2017. augusztus 11., péntek

Eredmények - 2017. augusztus 6.

A múlt heti eredmények sajnos csak tovább erősítették a korábbi romló statisztikát. Azt sem értem, hogyan voltak képesek ezek a tippforrások korábban hasznot termelni, amikor látszik, hogy alapvetően tehetségtelenek a sportfogadáshoz. Azt persze értem, hogy vannak jobb és rosszabb napok, de hogy egy ezzel foglalkozó szakember ne tudja fenntarthatóan nyereségesen eltalálni a meccsek kimeneteleit, azt már nem. Márpedig eddig még egy ilyet sem találtam hosszú és fáradságos keresgéléseim során, mindig csak átmeneti felemelkedések és utána nagy zuhanások voltak.

Az elmúlt napokban ránéztem a csapatok teljesítményére én magam is, hogy a nagy bukókat elkerüljem. Kedden, augusztus 1-jén a felülvizsgálat 1 veszteséget megmentett volna, de kettőt nem (ami ugyanaz a tipp volt). Szerdán nem volt ellenvetésem a tippekkel, csütörtökön nem tudtam érdemben felülvizsgálni a tippeket, míg pénteken 1 tippet megmentettem volna a bukástól felülvizsgálattal, de egy másikat nem. Szombaton 1 bukó tippet megmentettem volna, és itt találtam először értelmes ellenfogadást az egyik legrosszabban teljesítő tippforrásom (http://www.sure-tip.com) egyik tippjére, ami nyert is, 4,15 ODDS-sal. Persze erre nem lehet alapozni, de itt speciel jól jött volna. Végül a vasárnap gyásznap volt: kettő tippet a felülvizsgálattal sem tudtam volna megmenteni, egyet pedig pont a felülvizsgálattal buktam volna el, ha meg is játszom.

Ha úgy tekintem, hogy a felülvizsgálat során más kimenetelre talált tippeket nem játszom meg, tehát a felülvizsgálatot csak arra használom, hogy kiszűrjem a rossz tippeket, akkor a felülvizsgálat plusz veszteséget nem termelt volna, viszont 1 elmaradt nyereséget igen, továbbá, és ez a lényeg, 3-at megmentett volna a bukástól, tehát a felülvizsgálat mérlege pozitív lett volna.

Na és épp ezzel, továbbá az egyik Sure-tips-ellentipp 4,15 ODDS-os győzelmével indokolom, hogy ezek nem szakértői tippek. Ilyen nincs, hogy egy héten egy amatőr 3 szakértői tippet is megment a bukástól és csak egynél tippel a nyereséges tippről veszteségbe fordítva. Szerintem nem az én felülvizsgálatommal volt a baj, ahol nem tudtam megmenteni a tippet, hanem a mérkőzések kiválasztásával volt a baj már eleve, és ez szakmai alkalmatlanságot mutat.

Mondjuk hétfő óta már nem játszottam meg valódi pénzzel a tippeket, látva a múlt heti bukókat, csak virtuálisan követtem az egyenlegeket, úgyhogy valódi veszteség nem ért, de a lelkemben igen. Úgyhogy meg is szüntettem az ingyenes tippforrások döntő többségét, amiről mindjárt egy másik posztban írok.

Íme a lehangoló eredmények: mindenhol csak veszteség. (Az utolsó 5 sorban pénzügyi egységek szerepelnek.)

2017-08-06 Sweden-tips Highstakeclub Betsteel No-limit-bets Professional-bets
értékelés rossz rossz rossz rossz rossz
összes meccs 37 24 21 32 33
ebből vesztett 15 11 7 15 12
átlag ODDS 1,69 1,63 1,63 1,78 1,70
nyerési arány 59,46% 54,17% 66,67% 53,13% 63,64%
ODDS tartalék 0,20% -11,82% 8,89% -5,37% 8,37%
nyerési arány tartalék 0,12% -7,26% 5,44% -3,02% 4,92%
befektetés (bankroll) (egység) 10,00 10,00 10,00 10,00 10,00
nyereményből tartalékba tett pénz (egység) 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
kivett pénz (egység) 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
aktuális bankroll egyenleg (egység) 3,66 2,83 8,41 2,56 6,81
nyeremény-befektetés egyenleg 2017.07.18-tól mostanáig (egység) -6,34 -7,17 -1,59 -7,44 -3,19

Az utolsó 5 sorban lévő pénzügyi egységek önmagukban csak arányokat mutatnak, de megszorozva őket pénzzel, forintosíthatóak. A teljes 50 egységes portfólió aktuális nyeremény mínusz befektetés egyenlege jelenleg: -25,73 egység veszteség. (A Szerencsejáték Zrt.-nél ujjongva tapsolnak.)

Az ODDS tartalék mutató 20 százaléktól felfelé, a nyerési arány mutató pedig 10 százaléktól felfelé számít jó értéknek, a két mutatókról itt olvashatsz bővebben:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

A táblázatban szereplő "értékelés" sor magyarázata:  ha egy tippforrás nem éri el a 21 tippet, a státusza "korai", ha eléri a 21 tippet és az ODDS tartaléka meghaladja a 20 százalékot, a nyerési arány tartaléka pedig meghaladja a 10 százalékot, akkor a státusza "jó", egyébként pedig "rossz".

A téteket az aktuális egyenleg egyötödével teszem meg. A tétkezelési stratégiáról és a bankroll menedzsmentről bővebben itt olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/tetkezelesi-strategia-es-bankroll.html

Jelen pillanatban a fentiekkel együtt 30 ingyenes tippforrást tesztelek saját statisztikával, és folyamatosan keresem az új tippforrásokat is. A pénzzel is megjátszott fenti portfólióba csak azok a tippforrások kerülhetnek be, melyek egy hónapig pozitív egyenleget teljesítettek volna, ha pénzzel is megjátszottam volna a tippjeiket. A portfólióba bekerült, de ott tartósan veszteséget termelő tippforrásokat kiveszem a portfólióból, mert a célom egy folyamatosan monitorozott, hosszú távon is nyereséges tippforrásokból összeállított portfólió kialakítása.

A tippforrások tippjeit kizárólag a magyar Tippmixpro.hu portálon játszom meg, így a fenti adatok a magyar ODDS-sal kalkuláltak. Azok a mérkőzések vagy fogadástípusok, melyek nem adhatók le a magyar oldalon, nem szerepelnek a számításokban.

A jelenlegi portfólióban szereplő tippforrások elérhetősége:

A fenti weboldalakon az alábbi posztban látható képernyőminták alapján találod meg az ingyenes tippeket:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/igy-talalod-meg-az-ingyenes-tippeket-az.html

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html


Engem itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com
---
Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.
Az előző értékelést (2017.07.23.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/08/eredmenyek-2017-julius-30.html
A következő értékelést (2017.08.13.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/08/eredmenyek-2017-augusztus-13.html



Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

3 megjegyzés:

  1. Szia, amit keresel, az ez:
    https://secretbettingclub.com
    Ez egy független értékelő csapat, aki évek óta követ tippelő oldalakat, és könyörtelenül megmondja róluk az igazságot. Ingyen lehet csatlakozni, és ha jól látom, van ingyenesen követhető tipster ajánlatuk is. A profitígéret viszont neked lehet, h kevés lesz. De ez a max-max, amit sportfogadásból megbízhatóan (!) ki tudsz venni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves "Unknown"!

      Köszönöm a tippet! Regisztráltam, és megnéztem a kínálatot, hát ők tényleg profi szinten űzik! Mélyreható elemzések, magazinok PDF kiadványokban... ilyen mélyen szántó oldalt tipsterek elemzéséről még soha nem láttam.

      Megpróbálok valami hasznosíthatót kinyerni az oldalból, ugyanis elsőre túl sok volt a látott információ, még ismerkednem kell vele. Köszönöm még egyszer!

      Üdvözlettel: Péter

      Törlés
    2. Szívesen, sok sikert! Ha jol lattam van egy skot focimeccsekre szakosodott tipster, akinel van 30 vagy 60 nap ingyen trial idoszak.

      Törlés