2018. szeptember 4., kedd

Eredmények - 2018. szeptember 2.

Tippnyerő tippek: a blog életében a legfontosabb hír, hogy ezen a héten indult a Tippnyerő 2.0 stratégia. Az első tipp persze veszített, de ettől még a lényeg változatlan: nyereséget produkálni ezzel az új módszerrel. Bár erre a teljesen megújított stratégiára hetek óta készültem, de még mindig napi rengeteg órát dolgozok rajta délutántól hajnalig. Sok optimalizáció, próbálgatás, tesztelés zajlik még mindig, és máris lesz egy újabb módosítás: a Tippnyerő stratégia 2.1 verzióra. Ez még nagyobb nyerési arányt hozott volna a múltban, bár összességében kevesebb mérkőzés esetében, mint a 2.0 verzió esetében, hát meglátjuk majd, (hiszen tök mindegy a múlt, csak a jövő számít).

A héten írok majd egy posztot a Tippnyerő 2.1-es stratégiáról, melyben bemutatom az újdonságokat.

A 2.1-es stratégia egyébként 2018. szeptember 4. keddtől már működik is.

A Tippnyerő tippek esetében egyébként két tipp volt a héten, egyik nyert, a másik veszített, számottevő változást ez nem hozott az egyenlegben, az így is 32 százalékos hasznon áll a Martingale, 24 százalékos hasznon a dinamikus tét (további 25 százalék pénzkivétel történt) 2018. június 10. óta. Az egyenlő tét módszer, mely a 2.0-ás verzióval indult szeptember elsején, 25 százalékos veszteségben van az egyetlen vesztes tipp miatt.

A Freesoccertip.net MIDDLE tippjeiből csak az 1-es tippeket játszom meg, veszteségsorozatban ráadásul csak 1,65 és 1,9 ODDS közöttit, így a héten is kimaradt három meccs, mely nem fért bele a  fenti feltételekbe, ezek közül csak egy nyert. A valóban, pénzzel megjátszott tipp három volt, ebből kettő nyert. A Martingale 32 százalékos hasznon áll 2018. július 1. óta, a dinamikus tét azonban még mindig áll, mert ebben van egy olyan védelem, ami 75 százalék alatt nem fogad pénzzel, hanem megvárja a pénzes fogadással, amíg az egyenleg ismét visszatér 75 százalék fölé. A védelem nélkül 57 százalékon állna az egyenleg, így 67 százalékon áll változatlanul. Egyelőre nem látom az esélyét, hogy magához térne, de adok még neki időt bizonyítani bőven.

Végül a Prima Tips mobilalkalmazás napi legerősebb, de minimum 53 százalékos 1-es tippjei, melyet pénzzel nem játszom még meg, a héten szárnyalt: négyből csak egy meccs veszített, így a héten az új bankroll 6.800 forintról 10.251 forintra nőtt, ami 50 százalékos növekedés egy hét alatt. Na valami ilyenre gondoltam, amikor az egyenlő tét nevű tétkezelési stratégiát kitaláltam. Csak így tovább!

Végül pedig jöjjenek a számok, előbb a statisztika, majd a meccsek. A kifutó volt tippforrás, a Scout VIP mobilalkalmazás augusztus 31-ig még szerepel a statisztikában (végül 36.571 forintos veszteséggel zárt, két és fél hónapnyi vergődés után).

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteségpótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Scout VIP 1,60 58,85% -6,04% -3,79% 2018-05-01 15 406 Ft -36 571 Ft - - -46%
Tippnyerő tippek (Martingale) 1,75 64,29% 12,60% 7,19% 2018-06-10 6 800 Ft 8 817 Ft - - 99%
Tippnyerő tippek (dinamikus tét) 1,75 64,29% 12,60% 7,19% 2018-06-10 6 800 Ft 8 446 Ft 1 703 Ft 430 Ft 90%
Freesoccertip.net (Martingale) 1,69 56,41% -4,74% -2,81% 2018-07-01 6 800 Ft 8 535 Ft - - 95%
Freesoccertip.net (dinamikus tét) 1,69 56,41% -4,74% -2,81% 2018-07-01 6 800 Ft 5 054 Ft 397 Ft 0 Ft 67%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 55,00% -2,53% -1,43% 2018-08-20 6 800 Ft 10 251 Ft - - 95%

Az egy héttel korábbi adatok (összehasonlításul):

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteségpótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Scout VIP 1,60 58,51% -6,60% -4,14% 2018-05-01 15 406 Ft -38 192 Ft - - -48%
Tippnyerő tippek (Martingale) 1,76 65,00% 14,08% 8,02% 2018-06-10 6 800 Ft 8 862 Ft - - 100%
Tippnyerő tippek (dinamikus tét) 1,76 65,00% 14,08% 8,02% 2018-06-10 6 800 Ft 9 085 Ft 1 553 Ft 280 Ft 100%
Freesoccertip.net (Martingale) 1,70 55,56% -5,75% -3,39% 2018-07-01 6 800 Ft 8 304 Ft - - 95%
Freesoccertip.net (dinamikus tét) 1,70 55,56% -5,75% -3,39% 2018-07-01 6 800 Ft 5 054 Ft 397 Ft 0 Ft 67%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 53,57% -5,13% -2,89% 2018-08-20 6 800 Ft 7 956 Ft - - 82%

A tippek:

tipster dátum mérkőzés tipp Tippmixpro.hu ODDS eredmény kiértékelés
Tippnyerő tipp 2018-08-30 Atlético PR - Vasco da Gama 1 1,66 1-0 NYERT
Tippnyerő tipp 2018-09-01 Tvaaker - Ljungskile 1 1,82 1-2 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-08-27 Leyton - Dover 1 1,77 3-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-08-28 Middlesbrough - Rochdale 1 1,45 2-1 NYERT
Freesoccertip.net 2018-08-30 Midtjylland - FF Malmö 1 1,95 0-2 VESZTETT
Prima Tips 2018-08-27 Barnet - Dag & Red 1 1,77 2-1 NYERT
Prima Tips 2018-08-31 Al-Sailiya - Al-Khor 1 1,87 2-1 NYERT
Prima Tips 2018-09-01 Fakel Voronyezs - Zenit Sz'tpétervár 2 1 1,72 2-2 VESZTETT
Prima Tips 2018-09-02 Sundsvall - Sirius 1 1,71 4-0 NYERT
Scout VIP 2018-08-27 Istanbul Basaksehir - Akhisar Mindkét csapat rúg gólt 1,7 3-1 NYERT
Scout VIP 2018-08-27 Jönköping Södra - Varberg X2 2 4-2 VESZTETT
Scout VIP 2018-08-29 Yokohama FM - Shimizu SP Mindkét csapat rúg gólt 1,6 1-2 NYERT
Scout VIP 2018-08-29 Ilves - Mariehamn 1 1,66 1-2 VESZTETT
Scout VIP 2018-08-29 Jerv - Aalesund 1,5 gól felett 1,22 0-3 NYERT
Scout VIP 2018-08-29 Stjarnan - Valur Mindkét csapat rúg gólt 1,5 1-1 NYERT
Scout VIP 2018-08-30 AEK Larnaca - Trencin 2,5 gól felett 1,62 3-0 NYERT
Scout VIP 2018-08-30 Qarabag Baku - Sheriff Tiraspol 2,5 gól alatt 1,5 3-0 VESZTETT
Scout VIP 2018-08-30 CFR Cluj - Dudelange 2,5 gól felett 1,75 2-3 NYERT
Scout VIP 2018-08-30 IR - Fram Mindkét csapat rúg gólt 1,46 2-3 NYERT
Scout VIP 2018-08-30 Bröndby - Genk X2 1,4 2-4 NYERT
Scout VIP 2018-08-30 FCS Bukarest - Rapid Wien 1 2 2-1 NYERT
Scout VIP 2018-08-31 Afjet Afyonspor - Boluspor 2 2,15 0-1 NYERT
Scout VIP 2018-08-31 Trelleborg - Norrköping 2 1,45 1-1 VESZTETT
Scout VIP 2018-08-31 Den Bosch - Ajax 2 2,5 gól felett 1,42 1-1 VESZTETT
Scout VIP 2018-08-31 Oss - Cambuur 1,5 gól felett 1,3 1-3 NYERT
Scout VIP 2018-08-31 Zulte Waregem - FC Bruges 2,5 gól felett 1,55 2-5 NYERT
Scout VIP 2018-08-31 Lyon - Nice 1 1,45 0-1 VESZTETT

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók azért, hogy a tippforrások nyeresége összehasonlítható és a nyereségesség mértéke ránézésre megállapítható legyen. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:

Scout VIP (tippek csak a mobilalkalmazásban): https://scoutmobiletech.com/
Freesoccertip.net: http://www.freesoccertip.net/
Tippnyerő tippek: http://tippnyero.blogspot.com/p/blog-page.html
Prima Tips: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.primatips

A stratégiáról az induló bejegyzésben olvashatsz:
http://tippnyero.blogspot.hu/2018/05/eredmenyek-2018-majus-6.html

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2018. szeptember 9.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/09/eredmenyek-2018-szeptember-9.html

Az előző értékelést (2018. augusztus 26.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/08/eredmenyek-2018-augusztus-26.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése