerési esély.

Például, ha ezt látod a fogadóiroda kínálatában, hogy 

13:00 Labdarúgás, Angol Liga bajnokság: West Bromwich - Swansea    1,55    3,80    4,75     

az azt jelenti, hogy a hazai győzelem esélye 1/1,55, azaz 64,52 százalék a fogadóiroda szerint, a döntetlené 1/3,80, azaz 26,32 százalék, míg a vendégcsapat győzelmének esélye 1/4,75, azaz 21,05 százalék. Ez együtt azonban többet ad ki, mint 100 százalék, vagyis az ODDS-ok alacsonyabbak annál, amivel a 100 százalék jönne ki: 111,89 százalék. Ha az arányokat meghagyva visszacsökkented az esélyeket 100 százalékra, akkor sorrendben 57,66 százalék, 23,52, és 18,81 százalék jön ki, ami kerekítve már 100 százalék. Ezekből visszaszámolva a nyereségességi határ eléréshez szükséges ODDS-okra 1/0,5766 = 1,73, 1/0,2352 = 4,25, illetve 1/0,1881 = 5,31 jönnének ki. Ezek viszont pontosan annyival lennének magasabbak, mint a fent kiszámolt 111,89 százalék, azaz a reális ODDS-ok a nyereségesség eléréshez 11,89 százalékkal lennének magasabbak, mint amit valójában kínál a fogadóiroda.

Bár adódnak a magyar Tippmixpro.hu oldalnál magasabb ODDS-ot kínáló fogadóirodák is (jelenleg viszont ezekre külön adó vonatkozik, összességében így már kedvezőtlenebbek, részletek itt), de egyetlen fogadóiroda sem fog olyan ODDS-okat kínálni, melyek a nyereségesség határát elérnék.

Ez a különbség (jelen esetben 11,89 százalék) ugyanis a fogadóiroda haszna, ami egyben a Te veszteséged is.

Vagyis a sportfogadás egyrészt azért nehéz, mert a csapatok küzdelmei még az erősebb-gyengébb összecsapásokban is sokszor kiszámíthatatlanok, másrészt a fogadóiroda olyan ODDS-okat ad, melyeket tartósan megfogadva garantáltan a nyereségességi határ alatt leszel, azaz veszíteni fogsz.

Ez két fontos adottsága a sportfogadásnak, és ennek ellenében kell megpróbálni nyerni a fogadóiroda ellen.

Ezt értem, de hogyan lehet akkor mégis tartósan nyerni a sportfogadásban?


A sportfogadók mindössze 2-5 százaléka nyereséges csak hosszú távon, a többiekből él meg a fogadóiroda és abból fizeti ki a 2-5 százaléknyi nyerő játékost is.

Valószínű, hogy abba a csoportba szeretnél tartozni, amelynek a tagjai kapják a pénzt a többiektől, és nem oda, akik összedobják nekik.

Ez azonban rendkívül nehéz, hiszen a mérkőzések kiszámíthatatlansága és a direkt nyereségességi határ alatt tartott ODDS-ok miatt a fogadóiroda felé lejt a pálya, nem is kicsit.

Ahhoz, hogy nyerjél, szükséges egy olyan játékstratégia megalkotása, amellyel a valós esélyeknél jobban választod ki a tippjeidet, hiszen a valós esélyekkel (lásd fent) még veszteséges vagy. Ezt megalkothatod saját magad is (nekem eddig közel öt év iszonyú elszánt munkájába került, napi több óra tanulással, tapasztalatszerzéssel, és még mindig csak reményeim vannak), de kaphatod a tippet erre szakosodott tippadóktól is.

A tippadók a legtöbb esetben pénzt kérnek a tippekért. Én több százezer forintot fizettem ki ilyenekért 2016. októbere és 2018 tavasza között, de egyikkel sem, még a legjobbakkal sem sikerült nyernem tartósan soha, veszteséges voltam velük. Olyan viszont teljesen általánosan előfordult, hogy a múltjukat (ami miatt mellettük döntöttem) utólag meghamisították. Ekkor jöttem rá, hogy a fizetős tippadók célja a legtöbb esetben az előfizetések megszerzése, mert a tippjeikkel nem tudnak pénzt keresni. (Egyébként vannak ingyenes tippadók is, de velük sem tudtam tartósan nyereséget elérni.) Ekkor kezdtem komolyabban saját tippek előállításával foglalkozni, melyekkel másfél év múlva, 2019. decemberére állt össze valami első kézzel fogható eredmény. Vagyis összességében 3 év múlva! De még ez sem vezetett nyereségre.

Ezt csak azért írom le, hogy lásd az időigényt: valószínűleg több évbe kerül, mire szívós munkával esetleg felküzdöd magad a vágyott 2-5 százalékba, de még ekkor sem biztos, hogy tartósan sikerül.

Ne feledd, hogy rövid távon könnyebb nyerni! A sportfogadásban az az igazi megmérettetés, hogy hosszabb távon, sőt, folyamatosan nyerj! Ez a legnehezebb. Ráadásul az egyetlen legális, magyar Tippmixpro.hu oldalon átlagosan több százalékkal alacsonyabb ODDS-ok vannak, mint mondjuk a népszerű Bet365-ön, így aki a Tippmixpro.hu-n is tud nyerni, az ottani ODDS-okkal, az még nagyobb eredménynek számít!

De én nem akarok ennyi munkát beleölni, mi a megoldás?


Ha nem akarsz saját tippkiválasztási módszert kitalálni, ami tényleg elég nehéz, akkor kövess valamilyen tippadó forrást. Akár fizethetsz is érte, de választhatsz ingyeneset is. Így választhatod a jelen blog tippjeit is, a Tippnyerő tippeket, melyek ingyenesek és folyamatosan azon dolgozom, hogy nyereségesek legyenek, de jelenleg hosszú távon még nem azok.


Hogyan fogj bele?


Regisztrálj valamelyik internetes fogadóirodánál (a jelen blogban közölt Tippnyerő tippek a magyar Tippmixpro.hu rendszerére vannak optimalizálva) és fizess be egy kezdő összeget, amit majd a fogadásokhoz használhatsz fel.

Azt javaslom, ne fizess be túl sok pénzt, mert csak megnyerve kérheted vissza. Ezért fizess be annyit, mint amennyit feltétlenül szükséges, hiszen bármikor befizethetsz mellé pluszban, de ki már nem vehetsz ilyen könnyen, mert ahhoz tartósan nyerni kell. Ezért a többi, sportfogadásra szánt pénzt tartsd elkülönítve egy bankszámlán, például egy Revoluton.

Sportfogadási alapfogalmak: bankroll menedzsment és tétkezelési stratégia



A sportfogadás minden esetben, kivétel nélkül egy hullámzó pénzkereseti lehetőség. Ha sikerül jó tippkiválasztási stratégiát találnod, amellyel nyereséget érsz el a fogadóirodával szemben, az is sok veszteség melletti sok nyereségből fog összeállni. Ez nem bankbetét. Ezt el kell fogadnod, ha sportfogadásba fogsz.

Ha például elkezded megfogadni a Tippnyerő tippeket, akkor lehet, hogy eleinte veszteni fogsz. Ez normális, nem kell megijedni. Idővel azonban az egyenleged remélhetőleg emelkedni fog, ezt azonban át kell vészelni, és nem csak idegekkel kell bírni, de pénzzel is. Erre szolgál a bankroll. A bankroll az a pénzösszeg, ami az adott stratégia negatív egyenleghullámainak átvészelésére elegendő pénz. Ha a szükségesnél kevesebb összeget használsz fel a bankroll képzésére, akkor elveszíted a pénzed és újabb befizetés szükséges majd a további fogadáshoz. Minden egyes tippkiválasztási stratégiához tartozik egy ilyen bankroll összeg, amit általában a téthez viszonyítanak, például a tét százszorosa. (A százszoros tét egy gyakori nagyságrend a sportfogadásban).  

A tét az az összeg, amit egy tippre, azaz egy fogadásra szánsz. Bár sokan tanácsolják, hogy emelj tétet, ha vesztettél, hogy visszaszerezd a következő nyeréssel az előző veszteséget is, de szakmailag ezek bizonyíthatóan veszteséget hoznak egy idő után, ezért aki ilyet ajánl, az kókler, vagy titokban a fogadóirodának dolgozik. Én sem hittem ezt el, ezért én is emeltem és vesztettem. Te már ne ess ebbe a hibába! Én tétkezelési stratégiának az egyenlő tétet javaslom minden fogadásra, pontosabban ennek egy továbbfejlesztett változatát, a sávos tétkezelést, mely egy saját találmányom, és hatékonyabb, mint az egyenlő tét. Fontos, hogy ezt fogadd el alapvetésként és ettől ne térj el, tehát sose emeld a tétet azért, hogy egy veszteséget visszaszerezz!

A bankroll nem egy pontosan meghatározható összeg, inkább egy biztonsági tartaléknak szánt, becsült pénzmennyiség, ami nem kőbe vésett, ezért akár el is veszhet, elsősorban akkor, ha túl kevés tétre elegendő összeget tartalmaz. Másfelől viszont a túl nagy bankrollnak meg az a hátránya, hogy ugyan nem valószínű, hogy azt elveszted, viszont a haszon, amit el fogsz érni, nagyon kevés lesz, hiszen a tét az mindig ugyanannyi, ezáltal például 100 forintos tétekkel egy 10 ezer forintos bankrollra vetítve nyilván sokkal nagyobb százalékos hasznod keletkezik havonta, mint egy 100 ezer forintos bankrollra vetítve.

Ez a két megközelítés a két véglet, közöttük optimálisan kell kiválasztani a bankroll pontos összegét és néha érdemes felülvizsgálni. Az optimálisan kiválasztott bankroll tapasztalataim szerint elsősorban a megnyert tippek ODDS-ainak átlagával arányosan egyre nagyobb, továbbá a naponta megjátszott tippek mennyiségével is arányosan egyre nagyobb, nehogy elfogyjon a bankroll a következő napi fogadások leadásakor egy olyan rossz napon, amikor épp összejönnek a veszteségek.

Ezt jobban kifejtve, a bankroll pontos kiszámolása előtt fontos megismerni az egyenlegcsúcs fogalmát. A sportfogadásban - épp azért, mivel ingadozik - nagyon nehéz megmondani, hogy tulajdonképpen tartósan nyereséges-e egy stratégia, vagy nem. Egy dologgal azonban mégis remekül lehet mérni: a folyamatos veszteségek és nyereségek közepette az egyenleg hullámzása során elér-e új egyenlegcsúcsokat? Ha erre az a válasz, hogy igen, rendszeresen, még akkor is, ha néha 1-2 hónapot várni is kell a következő egyenlegcsúcsra, akkor a stratégia nyereséges és folytatni kell. A nyereségesség egy másik fontos jellemzője, hogy az egyenleghullámzás alja két egyenlegcsúcs között se legyen nagyon mély, mert onnan már nem fog tudni visszajönni egy stratégia. Tapasztalataim szerint egy 1,7 átlagos nyerő ODDS körüli stratégiára a legnagyobb mélypont, ahonnan még vissza tud jönni a stratégia, az nagyjából 20 tétnyi egyenlegvesztés. Mondjuk egy átlagosan 3 nyerő ODDS körüli stratégia esetében ez körülbelül 30 tétnyi egyenlegvesztés. Ha ezeket a veszteségeket meghaladja a stratégia, akkor már nem szabad tovább folytatni a fogadást, mert valószínűleg a stratégia tartósan veszteségessé vált, és érdemes mással kísérletezni inkább a továbbiakban, esetleg pénzes fogadás nélkül vezetni tovább a tippeket.

Ha nem akarsz egész nap a sportfogadással foglalkozni, hanem csak naponta egyszer akarod leadni a fogadásokat, akkor fontos az is, hogy a stratégia szerint hány fogadást kell leadnod legfeljebb egy nap, ennyi pénztől ugyanis egyszerre kell megválnod, tehát ennyi tartalékkal mindenképpen rendelkezned kell még akkor is, ha éppen egyenlegmélyponton vagy. Általában hétvégén van több meccs és akkor szokott lenni a legtöbb fogadás egy napon.

Ahogy az egyenlegmélypontot, úgy a legtöbb napi tétet is célszerű egy hosszabb időszak (tippkiválasztási stratégiánként legalább 200 meccs és legalább fél év együttesen, tehát amikor már mindkét értéket elérte) meghatározni. Én úgy szoktam a bankrollt kiszámolni, hogy egy ilyen időszak alatt megmérem a két egyenlegcsúcs között bekövetkezett legmélyebb egyenlegcsökkenést (például az előző egyenlegcsúcshoz képest 20 tét volt a maximum két egyenlegcsúcs között fél év és 200 meccs alatt), és ezt összeadom az ugyanezen időszakban egy nap leadott legmagasabb fogadási számmal (például 14). Ez összeadva 20+14 tét, azaz 34 tétnyi bankroll igény jön ki. Ez egy elvi mélypont, amit remélhetőleg sohasem fog elérni a stratégia, ezáltal át tudod vészelni a nehezebb időszakokat is, és szerencsés esetben zavartalanul emelkedhet az egyenleged további befektetés nélkül. Azonban ha például 34-re jön ki egy ilyen szám, akkor én ezt általában még tovább szoktam felfelé kerekíteni, így mondjuk 40 tétnyi bankrollt határozok meg egy ilyen tippkiválasztási stratégiához.

Forintban számolva, a legkisebb tét, amivel lehet fogadni a Tippmixpro.hu-n, az 100 forint, tehát a 40 tétnyi bankroll az 4000 forint.

A bankroll menedzsment az az eljárás, amivel a bankrollt emeled vagy csökkented a nyeremény függvényében. Például ha a nyereményekből a duplájára emelkedett a bankroll, mint amivel elkezdted, akkor az egy bankroll menedzsment kérdés, hogy kiveszel-e pénzt, ha igen, mennyit, és utána mekkora lesz az új tét. Amikor ilyen esetekben döntesz, akkor a bankroll megint "elölről" indul, így most már ennek az új összegnek a dupláját kell majd nézned.

Azt, hogy mikor mit csinálsz, Rád van bízva. Én a fentebb, a tétkezelési stratégiánál már említett sávos tétkezelést ajánlom, itt a duplájára emelkedett bankrollnál kétszeresére nő a tét is, az emeléskori felére visszacsökkent bankrollnál pedig a felére csökken a tét, ahogy hullámzik a stratégia egyenlege. A sávos tétkezelésnél nem határoztam meg pénz kivételi szabályokat, de célszerű akkor kivenni, amikor már elegendő nyeremény összegyűlt és akkor, amikor még marad benne tartalék is a további játékhoz anélkül, hogy a tétet csökkenteni kellene. Ezekről részletesen olvashatsz az előző linken.

Persze nem kötelező ezt a tétkezelési stratégia és bankroll menedzsment metodikát követned, ez csak egy ajánlás.

A legbiztonságosabb, ha a legkisebb, 100 forintos tétekkel kezded a fogadásokat, mert ha minden rossz összejön, és netán elveszíted a bankrollt, akkor kis összeget fogsz bukni. A 100 forintos tétek hátránya ugyanakkor az érdemben lassú egyenlegemelkedés, ezért ennél magasabb összeggel is kezdheted. Én ezért 1000 forintot tartok optimálisnak egy tétre, kezdésnek és ebből határozom meg a bankroll összegét is. Ez nem egy előteremthetetlen összeg, ugyanakkor már érezhetően lehet vele pénzt keresni. Amennyiben azonban egy stratégia naponta sok tippet ad, akkor jobb kezdet a 100 forintos tét, hogy ne kelljen túl sokat beruházni az elején.

Már majdnem a végére értünk. Már csak egy fejezet maradt hátra.

Miről szólnak pontosan a Tippnyerő tippek?


A Tippnyerő tippek között jelenleg négyféle tippsor kap helyet.

Az esélyesebb csapatokra fogadó 12 nevű stratégia (1-et (hazai győzelem) vagy 2-t (idegen győzelem) kell fogadni) itt található. Az 12-es stratégia nem egy, hanem több, hasonló stratégiából álló portfólió, ami azt jelenti, hogy egy tippet több stratégia is adhat, ezáltal egy tippet akár többszörös téttel is leadhatsz a fogadóirodánál. Például ha egy tippet három stratégia is javasol, akkor háromszor fog szerepelni a listában, így a tét háromszorosával célszerű megfogadni. Épp ezért itt a portfólió miatt a bankroll nagyobb, mint egy sima stratégia esetében, én 60 tétből álló bankrollt javaslok rá. Tehát például 100 forintos tétnél 6 ezer forint a szükséges kezdő bankroll.

Az 12 stratégia viszonylag magas ODDS-okkal dolgozik, ezért kockázatosnak számít.

A Tippnyerő tippek másik féle tippsora a döntetlenekre alapozott stratégia. Itt már nagyobbak az elnyerhető összegek, de jóval nagyobb a kockázat is, hogy ez sikerül-e (a döntetlen egy jóval ritkábban nyerő fogadás, de ha nyer, többet is hoz!), ezért ezt inkább haladóknak ajánlom, akik már tudják, miről van szó.

A döntetlenre alapozott stratégia valójában szintén egy portfólió, hiszen több, döntetlenre tippet adó stratégiából áll össze. Az XD stratégiára épp ezért 300 tétegységnyi bankrollt javaslok (100 forintos tét esetén ez 30 ezer forint).

Végül létezik az XD döntetlen stratégiának - ugyanabból a tippkiválasztási alapból kiindulva - egy hármas kötéses változata is, ami azt jelenti, hogy ha egy stratégia a portfólióból egy nap legalább két vagy három tippet is ad, akkor ezeket össze lehet kötni ún. többes kötésben. Ilyenkor - ha a benne lévő összes fogadás nyer, akkor - az ODDS-ok összeszorzódnak, így a hármas kötésű XT stratégiánál körülbelül 22-30 közti ODDS nyerhető. Ha viszont nem nyer az összes kötés, akkor a fogadásra feltett pénzt elveszíted.

A kötéses stratégiánál persze a tripla találat szükségessége miatt még ritkább a nyerés - itt az a normális, ha veszít - ezért erre 300 tétnyi bankrollt javaslok, azaz 100 forintos tét választása esetén 30 ezer forintot.

Bármelyik döntetlen stratégiát választod is, a bankrollokat külön-külön kell érteni, tehát ne használj fel egy bankrollból több stratégiát, mert egy rossz szériában bankroll vesztéshez fog vezetni!

Még az 12-es stratégiáknál is kell némi türelem, hogy a stratégia visszaszerezze a veszteségeket és új egyenlegcsúcsra törjön, de a döntetlen stratégiákhoz abszolút kötélidegek kellenek. Egyiket sem szabad abbahagyni azonban csak azért, mert nem nyert egyből, hiszen ezek hosszú távon várhatóan nyereséget fognak hozni, érdemes kivárni!

A Tippnyerő E12-es stratégia az fogadóirodával szembeni tippekre épít, hiszen sokszor van meglepetéseredmény. Erre 100 egységnyi bankrollt javaslok, tehát 100 forintos tétek esetén 10 ezer forintot.

Végül van még a Tippnyerő 900-as stratégia, ez szintén döntetlen stratégia, mely részben átfedést mutat az XD stratégiával (négy, onnan kiemelt stratégia ad ide tippeket). Erre legalább 64 egységes bankrollt javaslok, ami 100 forintos tétekkel 6 400 forint.

A Tippnyerő tippeknél van még két fontos dolog, ami védi a stratégiákat a tartós leromlástól, vagyis a komolyabb veszteségektől.

Az egyik az egyenlegvédelem. Bár a kiszámíthatatlanság miatt a múltbeli eredményekből csak korlátozottan lehet ítélni a jövőre nézve, de ettől függetlenül mindegyik stratégia (kivéve: 900-as stratégia) rendelkezik egy ún. egyenlegvédelemmel, ami azt jelenti, hogy csak azok a stratégiák adnak tippeket, melyek a közelmúltban nyereségesek voltak. Ha egy stratégia veszteségbe megy át, akkor annak a tippjeit a rendszer kikapcsolja és csak akkor kapcsolja be újra, ha ismét nyereséges lesz. Ez a határvonal minden stratégiánál a saját tartós nyereségességi határa a nyerő tippek ODDS-ainak reciproka alapján.

A pillanatnyi nyereségesség kiszámítása folyamatosan zajlik az utolsó 20 mérkőzés találati aránya alapján, minden stratégia esetében. De nem ezek a végső értékek, mert ezek még nagyon ingadoznak, hanem az utolsó 20 ilyen érték átlaga alapján jön ki a végeredmény (azaz gyakorlatilag az utolsó 40 mérkőzés van benne, hiszen az első 20 után van csak először találati arány, és ebből kell még további 20 ilyen érték, hogy abból először átlagoljak). Az átlag már nem ingadozik annyira, inkább trendet mutat, így alkalmasabb egy ilyen döntés alapjául szolgálni.

A másik fontos dolog - kizárólag a döntetlen Tippnyerő tippeknél -, hogy ahol portfólió van (ezek az XD, XT stratégiák), csak a 10 éppen legnyereségesebb stratégia ad tippet a portfólióból, vagy ha nincs 10, akkor amennyi nyereséges. Ennek is az a lényege, ami az egyenlegvédelemé is, hogy növelje a stratégia teljesítményét, erősítse azt.

Ez a rendszer a döntetlen Tippnyerő tippeknél 2019. november 9-e óta működik így.

Az alapvető sportfogadási ismeretek és a Tippnyerő stratégiák bemutatásának végére értél.

Továbblépés


Ha továbbra is, mélyebben is érdekel a téma, javaslom az alábbi két poszt elolvasását is:

Mit tanultam eddig a sportfogadásról?
Miről szólnak és hogyan működnek a Tippnyerő tippek?

A Tippnyerő blogon rendszeresen (havonta) értékelem az egyes stratégiák állását, és a blogon számolok be a fejlesztésekről, újdonságokról is, illetőleg gyakran megosztom a gondolataimat is a dolgok állásáról. Ezért ha megjátszod a Tippnyerő tippeket, akkor célszerű a Tippnyerő blogot is rendszeresen olvasnod.

Az új blogbejegyzések megjelenésének értesítésére fel lehet iratkozni RSS vagy e-mail alapon, a Tippnyerő tippek napi tippjei pedig nem csak a blogon olvashatók, de e-mailben is fel lehet rájuk iratkozni.

A Tippnyerő blog és a Tippnyerő tippek ingyenesek és azok is maradnak.

Köszönöm a figyelmed!

Ha bármilyen kérdésed van, akkor kérlek tedd fel kommentben e bejegyzés alatt, vagy írj nekem e-mailt az alábbi címre (nem kattintható, a SPAM robotok ellen az e-mail címem a képre van felírva). Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése