2019. július 3., szerda

Így készülnek a Tippnyerő tippek

Mivel a blogom kezdettől fogva nyitott és deklaráltan ingyenes, ezért régóta tervezem, hogy megosszam az eddigi tudásom legjavát képező Tippnyerő tippek kiválasztási algoritmusát.

Ezzel nem csak az a célom, hogy ha netán hirtelen történne velem valami, akkor ez a tudás ne vesszen el az univerzumban, hanem kifejezetten az is, hogy bátorítsam, ösztönözzem a vállalkozó kedvű Olvasókat, hogy ha ezeken (vagy más) alapokon sikeres, tartósan fenntartható sportfogadási szisztémára találnak kísérletezéseik során, akkor legyenek szívesek, osszák meg velünk!

Erre már csak azért is szükség lenne, mert a tippforrásaim közül ha egy is megszűnne váratlanul, akkor felborulna az eddigi rendszer és újabb tippforrásokat kéne keresni, amivel legalább fél év szünetet kéne várni megint, hogy esetlegesen sikeres "mintákat" találjak a tippjeik között.

Most viszont nincs időm további tippforrásokkal kísérletezni, ám ha valakinek van kedve és ideje, az besegíthetne, hogy a sportfogadásaink tartósan és folyamatosan biztosítottak legyenek, több lábon állva.

Az autodidakta módon a zöldfülű kezdőként máig felépített, és (sajnos) elképesztő mennyiségű munkával megszerzett, közel 3 éves sportfogadási tapasztalataimról már írtam egy blogbejegyzést itt, ezért az abban foglaltakat ebben a cikkben nem ismételném meg, de a teljes rendszer megértéséhez azok elolvasása is szükséges lehet.

Továbbá több bejegyzésben (legutóbb itt) beszéltem arról is, hogy hogyan jutottam el a mai szintre, ezért ezt sem ismételném meg, de ez inkább csak érdekesség, nem tartozik szorosan a témához.

Lássuk akkor, hogyan készülnek a Tippnyerő tippek!

1. A sikeres stratégiák megtalálása


Ezt egyszer, az elején kell csak elvégezni, de ahhoz, hogy sikeresen lehessen elemezni, már megfelelő számú mérkőzés kell, addigra tehát minden itt felsorolt adatból érdemes legalább fél évnyi adattal rendelkezni visszamenőleg. Az így felfedezett sikeres stratégiákat kell majd használni a napi tippek kiválasztásához, lásd a második lépést lejjebb.

Itt nem térek ki az egyes összetevők magyarázatára, alátámasztására (pl. miért pont annyi, miért pont onnan veszem, stb.), mert ezek korábban többszörös teszteken lepróbált optimális eredmények. Ezért ezeket kérem, hogy fogadjátok el axiómaként. (Az axióma jelentése pl. a matematikában: alapvetése miatt nem bizonyítjuk.)

Először is, a Tippmixpro.hu portálon (hogy miért ott, arról itt írtam) található bajnokságok (tehát csak bajnokságban zajló meccsek jöhetnek szóba!) közül leszűröm azokat a meccseket, melyeknél az 1X2 három kimenetele (tehát hazai győzelem, döntetlen, idegen győzelem) egyikére sem kevesebb az ODDS, mint 1,65, ugyanakkor ez a legkisebb ODDS nem magasabb, mint 1,9 - mindez a Tippmixpro.hu portál adatai alapján.

Ekkor tehát van már két szűrő feltétel:
  • bajnoki mérkőzés legyen
  • az 1X2 kimenetelek legkisebb ODDS-a 1,65 és 1,9 között legyen
Ezeknek a meccseknek mindegyikét átfuttatom a saját értékelő rendszeremen. Erről annak összetettsége miatt később, egy külön, önálló posztban írok, de nincs benne semmi extra, és önmagában veszteséges. A tabellapozíciók, tabellapontok és a csapatok múltjából képzek egy becslést, mely -100% és +100% közötti értéket vehet fel, a mínusz irány a vendégcsapat, a plusz irány a hazai csapat győzelmét jósolja, maga a százalékos érték pedig a becslés erősségét. Elvileg.

A saját értékelő rendszerem tehát tesz minden meccs mellé egy százalékos becslést a várható győztes irányáról és a becslés erősségéről.

Összesen hat tippforrás tippjeit veszem alapul:
  1. saját értékelő rendszerem (tehát erről külön poszt születik majd),
  2. a fogadóiroda becslése a mérkőzés kimeneteléről (tehát hogy a hazai (1-nél) vagy az idegen (2-nél) van a kisebb, 1,65...1,9 ODDS)
  3. Sfstats.net tippje (ennek le van írva a kiszámítási módja, ezért a saját értékelő rendszeremmel együtt ezt is kiszámolom magamtól, nem nézem meg ezt az oldalt)
  4. Wettpoint.com tippje (csak jövőbeli meccsekre közöl tippeket, utólag nem látszik már a tippje - minden tipp a "The Betting Tip for this Game with System 1X2 is:" szöveg után jön a meccsek egyenkénti weblapjain, alatta a tipperősség olvasható, ahol 10 a leggyengébb és 1 a legerősebb)
  5. Bettingclosed.com tippje (a link végén átírható a kívánt dátumra, így a múltba visszafelé is működik)
  6. Prima Tips mobilalkalmazás tippje (ez nem érhető el a weben, mindenképpen kell hozzá egy okostelefon, a múltbeli tippek is látszanak)

Amelyik meccsre nincs tippje valamelyik tippforrásnak az utolsó három közül, oda "-" jelet írok a mezőbe. Ilyen csak az utolsó háromnál fordulhat elő.

Az utolsó három tippforrásból kézzel kell kiírogatni a tippeket egyenként, amit csak részlegesen lehet gyorsítani, automatizálni. Ha valaki készít egy szótárt a Tippmixpro.hu és nekik megfelelő Bettingclosed.com-ról párosított csapatnevekből, úgy ott lehet automatizálni a tippkinyerést, de a Wettpointnál önmagában még így sem. Ott a csapatok linkben található kódjait is érdemes kigyűjteni, és azokból generálni egy-egy linket minden mérkőzésről a csapatnevek alapján, így meggyorsítható a meccsek megtalálása. A linkeket egy HTML dokumentumba téve az a böngészőben megnyitható, és (a Firefoxban legalábbis) a Ctrl gomb lenyomva tartása közben minden link megnyitható egy-egy külön fülön. Túl sok meccsnél érdemes egyben beintegrálni a könyvjelzők közé (Firefox Ctrl+Shift+B után megjelenő ablakban felül az Importálás és mentés funkcióval), majd ezeket kijelölni és jobb klikkel a helyi menüből megnyitni mindegyiket egyszerre külön lapfüleken, Megnyitás után a könyvjelzőként felvett linkek ugyanott jobb klikkre törölhetők.

Végül szerepet kap még a bajnoki forduló száma. Ezt a saját értékelő rendszerem automatikusan legyűjti, ezt majd le fogom írni abban a posztban, ahol erről írok majd. Ez azért szükséges, mert a bajnoki tabellák a bajnokság kezdetén még kialakulatlanok, így több stratégia is zakózik a bajnokságok elején. Ezt elkerülendő lehet szűrni ezt az értéket.

A Tippnyerő tippek alapvetően tehát ennyi adatból állnak össze, még egyszer összefoglalom, ez már tényleg a teljes lista:
  • bajnoki mérkőzés legyen
  • az 1X2 kimenetelek legkisebb ODDS-a 1,65 és 1,9 között legyen a Tippmixpro.hu-n
  • saját értékelő rendszerem becslési százaléka az adott meccsre
  • a fogadóiroda becslése a mérkőzés kimeneteléről
  • Sfstats.net tippje
  • Wettpoint.com tippje
  • Bettingclosed.com tippje
  • Prima Tips mobilalkalmazás tippje
  • bajnoki fordulók száma

A saját értékelő rendszeremből nem számolok már konkrét százalékkal, miután számtalan kísérlettel sem sikerült kimutatható összefüggést találnom. Egyszerűen csak azt figyelem, hogy ha a fogadóiroda hazai (1-es) irányba becsli a meccs kimenetelét az ODDS-ai alapján, úgy a saját értékelő rendszerem értékének +20 és +100 százalék között kell lennie, idegen (2-es) becslésnél pedig -20 és -100 százalék közöttinek ahhoz, hogy "átengedje" a meccset a szűrőn.

Ugyanígy a bajnoki fordulók száma tapasztalati érték alapján szintén nem értékben számít, csak konkrétan annyiban, hogy elérte-e a 6-ot a bajnoki fordulószám eddig, vagy sem.

Ezáltal az egyes összetevők az alábbi értékeket vehetik fel, ha feltételezzük, hogy minden meccs már eleve szűrve van arra, hogy csak bajnoki lehet és a legkisebb ODDS-a 1,65 és 1,9 közötti:

  • saját értékelő rendszerem becslési százaléka (értéke +20% vagy afelett van-e fogadóiroda 1-es iránynál, illetve -20% vagy az alatt van-e a fogadóiroda 2-es iránynál, igen VAGY nem)
  • Sfstats.net tippje (értéke 1, X, 2 lehet)
  • Wettpoint.com tippje (értéke 1, 1X, X, X2, 2 vagy 12 lehet, ha nem ad tippet, akkor pedig "-")
  • Bettingclosed.com tippje (értéke 1, 1X, X, X2, 2 vagy 12 lehet, ha nem ad tippet, akkor pedig "-")
  • Prima Tips mobilalkalmazás tippje (értéke 1, 1X, X, X2, 2 vagy 12 lehet, ha nem ad tippet, akkor pedig "-")
  • bajnoki fordulók száma (értéke 6 felett van-e a bajnoki fordulók száma, igen VAGY nem)

Én azonban nem csak a fenti értékekkel kísérleteztem, hanem azzal is, hogy az adott összetevő értéke figyelembe van-e véve egyáltalán, vagy nincs. Erre azért van szükség, hogy ne csak azokkal a variációkkal számoljak, amelyek a fenti hat összetevőre egyszerre vonatkoznak, hanem közülük olyanokat is, amikor egy vagy több összetevő nincs is figyelembe véve az Sfstats.net, a Wettpoint.com, a Bettingclosed.com és a Prima Tips mobilalkalmazás közül, illetve ettől függetlenül a saját értékelő rendszer és a bajnoki fordulószám közül.

Ezeket egymás mellé téve tehát kijön valami ilyesmi lehetőség az egyes összetevők értékeinél:

Wettpoint.com Bettingclosed.com Prima Tips Sfstats.net
1 1 1 1
2 2 2 2
12 12 12 X
- - - kikapcsolva
1X 1X 1X
X X X
X2 X2 X2
kikapcsolva kikapcsolva kikapcsolva

Ezek közül legalább nulla, legfeljebb három lehet egyszerre kikapcsolva.

E mellé:

saját rendszerem becslése 6 bajnoki fordulószám
+/- 20% MEGVAN 6 bajnoki forduló MEGVAN
+/- 20% NINCS MEG 6 bajnoki forduló NINCS MEG, azaz ez a szempont kikapcsolva, mert semmilyen szűrés nem történik a bajnoki fordulószámra
ez a szempont kikapcsolva
Ezek közül legalább nulla, legfeljebb kettő lehet kikapcsolva.

Így áll össze, hogy egy összetevő esetében hányféle értékvariáció lehet.

Végül ezeknek az értékeknek minden variációját, ami csak előfordulhat, összevetem, hogy egyenlő téttel megfogadva hoz-e nyereséget, beleértve azokat a variációkat is, hogy ha valamelyik összetevő (egy vagy több, a fenti szabályok szerint) ki van kapcsolva.

És végül mindezt ráadásul külön-külön megvizsgálom akkor, ha 1-es (hazai), X (döntetlen) vagy 2 (idegen győzelem) kimenetelre tippelek.

Ezekből így összesen 49128 variáció áll össze.

Ezek közül kiválogatom azokat, amelyek nyereségesek és csak azokkal foglalkozom.

A legutóbbi ilyen leválogatás esetében, 2019. június 2-án, mely 11 ezer meccset tartalmazott az elmúlt 11 hónapból az 1,65...1,9 ODDS tartományból, az jött ki, hogy a 49128 variációból mindössze 94 nyereséges.

Ezek közül érdemes kiválogatni, hogy melyekkel akarsz foglalkozni, és melyekkel nem. Egyrészt a nagyon kis nyereséget produkáló variációkat szerintem hagyd el, én legalábbis arra jöttem rá, hogy a kisebb ODDS-okban sincs túl sok felemelkedési lehetőség. Másrészt azokat is érdemes elhagyni, melyek leválogatott konkrét tippjei (és azok egyenlegmozgása) túl nagy ingadozásokat mutat, netán egyszer vagy többször elvesztette volna a bankrollt.

Itt utalnék az általam használt ODDS tartalék és nyerési arány tartalék mutatókra, melyekkel különösebb elemzés nélkül is egyből látható a stratégia két legfontosabb értéke, az átlagos nyerő ODDS és a találati aránya alapján, tehát nem kell nagyon elemezgetni a stratégiát. A mutatók minél nagyobb pozitív értéke egyre nagyobb nyereségű stratégiáról tanúskodik, fordítva pedig veszteségesről.

Én úgy tapasztaltam, hogy az X (döntetlen) és a 2-es ellenfogadásos stratégiákkal érdemes kísérletezni, mert másban kevesebb babér terem.

Márpedig miért ölnél bele energiát és pénzt a gyengébbekbe, ha a jövedelmezőbbek is működnek?


Végül még egy ötlet. Ha egy stratégia kellően nyereséges az átlagos nyerő ODDS reciprokához képest, akkor érdemes lehet kötésbe tenni a tippjeit, ugyanis garantált, hogy az is nyereséges lesz, itt viszont sokkal gyorsabban nő az egyenleg, mint egyesével megfogadva a tippeket. Erről itt írtam egy hozzászólásban.

Nekem az jött be, ha a kötéseket csak a stratégián belül alkalmazom, tehát nem keverem más stratégiákkal, továbbá ha kettes vagy hármas kötésekben gondolkodom, időrendben. Azaz nem veszek bele másnapi vagy előző napi meccset sem, és nem keverem aznap a meccseket a kombinációban (például a napi első és utolsó, stb.), főként nem alkalmazok egyszerre több kötéseket (minden meccs minden meccsel 2-es, hármas, stb. kötésben egyszerre), mert így tapasztalatom szerint hamar lenullázza az ember a bankrollját. Ha egy nap mondjuk 7 meccse van a stratégiának, azok időrendben (nálam azonos kezdési idő esetén a bajnokság, majd a hazai csapat neve számít a sorrendezésben) 1234567 sorrendben következnek, akkor például hármas kötés esetén csak az alábbi kombinációkat játszom meg: 123, 234, 456, 567, semmi mást. A kötéseket MINDENKÉPP tesztelni kell, mielőtt élesíted, hogy kihozd az optimális arányt, nem minden stratégiában előnyös ugyanis a hármas kötés, van, ahol jobb a kettes. Négyes kötés nekem már nem volt nyereséges egyetlen egy alkalommal sem.

2. A fentiek alapján megtalált sikeres stratégiák használata a napi fogadásokban


Elérkeztünk tehát ahhoz, hogy megtaláltad a sikeres stratégiákat az előző, 1. pont alapján. Most jön ezek tesztelése, tehát most már kifejezetten csak a kiválasztott stratégiákkal foglalkozz! Ettől függetlenül az 1. pont szerinti tesztelést érdemes később is, rendszeresen elvégezni, mert tapasztalatom szerint ez az egész eredményesség állandó mozgásban van, később kiemelkednek vagy visszasüllyednek stratégiák, nem marad mindig mindegyik sikeres.

Ahhoz, hogy egy stratégiából pénzzel is megfogadható, éles fogadás váljék, szerintem legalább fél évet érdemes várni, és ez alatt legalább 200 meccset, mármint a felfedezése, tehát az utólagosan leválogatott sikeres eredményei UTÁN fél évet! Ha a 200 meccs nincs meg fél év múlva, akkor 200 meccsig várni. Ezek alapján már tisztábban lehet látni és ki lehet zárni a pillanatnyilag felívelésben lévő, de egyébként nem olyan sikeres stratégiákat.

Ez eléggé rossz hír azoknak, akiknek még semmilyen adatuk nincs, hiszen eleinte fél évig kell gyűjteni az adatokat, majd még egy fél évet várni a már megtalált, sikeres stratégiákat tesztelése miatt. Ez azonban elkerülhetetlen a sikerhez, mert a múltbeli adatok nem érvényesek a jövőre a sportfogadásban, vagy legfeljebb csak korlátozottan! Ha nincs is ennyi türelmed, időd, akkor is szánj legalább pár hónapot az első adatgyűjtésre (ezen bejegyzés 1. pontja), hogy abból minél nagyobb adatbázison alapuló sikeres stratégiát találj, és ha nem tudsz tovább várni a megtalált stratégiák éles tesztelésére, akkor legfeljebb kis fogadási összeggel indulj el, és csak akkor növeld a tétet, ha a stratégia továbbra is sikeres.

Ha egy stratégia nyereséges, azt tartsd meg, ha láthatóan veszteséges, azt dobd ki, új nyereségeseket pedig az előző, 1. pont szerinti leválogatással vegyél fel a már figyelt, megjátszott stratégiáid közé!

Ha több jó stratégiád is van, akkor ezeket portfólióba is teheted, de ott még nagyobb bankrollra van szükség, mint 30 tét, de azért nem annyiszor 30 tétnyire, mint ahány stratégiát pakolsz bele, hiszen ezek nem fognak pont egyidőben összeérni. A portfóliónak pont az az előnye, hogy az egyes stratégiák pillanatnyi romlásait általában ellensúlyozzák más stratégiák szárnyalásai, ezáltal összességében sokkal kevesebb bankroll is elég lehet.

A tippek leválogatásáról pár szót. Én úgy csinálom, hogy naponta egyszer válogatom le a tippeket. Nálam egy nap nem magyar idő szerint éjféltől éjfélig, hanem a Föld dátumvonalától a dátumvonaláig tart, tehát amíg helyi idő szerint azonos napon játsszák a meccset. Ez a gyakorlatban magyar idő szerint reggel 6 óra határt jelent, ez ritkán alakul másképp - néha egy-egy japán, ausztrál, új-zélandi vagy távol-keleti orosz meccs kezdődik magyar idő szerint 5 órakor. Mindez azért, hogy a "jobb" és a "rosszabb" napok egyben maradjanak. :) (Meg időt is nyerek vele éjjel, hogy hajnalig megvannak a meccsek.) Mivel az ODDS állandóan változik, elég, ha a leválogatáskor egyszer belekerült, tehát nem baj, ha később változik. A lényeg, hogy egyszer benne volt ebben a tartományban. Akkor már kiválasztottnak számít.

Viszont azt már nem nézem meg később, hogy ebbe a tartományba kerültek-e be újabb meccsek, mivel naponta csak egyszer válogatom le a meccseket, szinte mindig előző nap. A hétvégén extrém mennyiségű meccs van a bajnoki idényben, ezért a hétvégi meccseket már hétfőtől gyűjtöm, szintén minden nap egyszer, így elég sok meccsel kapcsolatban megspórolok egy csomó időt hétvégén, ezekkel ugyanis még van munka a legyűjtés után. A hétvégi meccseknél előre csak a saját értékelő rendszerem és az Sfstats.net tippjeivel dolgozom, a Wettpoint, Bettingclosed és Prima Tips tippeket mindig péntek este gyűjtöm le a már korábban rögzített hétvégi meccsekre is, hogy azok a lehető legfrissebbek legyenek. A saját értékelő rendszerem és az Sfstats.net algoritmusa viszont nem változik, mert nem befolyásolják a csapatról érkező hírek, kiállítások, sérülések.

A leválogatáshoz makrókat használok, amely jelentősen megkönnyíti és gyorsítja az adatbevitelt.

A Libre Office-ban: Eszközök menü - Makrók, de előtte egyszer engedélyezni kell az Eszközök - Beállítások menüre megjelenő párbeszédablakban a bal oldali legfelső Libre Office szekció lenyitása után a Speciális részben (Makrórögzítés engedélyezése). Ettől nem kell megijedni, nem kell a programozásához érteni, egyszerűen a billentyű és az egérmozgásokat képes utánozni, ezzel gyorsítható a munka, főleg, hogy utána a rögzített makró az Eszközök - Testreszabás menüben (az így megjelenő párbeszédablakban a bal alsó részben a LibreOffice-makrók - Saját makrók - Standard - Module 1 kiválasztása után láthatók a makróink) még nyomógombokhoz is rendelhetők. Ezáltal nálam az F8 gombra van téve az a makró, amelyik először felugrik a táblázat bal felső sarkába, onnan törli az előző adatokat, majd visszamegy a táblázat bal felső sarkába, irányított beillesztéssel beilleszti az Eredmények.com-ról a vágólapra tett adatokat (itt meg kell erősíteni egy párbeszédablakot, a Különleges számok észlelését célszerű NEM bejelölni!), majd még magától tovább is lép a következő munkalapra a Ctrl+Page Down billentyűkombinációval, ahol már újra csak egy F8-at kell nyomni, miután átjöttem az Eredmények.com újabb adataival. Ezt követően a függvényértékeket a mérkőzések listájában irányított beillesztéssel csak értékekre cserélem, hogy megszabaduljak a képletektől, melyek mindig az aktuális meccs adatait mutatják. Ez az egész procedúra lehetővé teszi, hogy mintegy 30 másodperc alatt legyűjthető legyen egy-egy meccs összes adata, tehát egy percenként két meccsel lehet haladni, és bizony hajtani kell, hogy ez az idő folyamatosan tartható legyen.

Legvégül pedig annyi, hogy bizony mindehhez kell türelem és kitartás! Nem kell megijedni a veszteséges ciklusoktól! Ha jó a stratégiád, ez akkor is elkerülhetetlen ugyan, de ki fog belőle jönni és új egyenlegcsúcsot ér majd el a stratégiád, amire esetleg hónapokat kell majd várni, de akkor örülni fogsz neki nagyon, hogy kitartottál. Ehhez megfelelő higgadtság és nyugalom kell, meg persze jól megtervezett bankroll menedzsment és tétkezelési stratégia. Utóbbiban én a sávos tétkezelést ajánlom, nekem az vált be a legjobban, bankroll menedzsmentben pedig döntetlen és ellenfogadásos stratégiánál (egyes fogadás) legalább 30 tétnyire elegendő bankrollal érdemes nekiindulni, 1,7 ODDS körül pedig legalább a felével. Ha kettes vagy hármas kötésekkel számolsz, alsó hangon kell legalább 100 tétegység az elinduláskor, hisz sosem tudhatod, nem fogsz-e ki egy rossz szériát.

Azt hiszem, ennyi a Tippnyerő tippek háttere. Fontos információt reményeim szerint nem hagytam ki.

A kérdésekre kommentben vagy e-mailben szívesen válaszolok.

Hamarosan követi ezt a posztot a saját értékelő rendszerem leírása is.

Kérem, aki ezen leírás alapján talál valamilyen tartósan nyereséges stratégiát, az legyen szíves ossza meg velünk, velem! Köszönöm!

Köszönöm a figyelmeteket, várom az esetleges kérdéseket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése