2019. július 1., hétfő

Ha bele akarsz fogni a sportfogadásba, kezdd el most!

Mivel a legutóbbi bejegyzésben írtam, hogy nincs annyi bankrollom, amennyit szükségesnek tartanék, ezért kíváncsiságból megnéztem, a 2019. július 1-től elinduló (illetve tovább folytatandó) stratégiák hogyan alakultak volna a múltban, mennyire ért volna össze a veszteségük.

Mert hogy most az a taktikám, hogy a szükséges bankrollt a jelenlegi bankrollom megnövelésével, (nem pedig saját befizetésből) juttatnám el arra a szintre, hogy egyáltalán kezdő bankrollról beszélhessek.

Az alábbi egyenleggörbék mutatják az egyes bankrollok mélypontjait az elmúlt egy évben, a barna színű pedig ezek egyesített egyenlegét mutatja.

A mélypontok a napi záró egyenleg alapján, mindig a legutóbbi egyenlegcsúcshoz képest lettek meghatározva, tehát napközben lehettek ennél mélyebb (és magasabb) csúcsok is. Amelyik napon az adott stratégiának nem volt meccse, ott az előző napi egyenleggel számoltam.

Vagyis ez a görbesereg azt mutatja meg, hogy ha bármelyik ponton beszállok az évben, akkor legfeljebb mennyi bankroll lett volna elég arra, hogy a legnagyobb egyenlegmélypontot kiheverje.


Mint látható, a négy stratégia együttes egyenlegmélypontja -237.450 forint volt, 2019. március 17-én.

Ha így nézzük, akkor a mostani 150 ezres bankrollomat elbuktam volna.

Csakhogy mikor kezdődött az igazi lejtmenet? Nagyjából 2018. november elején, nem pedig 2018. július elsején, azaz pont egy éve!

Novemberig viszonylag békés volt a veszteséggörbe, a legnagyobb veszteségmélypont sem volt 100 ezer forintnál nagyobb összegű, tehát arra a jelenlegi bankroll viszont elég lett volna.

De ha csak novemberben kezdtem volna el, akkor már nem lett volna elég a 150 ezer forint, november 24-én már 168 ezer forint felett járt volna a bankroll igény.

Ehhez képest hol tartott akkor már a nyereség a négy stratégiában együttesen? (A nyereség, tehát a bankrollon felül!)

Picit több, mint egymillió forinton! Ami már simán kibírta a 168 ezres csúcsveszteséget, sőt, a későbbi 237 ezres abszolút mélypontot is!

Mindez persze nem biztos, hogy idén is pont így lesz, hiszen lehet kisebb, vagy nagyobb is az egyenlegmélypont, meg jöhet később vagy hamarabb is a mélypont csúcsa. Sőt, az is lehet, hogy idén már egyáltalán nem lesznek nyereségesek ezek a stratégiák. A sportfogadásban minden előfordulhat.

Valószínű azonban, hogy az ősz első feléig a bajnokságok kezdete miatt nem fog egyből hatalmas veszteségeket hozni a fogadás, hiszen kb. szeptember második feléig még nem érik el a stratégiák azt a pörgést, ami nagy veszteséget hozhat.

Addig pedig lehet növelni az egyenleget olyan mértékűre, amely már kibírja majd a későbbi veszteségeket.

Most még nincs nagy forgalom, viszont nyereséget már most is lehet produkálni.

Ezáltal, ha hezitálsz, hogy beszállnál a sportfogadásba, vagy sem, akkor hozd meg gyorsan a döntést és ha eldöntötted, hogy belefogsz, akkor kezdd el most a sportfogadást, a nyári uborkaszezonban! 

Ne feledd, most van a legideálisabb beszállási pont!

(Persze ne feledd azt sem, hogy a múltbeli adatok sajnos semmiféle garanciát nem jelentenek a jövőre nézve!)

Ui.: ez a fenti vizsgálat világított rá arra is, hogy a D2-nél biztonságosabb lenne 50 ezer forint helyett 100 ezres bankroll, még akkor is, ha ez csökkenti a nyereséget, hiszen dupla akkora bankrollra vetül az ugyanakkora nyereség. És akkor már a DD-t is megemelném, így legalább egységesen 100-100 ezer forint lenne bankroll mindenhol. Ezen még gondolkodom, előbb érjem el a jelenlegi 150 ezer forintból a kitűzött 300 ezret, aztán majd meglátjuk. Addig pihentetem ezt a kérdést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése