2020. március 1., vasárnap

Eredmények - 2020. február 29.

Ahogy én látom, februárban érezhető javulás történt a Tippnyerő tippek egyes stratégiái esetében, de csak márciusban látjuk meg, hogy ez egy tényleges felívelés kezdete-e, vagy csak a szokásos véletlenszerű fellángolás a sportfogadásban.

A tavalyi évben és a tavalyelőtti évben ugyanúgy december közepe körül kezdődtek a nagy leromlások, és február végére-március elejére tértek magukhoz a stratégiák újra utána és termelték le az összes veszteséget.

Lássuk a februári eredményeket!


Az 1,7 egyes kötésű hazai stratégiánál majdnem dupla annyi meccs volt, mint januárban, hiszen már elindultak a bajnokságok a januári téli szünet után, azonban az Európába betört koronavírus és a különös - ebben az időszakban szokatlan - időjárás miatt sok meccs elmaradt. Az 1,7-es stratégia ezzel együtt -1,2 egységnyi tét veszteséggel vészelte át a februárt, közel 5 tétegységnyi mínuszban is járva, ez ebben a rossz időszakban elfogadható eredménynek számít. A stratégia november 9-i megújítása óta -1,1 egységnyi tétes veszteségben jár, ez szintén jó eredmény (a maximális egyenlegmélypont azóta közel 5 egységnyi tét volt).
Ha így nézem tehát, ebben a rossz időszakban nem volt nagy bukta az 1,7-es stratégiában, azonban ha megnézem, hogy a megújítása óta milyen egyenlegcsúcsot ért el, akkor ahhoz képest már nem olyan rózsás a helyzet, hiszen a legutóbbi csúcstól (2020. január 4.) most épp 8,33 egységnyi tétre van elmaradva, és volt egy -12 egységnyi tétes mélyponton is. A stratégia megújítása, azaz 2019. november 9. előtti teljesítményéhez képesti legutóbbi egyenlegcsúcshoz képest azonban még többet kell ledolgoznia, 12,86 egységnyi tétet. Csak azt követően fogom azt mondani, hogy sikeres ez a stratégia és volt értelme a 2019. november 9-i változásoknak.

Nem akarom már minden hónapban azt írni, hogy majd mindig a következő hónap lesz a tuti, de a tavalyi eredmények miatt tényleg úgy gondoltam már eddig is, hogy december közepétől kb. február második feléig tart majd a negatív téli szakasz. És ez most elmúlt, így a márciusi várakozásaim a felemelkedéséről szólnak. Az 1,7-es stratégia február 22-től öt meccset nyert egyhuzamban, ilyen december közepe óta nem volt, szóval ez is egy reménysugár, hogy érdemes bíznom a márciusban! A legfontosabb célom, hogy elérje a 12,86 egységnyi tét nyereséget, akkor nyugszom majd meg teljesen. Az 1,7-es portfólióban 53 stratégia dolgozik egymás mellett, folyamatosan.


Az FS egyes kötésű hazai stratégiának nincs tippje azóta, hogy az egyenlegvédelem karácsonykor kikapcsolta, mivel veszteségbe ment, ezért azóta nem láthatjátok a háttérben zajló mozgásokat, de a kikapcsolása ellenére én követem a tippjeit a háttérben, folyamatosan. Jó híreim vannak: szerintem itt is elérkezett az idő a javulásra: a legutóbbi 12-ből 10 meccset megnyert most (ráadásul ez single stratégia, így nem szerepelhet benne egy meccs többször, szóval ez valóban tíz különböző megnyert meccset jelent!), és ilyen még nem volt az egyenlegvédelem bekapcsolódása óta. Egyébként megérte az egyenlegvédelem: amióta kikapcsolta a stratégiát, azóta még további -11,51 egységnyi tét veszteséget halmozott volna fel, ebből decemberben 4 meccs után -0,58 egységnyi tétet, januárban 33 meccs után -9,86 egységnyi tétet, míg februárban 45 meccs után -1,07 egységnyi tét veszteséget. Az egyenlegmélypont a kikapcsolása óta -16,69 egységnyi tét veszteségen volt, február 22-én. Azóta 5,18 egységnyi tétre elhagyta már ezt, pozitív irányban, amit ismétlem, egy felívelő szakasz kezdetének érzek, és nagyon egybeesik az 1,7-es stratégiában most és a régi stratégiákban a tavalyi évben tapasztalt időszakkal. A december 3-i megújítás óta az FS stratégia az egyenlegvédelem miatt mindössze -1,06 egységnyi tét veszteséget szerzett, az utolsó egyenlegcsúcshoz képest pedig -4,3 egységnyi tét veszteséget, ezek egészséges értékek is lehetnek akár. Ha most tényleg elérkezett a fordulat, akkor az FS hamarosan újra tippeket fog adni, melyekkel ledolgozza majd ezt a rossz időszakot.


Mutatom az FS egyenleggörbéjét csupa 1000 forintos téttel azóta, hogy kikapcsolta az egyenlegvédelem. Ezen látható, hogy milyen felemelkedésről beszélek február utolsó hetében. Remélem, ezzel tényleg túllendült a holtponton.


Az XT hármas kötésű döntetlen stratégiának - a stratégia november 9-i megújítása óta - megvolt az első nyerése, így végre újra van statisztikája. Az összes közül ezt tartom a legeredményesebb stratégiámnak, már ami élesben is tudott bizonyítani a valaha találtak közül. Ugyan 2019. november 3-án ez is megújult, de 2019. május elseje óta, amikor élesben is elindult, összesen 158 ezer forintos nyereséget szerzett a Tippmixpro.hu-n azok számára, akik követték, amivel megduplázta a saját 150 egységnyi tétes bankrollját. Minden remény megvan arra, hogy most újra jobb időszak jön, és végre több tippje is lesz márciustól. A stratégia 2019. november 9-i megújítása óta 0,752 egységnyi tétes nyereséget termelt, pedig ez nagyon rossz időszak volt, az XD-nél majd kitérek rá. A történelmi egyenlegcsúcsától viszont -12,25 egységnyi tétes veszteségre áll épp, de mivel egyetlen nyeréssel is 30 egységnyi tét nyereséget hoz, igazából ez kifejezetten egészséges szám, hiszen egy nyeréssel visszahozható ez a veszteség. Itt látható a döntetlen stratégiák (benne az XT) utólagos tavalyi egyenlegmozgása. Az XT esetében itt egy február eleji egyenlegmélypontot március első felére ledolgozott a stratégia, bár ekkor még nem volt egyenlegvédelem. Erre alapozom, hogy most jobb időszakra számítok. Remélem, igazam lesz és a következő, márciusi értékelésben már jó hírekről számolhatok majd be.

Az X2 kettes kötésű döntetlen stratégia nyert ugyan februárban, három darab kettes kötésben is, de még így is -9,233 egységnyi tét veszteséget termelt a hónapban, miközben januárban azért nyereséges volt (ahogy a stratégia november 9-i megújítása óta is). A megújítás óta most összesen épp 18,138 egységnyi tétes nyereségben jár, ezzel még nem is lenne probléma, azonban előtte egy borzalmas, -56,57 egységnyi tétes veszteséget szedett össze az éles indulása óta, ezért került sor a megújítására is. Ezzel összesen -69,18 egységnyi tét veszteségre jár a legutóbbi egyenlegcsúcstól, ami ráadásul az indulási egyenleg volt tavaly augusztus 9-én, tehát azóta egy fillér nyereséget sem termelt, csak az elején, egy pár forintot. Továbbra sem látom a kiemelkedés lehetőségét benne, amiben a februári vesztesége csak megerősített. De mint ígértem az előző havi értékelésben, a bajnokságok június eleji végéig már nem nyúlok hozzá. Persze ha addig ledolgozná ezt a közel 70 egységnyi tétes veszteséget, akkor egészen más szemmel néznék rá. Addig még van három hónapja, egy - a tavalyi év alapján - az eddiginél reménytelibbnek tűnő időszakból, hát meglátjuk, tud-e majd élni vele.



Az XD egyes kötésű döntetlen stratégia, a lehető legpocsékabb döntetlen stratégia, amit valaha élesben produkáltam, de ehhez sem nyúlok már júniusig. A 2019. október 23-i éles indulása óta -101,25 egységnyi tétes veszteséget termelt, a november 9-i megújítása óta pedig -86,95 egységnyi tétnyit, csak februárban pedig -20,8 egységnyi tét veszteséget. Őszintén szólva egyáltalán nem hiszem, hogy ez magához fog térni, de június elejéig ő is megkapja az esélyt. A történelmi egyenlegcsúcsához képest már összesen -139,45 egységnyi tétes veszteséget kellene ledolgoznia június elejéig, ezt teljes képtelenségnek tartom, ámbátor ez a stratégia szinte ontja a tippeket, köszönhetően annak, hogy 42 döntetlen stratégia dolgozik a motorházteteje alatt.

És akkor lássuk az új SFX egyes kötésű döntetlen stratégia első (fél)havi értékelését is, mely még teszt alatt van, így a tippjeire nem lehet e-mailben feliratkozni, viszont a tippjei kikerülnek az oldalára. Az eredeti beharangozáskor úgy hivatkoztam rá, hogy ilyen egyenletesen növekvő döntetlen stratégiát még nem láttam, de aztán kissé letörtem, amikor később még visszamenőlegesebben is találtam adatokat és az a szakasz már veszteséges volt. No de mi történt most? Az éles indulása óta kilenc meccse volt, abból zsinórban háromszor 2 vesztett, 1 nyert, szóval ez az érdekes, egyenletes egyenlegkarakterisztikája egyelőre az éles indulást követően is kifejezetten folytatódott, összesen 0,45 egységnyi tét nyereséget termelve. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy ennek a folytatására igazán különösen kíváncsi vagyok, a döntetlen meccsek között eddig ugyanis az égvilágon semmiféle összefüggést nem találtam, ez viszont 2018 decembere óta nagyjából egyenletesen fejlődik az utólagosan talált, optimalizált adatok alapján, különösebb kiugrás és visszaesés nélkül! Ilyet még utólag optimalizálva sem láttam! Arra vagyok kíváncsi, itt milyen összefüggés lehet a múltbeli adatok és a jövő között, amiről eddig azt tanultam meg, hogy nagyjából semmi. De itt most megtörhet a jég. Március végén okosabbak leszünk e tekintetben, a tippek addig is nyomon követhetők a tesztoldalán.


Összességében, a 2019. november 9-én kezdett új tippkiválasztási és egyenlegvédelemmel rendelkező rendszer eredményei fél év után, június elején lesznek érdemben értékelhetők. Ennek most a félidejéhez érkeztünk. Az 1,7-es és FS stratégiák egyáltalán nem állnak reménytelenül, az XT szerintem kifejezetten egészséges, az X2, és különösen az XD viszont egyáltalán nem állnak jól, így a mai állás alapján ez utóbbiak megszűnnek majd a tavaszi bajnoksági idény végén. Van esély (és már vannak jelek is) arra, hogy a következő három hónap jobb időszak lesz, így elsősorban az 1,7, FS és XT stratégiák akár fel is emelkedhetnek ebben a három hónapban.

A statisztikák pillanatnyi állása (2020-02-29):

stratégia átla-gos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyeré-si arány tarta-lék idő-tar-tam (hó) kö-tés-szám ROI (nye-reség tét-egy-ség-ben) ROI (nettó nyere-ség) bank-roll, Ft nyere-ség, Ft elma-radás az utolsó csúcs-tól
Tippnyerő 1,7 stratégia 1,76 55,56% -2,04% -1,16% 3,60 54 -1,10 -11,00% 10 000 -1 100 -8 330
Tippnyerő FS stratégia 1,71 57,14% -2,52% -1,48% 0,83 42 -1,06 -2,65% 15 000 -1 060 -4 300
Tippnyerő XT stratégia 31,75 3,57% 13,40% 0,42% 3,73 31 3,75 2,50% 150 000 3 752 -10 000
Tippnyerő X2 stratégia 10,19 11,70% 19,30% 1,89% 3,90 94 18,14 12,09% 150 000 18 138 -26 388
Tippnyerő XD stratégia 3,27 22,22% -27,43% -8,40% 3,80 404 -83,95 -55,97% 100 000 -83 950 -92 950
Tippnyerő stratégiák együttesen 9,74 30,04% 0,14% -1,74% 3,17 625 -64,22 -15,11% 425 000 -64 221 -141 968
Tippnyerő SFX stratégia (teszt) 3,15 33,33% 5,00% 1,59% 0,63 162 0,45 0,45% 100 000 450 0

Összehasonlításul az eggyel korábbi havi statisztika (2020-01-31):

stratégia átla-gos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyeré-si arány tarta-lék idő-tar-tam (hó) kö-tés-szám ROI (nye-reség tét-egy-ség-ben) ROI (nettó nyere-ség) bank-roll, Ft nyere-ség, Ft elma-radás az utolsó csúcs-tól
Tippnyerő 1,7 stratégia 1,76 57,14% 0,29% 0,16% 2,83 35 0,10 1,00% 10 000 100 -7 130
Tippnyerő FS stratégia 1,71 57,14% -2,52% -1,48% 0,83 42 -1,06 -2,65% 15 000 -1 060 -4 300
Tippnyerő XT stratégia nem érté-kelhető 0,00% nem érté-kelhető nem érté-kelhető 2,30 11 -11,00 -7,33% 150 000 -11 000 -11 000
Tippnyerő X2 stratégia 10,30 14,55% 49,76% 4,83% 2,76 55 27,37 18,25% 150 000 27 370 -17 155
Tippnyerő XD stratégia 3,28 20,90% -31,42% -9,57% 2,70 271 -63,15 -42,10% 100 000 -63 150 -72 150
Tippnyerő stratégiák együttesen nem érté-kelhető 29,95% nem érté-kelhető nem érté-kelhető 2,28 414 -47,74 -11,23% 425 000 -47 740 -111 735

A Tippnyerő tippek egy 2018. június 27-től folyamatosan fejlesztett, tökéletesített rendszeren alapulnak, melynek lényege, hogy a hat tippadó forrásom és pluszban a saját kimenetelbecslő rendszerem adataiból képzett, egy-egy meccsre összesen 49128-féle előfordulási tippelési variáció közül csak az utolsó 20 tippjük alapján nyereségesek kerülnek be a Tippnyerő portfóliók tippadó stratégiái közé (egész pontosan minden meccsnél az azt megelőző 20-ból kiszámolt találati arány átlaga, azaz visszanézve az utolsó 40 mérkőzés teljesítménye alapján). További részletes információk a Tippnyerő stratégiáról itt: 1, 2, 3, 4, 5 (az ötödik készül).
 
Az egyes Tippnyerő portfóliók, illetve stratégiák saját tippoldalai:


---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden hónapban értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2020. március 31.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2020/03/eredmenyek-2020-marcius-31.html

Az előző értékelést (2020. január 31.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2020/02/eredmenyek-2020-januar-31.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter

4 megjegyzés:

  1. Szia Péter! "Az 1,7-es stratégia ezzel együtt -1,2 egységnyi tét veszteséggel vészelte át a februárt". Ehhez annyit tudnék hozzátenni, hogy bet365 oddsokkal ez picivel jobb, gyakorlatilag nullára jön ki. Egészen pontosan +0,11 egységre :)
    A téli időszak eredményeiben én sem bíztam, így én is nagy várakozásokkal tekintek a márciusi tippekre :) Sok sikert nekünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kildaros! Ezer köszi! Szerintem épp itt az ideje, hogy pénzt is keressünk végre! :) Üdv.: Péter

      Törlés
  2. A járvány azért szépen bekavar majd a reális értékelésnek....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kildaros!

      Az egyik szemem sír és a másik is. Ugye a márciust szántam a felemelkedés hónapjának, amire az X2 rá is erősített egy durva, nettó 63 egységnyi tétes nyereménnyel szombaton, amivel rögtön nyereséges is lett a tavaly július 1-i indulásához képest. Ugyanígy, ismét nyert ma az SFX, amivel -0,15 egységnyi tét veszteségre áll csak az induló bankrolltól, ahonnan remélem, el tud majd rugaszkodni. Számítanék az XT előretörésére is márciusban, de így, mérkőzések nélkül nem lesz lehetőség hármas kötésre. :(

      Mondjuk a foci egy akkora ipar, no meg a sportfogadás is, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy csak a legszükségesebb ideig halasszák el a mérkőzéseket a koronavírus miatt, és valamikor áprilistól (a németek már ki is jelölték április elejét a Bundesliga folytatásának) visszatér a régi menetrend, még ha zárt stadionokban is.

      Az 1,7, FS és XD stratégiákban már nem hiszek, de még becsületből végigcsinálom őket júniusig. Viszont új megközelítéssel tesztelek az XT-hez hasonló fogadásokat, illetve egy sráccal közösen kísérletezünk nagyobb ODDS-okkal is, bár egyelőre eredménytelenül. Közben nézem a régi, klasszikus XT stratégiákat is, tehát a november 9. előttieket, egyenlegvédelem nélkül. Nyertek volna már többször, de még mindig nem érték volna el a legutóbbi egyenlegcsúcsot, 2019. augusztus 17-it, attól még mindig közel 60 egységnyi téttel lenne lemaradva (az egyenlegmélypont tavaly december 7-én, -163 egységnyi tét lett volna, 200 egységnyire emelve a korábban 150-esként is elégnek gondolt bankrollt). Ehhez képest a 2019. november 9-i változások és az egyenlegvédelem bevezetése miatti veszteség jelenleg csak bő -13 tétnyi, amit egy mostanában remélhetőleg érkező nyeréssel bőven túlszárnyal majd az XT. Szóval nem olyan rossz a helyzet, és az XT-t a lehető legjobb stratégiámnak tartom változatlanul.

      Ezekről a dolgokról, amelyekkel most foglalkozom-kísérletezem, dobok majd egy posztot, amint lesz rá időm megírni.

      Köszönöm szépen a figyelmet továbbra is!

      Üdvözlettel:

      Péter

      Törlés