2019. július 10., szerda

Így készülnek a Tippnyerő tippek - II. rész, a saját értékelő rendszerem leírása

Ahogy az előző blogbejegyzésben ígértem, leírom azt is, hogy a saját értékelő rendszerem hogyan működik, mert ez külön megér egy blogbejegyzést.

Az adataim forrása az Eredmények.com. Innen eléggé jól automatizálható az adatgyűjtés és majdnem minden bajnokságot tartalmaz, amely a Tippmixpro.hu-n elérhető. Az Eredmények.com ugyanakkor nem ad semmilyen tippet.

Több kísérletezés után az Eredmények.comról az alábbi két képernyőt használom ma már csak, minden meccshez: Tabella és Egymás elleni.


Ezen kívül eltárolom még a mérkőzés egyedi linkjét, hogy az eredményvárások vagy az utólagos elemzés során könnyen megtaláljam.

A Tabella lapfülre kattintás után, ha éppen játszanak az adott bajnokságban, akkor előbb  az Élő tabella alfülről átváltok a Tabellára, különben megzavarja az adatgyűjtést a pillanatnyi eredmény.

A lényeg, hogy a Tabella alfülön állva megnyomom a Ctrl+A gombot, mire minden kijelölődik, utána a Ctrl+C gombot, amivel a vágólapra másolom, majd mindezt irányított beillesztéssel, formázás nélkül beillesztem egy táblázatkezelőben (én az ingyenes Libre Office-t használom) megnyitható ODS (XLS is jó) fájl egyik munkalapjára.

Ezután átváltok az Egymás elleni fülre, ahol le kell szedni a régebbi adatokat is, melyek csak sokszoros fárasztó klikkeléssel lennének legyűjthetők, de szerencsére a billentyűzet sokkal gyorsabb: 3x egymás után a Tabulátor gombot, majd hétszer az Enter gombot, majd megint egyszer a Tabulátor gombot, majd megint hétszer az Enter gombot megnyomva minden kinyílik (legalábbis ami nekem kell), és utána a Ctrl+A és Ctr+C gombokkal a munkafüzet egy másik lapjára ennek tartalmát illesztem be irányított beillesztéssel.

Az Eredmények.com adatai mindkét esetben a táblázat első 9 oszlopát használják fel, így ezektől jobbra, függvényekkel gyűjtöm ki az adathalmazból az alábbi adatokat a további számításokhoz:

Tabella:

  1. bajnokságban lévő csapatok száma
  2. hazai csapat helyezése
  3. vendégcsapat helyezése
  4. maximális pont a bajnokságban
  5. minimális pont a bajnokságban
  6. hazai csapat pontszáma
  7. vendégcsapat pontszáma
  8. hazai csapat által lejátszott fordulószám
  9. hazai csapat nyert fordulók száma
  10. hazai csapat döntetlen fordulók száma
  11. hazai csapat vesztett fordulók száma
  12. vendégcsapat által lejátszott fordulószám
  13. vendégcsapat nyert fordulók száma
  14. vendégcsapat döntetlen fordulók száma
  15. vendégcsapat vesztett fordulók száma
  16. hazai csapat rúgott gólok
  17. hazai csapat kapott gólok
  18. vendégcsapat rúgott gólok
  19. vendégcsapat kapott gólok

Egymás ellen:

  1. hazai csapat legutóbbi 5 meccse külön-külön (győzött (GY), döntetlen (D), vesztett (V)) 
  2. vendégcsapat legutóbbi 5 meccse külön-külön (győzött (GY), döntetlen (D), vesztett (V)) 
  3. legutóbbi egymás elleni 5 meccs eredménye az elmúlt két évből, külön figyelve azt is, hogy melyik volt otthon
  4. hazai csapat legutóbbi 5 hazai meccse külön-külön (győzött (GY), döntetlen (D), vesztett (V)) 
  5. vendégcsapat legutóbbi 5 meccse idegenben külön-külön (győzött (GY), döntetlen (D), vesztett (V))
Ezekből összeáll 20 darab valamilyen V-D-GY betűsorozat, meg az egymás elleni meccsek eredményei.

Egyébként ezen munkalapon végzem el, az itt található adatokból az egyik tippforrásom, az Sfstats.net becslését is, mely itt van leírva, ezért erre külön nem térek ki.

A fenti adatokból az alábbi 11 mutatót képzem:

1. helyezések különbsége: a két csapat tabellapozíciójának különbsége előjelhelyesen, a bajnokságban lévő csapatok számához képest (pl. az előrébb lévő hazai csapat a 3. a tabellán, a hátrébb lévő vendég a 10., a tabellán 20 csapat van, akkor (10-3)/20 =35%, ha a csapatok fordítva játszanak, -35%)


2. pontok különbsége: az előző pont szerint a két csapat pontkülönbsége előjelhelyesen, a bajnokság első és utolsó helyén lévő csapatok pontjainak különbségéhez képest (pl. az előrébb lévő hazai csapat 20 ponttal áll a tabellán, a hátrébb lévő vendég 10 ponttal, a tabella első csapatának 30 pontja van, az utolsónak pedig 5, akkor ((20-5) - (10-5) )/ (30-5) = 40%, ha a csapatok fordítva játszanak, -40%)

3. hazai/idegen csapat nyerési arányainak hányadosa: a hazai csapat eddigi bajnoki nyeréseinek száma és a vendégcsapat eddigi bajnoki nyeréseinek számának különbsége, mínusz a hazai csapat eddigi bajnoki vereségeinek száma és a vendégcsapat eddigi bajnoki vereségeinek számának különbsége, előjelhelyesen (pl. hazai csapat 10-ből 5-ször nyert, a vendég 10-ből 3-szor, a hazai 10-ből 2-szer veszített, a vendég 10-ből 5-ször, akkor (5/10 - 3/10) - (5/10 - 2/10), azaz 0,2+0,3 = 50%)

4. hazai/idegen rúgott és hazai/idegen kapott gólok hányadosainak különbsége (például hazai csapat rúgott 5, kapott 6, idegen csapat rúgott 7, kapott 8, akkor 5/7 - 6/8 = -3,57%)


5. hazai és vendégcsapat legutóbbi győzelmeinek hányadosa (például a legutóbbi 5 mérkőzés hazai csapatnál GY, GY, D, V, V, vendég csapatnál D, V, GY, GY, GY, ekkor hazai győzelem 2, hazai vereség 2, idegen győzelem 3, idegen vereség 1, -> a képlet: hazai győzelem - hazai vereség - idegen győzelem + idegen vereség = 2-2-3+1 = -2)


6. hazai csapat legutóbbi hazai és vendégcsapat legutóbbi idegen győzelmeinek hányadosa: ezt pontosan ugyanúgy számolom, mint az előző pontot, azzal a különbséggel, hogy itt a hazai csapatnál csak a legutolsó 5 hazai meccsre, a vendégcsapatnál pedig a legutóbbi 5 idegenben játszott meccsre értem)


7. Első legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2 ha a vendég, -0,2, függetlenül attól, hogy kinél játszottak

8. Második legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2*0,8 ha a vendég, -0,2*0,8, függetlenül attól, hogy kinél játszottak


9. Harmadik legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2*0,6 ha a vendég, -0,2*0,6, függetlenül attól, hogy kinél játszottak


10. Negyedik legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2*0,4 ha a vendég, -0,2*0,4, függetlenül attól, hogy kinél játszottak

11. Ötödik legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2*0,2 ha a vendég, -0,2*0,2, függetlenül attól, hogy kinél játszottak

Végül ezekből jön ki a végeredmény, melyhez a fenti részeredményeket az alábbi szorzókkal veszem figyelembe. A szorzók szerepe, hogy mindegyik részeredmény arányosan csökkentve legyen azért, hogy együtt összeadva mindegyiket, a teljes becslés végeredménye is legfeljebb -100% vagy +100% lehessen, tehát azon ne lóghasson túl.

1. helyezések különbsége: szorzó: 1/7

2. pontok különbsége: szorzó 1/7 

3. hazai/idegen csapat nyerési arányainak hányadosa: szorzó: 1/14

4. hazai/idegen rúgott és hazai/idegen kapott gólok hányadosainak különbsége szorzó: 1/14

5. hazai és vendégcsapat legutóbbi győzelmeinek hányadosa: szorzó: 1/70

6. hazai csapat legutóbbi hazai és vendégcsapat legutóbbi idegen győzelmeinek hányadosa:  szorzó: 1/70

7. Első legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2 ha a vendég, -0,2, függetlenül attól, hogy kinél játszottak, döntetlen 0


8. Második legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2*0,8 ha a vendég, -0,2*0,8, függetlenül attól, hogy kinél játszottak, döntetlen 0


9. Harmadik legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2*0,6 ha a vendég, -0,2*0,6, függetlenül attól, hogy kinél játszottak, döntetlen 0

10. Negyedik legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2*0,4 ha a vendég, -0,2*0,4, függetlenül attól, hogy kinél játszottak, döntetlen 0

11. Ötödik legutóbbi közös meccs 2 éven belül: ha a mostani hazai csapat győzött, 0,2*0,2 ha a vendég, -0,2*0,2, függetlenül attól, hogy kinél játszottak, döntetlen 0

A végeredmény úgy jön ki, hogy az első hat pont végeredményét megszorozva a szorzóikkal összeadom, majd ehhez hozzáveszem még a 7-11 pontok összegét 0,6 arányában és megszorzom 1/8-addal, vagyis (1/7)*((7-11 pontok összege)/0,6). A 0,6 szerepe itt az, hogy legfeljebb (+/-) ennyi pontot lehet elérni pluszban vagy mínuszban az utolsó öt meccs fenti összeszámítása alapján, így ehhez arányosan számolom ki az elért értéket.

A hét közül igazából mindegyik részeredmény (1, 2, 3, 4, 5, 6 és hetedikként a 7-11 egyben) 1/7 arányt képvisel, így áll össze a teljes 100 százalék. Ahol nem 1/7 a szorzó, ott az elérhető maximális eredménnyel jön ki az 1/7, így az 1/14 szorzóknál 200% érhető el, az 1/70 szorzóknál pedig legfeljebb 10.

Az előjelekre figyelni kell: minden részeredményben úgy kell megalkotni számító a képleteket, hogy a pozitív érték mindenhol a hazai csapat esélyét erősítse, a negatív érték pedig a vendégcsapat esélyét.

Ennek eredményeként áll össze egy érték +/- 100 százalék között, ami a hazai vagy vendégcsapat esélyeire enged következtetni. Én a gyakorlati teszteken úgy láttam, hogy 20 százalék az a határ mind pozitív, mind negatív irányban, amelytől egyáltalán bármiféle esélyekről beszélhetünk. A -20...+20% közti értéktartomány valójában értékelhetetlen, mert a részeredmények nem mutatnak egy irányba.  Ugyanígy csak elvileg érhető el a +/- 100 százalék, a gyakorlatban ennyire vegytiszta helyzet tulajdonképpen nem alakulhat ki.

Ennek megfelelően, ahol figyelembe veszem a saját értékelő rendszeremet, ott a fogadóiroda hazai kimenetelbecslésénél legalább +20 százalékot el kell érjen a saját becslésem eredménye, vendég kimenetelbecslésnél pedig legalább -20 százalékot, vagy annál kevesebbet (a -100 százalék irányába).

Bár a saját értékelő rendszerem teljesen ODDS független, mégsem értem el vele semmit a hosszas kísérletezgetések során. Semmilyen körmönfont, agyafúrt módszerrel nem találtam nyereséges összefüggést, ami engem is meglepett, hiszen rengeteget dolgoztam rajta. Azt viszont észrevettem, hogy a figyelembevétele befolyásolja egyes stratégiák sikerességét, így amelyiknél ez így van, ott alkalmazom.

Természetesen a saját értékelő rendszerem egy önkényesen felépített rendszer, mindössze az a célja, hogy a tabellapozíciók, pontok, eddigi nyerések és vesztések, illetve a gólarányok alapján legalább valamiféle kimenetelbecslést mutasson. Ezért bármely pontja vitatható, illetve mások más hasonló rendszert is kiépíthettek/kiépíthetnek, ami természetesen ugyanolyan jó vagy még jobb is lehet.

Ezért ez a leírás csak egy inspiráció akart lenni, semmi több.

Köszönöm a figyelmeteket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése