2018. november 13., kedd

Eredmények - 2018. november 11.

Egy érdekes ezoterikus, vagy ha úgy tetszik, spirituális élményemet követően azonnal leromlott a Tippnyerő 3.1-es verziójú tippsor, múlt pénteken. Amúgy egybevágva a pénzkeresettel kapcsolatos évek óta tartó negatív élményeimmel, melyek pontosan ugyanígy zajlottak, mindig.

Múlt péntekig eljutottam odáig, hogy 55 meccsből csak egyetlenegy vesztett. Egyetlenegy! Múlt péntektől kezdve meg 10-ből máris 4. Tudom, hogy a sportfogadásban vannak ingadozások, és semmi sem kiszámítható. Meg hogy vannak véletlenek, ezért a sportfogadást a szerencsejátékok közé sorolják.

De nem, ez nem véletlen, mert a véletlen az valami teljesen más dolog! A véletlen az 55 mérkőzésig nem kiszámítható, utána meg nem kiszámíthatatlan. Ha a legokosabb matematikus nekiáll ilyet modellezni a véletlenre hivatkozva, soha nem fog neki sikerülni. Főleg az nem, hogy hajszál pontosan ott törjön el az addigi kiszámíthatóság, ahol az égiektől kérek segítséget, mert már annyira rossz a helyzetem. Ez a mostani jelzés azonban egyértelműen azt mutatja nekem, hogy ezt nem tolerálják: a magasabb erők nem engedik a számomra, hogy kitörjek ebből a borzalmas helyzetből.

Bár ez a blog a sportfogadásról szól, nem rólam, nehéz most nem látni a kapcsolatot a tippek (és vele a pénzkereset) sikere és a saját sorsom között. Számomra ez a példa is pontosan mutatja, hogy a világban vannak olyan erők, melyeket nem látunk, de attól még működnek. Nekem 2013 óta a vesztés a sorsom, és sehogy sem tudok kijönni ebből, ez egyáltalán nem ingadozik. Már annyi mindent megpróbáltam, de sosem sikerült elérnem semmit. Bár amikor már sok év folyamatos anyagi kudarcai után oda jutottam, hogy végül is nem fontos élni, akkor kaptam segítséget fentről, igen. De csak éppen annyit, hogy a fejem kilátszódjon a vízből, kapjak levegőt, de utána ugyanúgy szenvedés legyen az életem és szívjak tovább.

Eszméletlenül sokat dolgozom ezzel a sportfogadással, különösen idén májusban kapcsoltam rá, bár volt már nagyon aktív időszakom 2016. októbertől 2017. novemberig is, de akkor nem jutottam az égvilágon semmire, részben ezért is álltam le, (másrészt meg egy alkalmi nagy munka miatt).

Aztán idén májusban újrakezdtem, és most már értem el sikereket. De valahogy mindig úgy ment előre a szekér, hogy a siker ne lehessen tartós. Így jutottam el fő- és alverzió számokkal a Tippnyerő 3.1-es verziószámú tippekig, ahol a fenti példátlan siker, majd utána a már ismerős törés és leromlás következett. Hogy a leromlás most tartós-e, azt nem tudom, de az eredeti bankrollból még kétszer 1,33-as szorzóval emelt kezdőtétre futja, utána elvész a bankroll.

De bármennyit dolgozom ezzel a sportfogadással, sokszor ájulásig, lényegét tekintve tulajdonképpen semmi értelme nincs, mert mindig a fogadóiroda győz előbb-utóbb. Ennél egyszerűbb lenne valamilyen karitatív célra fordítani a pénzt. Ha lenne...

Szóval most nem tudom, mi legyen. Az biztos, hogy egy kört futok még az ezotéria világában azért, hogy sikeresebb legyek a pénzügyekben, mert ennyire rossz azért nem volt a helyzet, míg valaki "hátra nem kötötte a kezemet, hogy előre nyújtott kezekkel ne érjem el a pénzt". Rontás, átok nincs rajtam. Hogy aztán ez az újabb kör megváltoztat-e valamit, az már rajtam nem múlik, bár az a mondás, hogy igen, lesz változás. De én ennél többet már nem tudok tenni, mint hogy külső segítséget kérek, hiszen öt éve magamtól tök hiába küzdök: ha olyanba fogok, amiből pénzt kéne csinálnom, az rendre nem sikerül. Ez eleinte fel sem tűnt, véletleneknek, szerencsétlenségeknek, egybeeséseknek, pechnek fogtam fel. Olyan 4-5 év után esett le, hogy ez már nem véletlen, amikor már egyértelmű volt, hogy a több mint egy tucat különféle rövidebb-hosszabb, lazább-komolyabb próbálkozás egyike sem vezet ki a kátyúból. Pedig volt benne többféle munka, többféle pénzkereseti lehetőség, s még a jó istenhez is imádkoztam, meg szusszanásig telepakoltam magam pozitív gondolkodással. Tök mindegy volt, soha semmi nem segített.

És most ugyanezt érzem.

Oké, van ez a Tippnyerő 3.1, ez múlt csütörtökig tényleg jó volt, de most már nem az. Bár azért a Tippnyerő 3.1-et még csinálom addig, míg a 9581 forintos induló tőkém nem tűnik el teljesen a főgonosz fogadóiroda gyomrában, ahogy az már több százezer forinttal megtörtént az elmúlt bő két évben.

Aztán kerekedik itt valami döntetlen stratégia is. Két-három hétig ez is biztos menni fog, amíg aztán össze nem omlik az egész, ahogy eddig mindig.

Miért csináljam? Respektálja a világegyetem, elismeri az univerzum ezt a küzdelmet? NEM. Segítek vele másokon, ami a bloggal a célom? NEM. Viszont nyilvánosan, az interneten a célkeresztbe kerülök, akin röhögni lehet? IGEN. Pedig ez nem egy viccblog.

Fogalmam sincs, hogyan lehet pénzt csinálni a sportfogadásból, de nekem eddig semmilyen módszerrel, sem magamtól, sem tipsterektől nem sikerült. Ingyenesektől és fizetősöktől sem.

Van még két kör 1,33-mal emelt kezdőtéttel. Egy körben három téttel, köztük - ha sikerül úgy találni tippet - kötésben. Aztán ha ebből nem jön vissza a veszteség, akkor leállok a Tippnyerő 3.1-es tétekkel.

Meg van még a döntetlen stratégia. Nem is tudom, hogy ebbe belefogjak-e pénzzel... maximum 100 forintos tétekkel talán igen, de annak meg semmi értelme, mert az meg nem segít: nekem minimum több tízezret kéne alsó hangon keresnem havonta, hogy kijöjjek ebből a gödörből. De ekkora pénzt meg nem merek belepakolni a rendszerbe, mert félek, hogy elvesztem.

Bocsánatot kérek minden kedves Olvasótól, hogy most ilyen negatív lett az értékelés, de eltörött a gyertya. A sportfogadásba fektetett rengeteg munka után a vesztés a munkám gyümölcse. Ennél még az is jobb lett volna, ha nem küzdök, és akkor pénzt sem veszítek.

Szóval... folytatom a 3.1-es verziójú tippeket, és amint energiám lesz rá, egy külön oldalon elindítom a döntetlen tippeket is. Most már magam is kíváncsi vagyok rá, meddig jutok vele.

Ennyit a Tippnyerő tippekről.

A Freesoccertip.net MIDDLE tippjei (vesztés után csak 1,65-1,9 ODDS közt) négy tippel jött a héten, abból három vesztett. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy fikarcnyi esélyt sem adok neki. Még két meccsre van esély a Martingale módszerrel. Amint nyer, azonnal leállok vele, nem fogadok több tippet tőle. Augusztus 5 óta, amikortól a veszteségek nagyon megnőttek, 1,71 átlagos nyerő ODDS mellett 66 meccsből csak 35 meccs nyert (53 százalék nyerési arány), ami sajnos nagyon gyenge eredmény, ráadásul sok veszteség összeért (háromszor keletkezett hármas veszteségsorozat). Legalább 58 százalékos nyerési arány kéne, vagy még több, hogy nyereséges legyen, de július 5 óta, tehát amióta belefogtam, csak lefelé megy. (Előtte két hónapig szárnyalt, s ahogy belefogtam, leromlott - ld. fent. Ha mondjuk 100 ezer forinttal fogadnék egy 1,01 ODDS-os kimenetelre, én biztosan kifognék egy pont vesztő fogadást, ebben nagyon jó vagyok!) Tehát a Freesoccertip.net esetében már csak legfeljebb két meccsből egy nyerést várok (vagy elvész a 6 800 forintos kezdő bankroll, noha 4 és fél hónap alatt sok küszködéssel 12 687 forintot csináltam vele).

Sajnos a Prima Tips mobilalkalmazás napi hazai, legalább 53 százalékos erősségű tippjei az 1,65-1,9 ODDS tartományból - amibe átvinném a Freesoccertip.net bankrollját - szintén leromlottak, nagyjából szeptember 30 óta. Akkor járt utoljára a csúcson az egyenleg az egyenlő tét módszerrel, és azóta majdnem a felét elvesztette. Bár működik a 75 százalékos egyenlegvédelem, de azt nem tudja kivédeni, hogy a pozitív tartományba történő visszatérés után egyből veszít megint. Illetve most az jutott eszembe, hogy ha mondjuk 100 százalékos egyenlegen kapcsolna csak ki az egyenlegvédelem, miközben 75 százalék alá érve bekapcsol, és nem enged pénzzel fogadni, akkor az lehetővé tenné, hogy ha vesztéssel indul újra a pénzfogadás, az ne kapcsolja be megint az épphogy 75 százalék fölé került egyenleg védelmét az ismételt 75 százalék alá kerülés miatt. De ezt egy jó ötletnek gondolom, hogy más legyen az egyenlegvédelem kikapcsolási értéke, mint a bekapcsolási, és akkor nem szívat meg az, ha a pénzes fogadás újrakezdésekor megint veszít a stratégia.

A Prima Tipsnél inkább azon kezdtem el gondolkodni, hogy érdemes-e tényleg pénzzel belefogni, ugyanis hetek óta képtelen kijönni a gödörből, pedig minden héten azt mondom, hogy most már ki fog. De visszaesik. A 2018. május 5-én indult stratégia elég szépen elmenetelt két hónapig, több mint megduplázva a bankrollt, amikor is összeért 9 vesztes tipp (a fogadóiroda álma - megjegyzem, gyakrabban megtörténik, minthogy előbb a nyereséget pluszban kitermeld), és elveszett a bankroll, szerencsére csak virtuálisan. De ez azért volt, mert nem alkalmaztam 75 százalékos egyenlegvédelmet. Aztán újraindítottam egyenlegvédelemmel, de még mindig pénzes fogadás nélkül, és most, bár 10 778 forinton áll a 6 800 forintos kezdő bankroll, de az egyenlegvédelem nem enged fogadni: 24 tippből csak 7 tipp ment volna a játékba, abból 4 tipp vesztett volna. Jelenleg 9 809 forinton állna egyenlegvédelem nélkül, azaz ha a csúcson fogtam volna volna bele, akkor október eleje óta, azaz másfél hónapon át veszteséget termelt volna.

Hát meglátjuk, mi lesz, mit fogok írni a jövő héten. Addig is, aki teheti, kérem szurkoljon nekem (is)! Minden segítséget köszönök!

Végül jöjjenek az eredmények és a heti konkrét tippek.

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteség-pótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköl-tésre tarta-lékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a minden-kori csúcs-egyen-leghez képest
Tippnyerő tippek (nyeremény-nyel növelt tét) 1,13 89,74% 1,56% 1,38% 2018-10-07 9 581 Ft 12 226 Ft - - 88%
Freesoc certip.net (Martingale) 1,71 53,93% -7,81% -4,57% 2018-07-01 6 800 Ft 10 822 Ft - - 85%
Freesoc certip.net (dinamikus tét) 1,71 53,93% -7,81% -4,57% 2018-07-01 6 800 Ft 5 054 Ft 397 Ft 0 Ft 67%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 56,73% 0,18% 0,10% 2018-08-20 6 800 Ft 10 778 Ft - - 59%

A múlt heti eredmény (összehasonlításul):

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteség-pótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköl-tésre tarta-lékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a minden-kori csúcs-egyen-leghez képest
Tippnyerő tippek (nyeremény-nyel növelt tét) 1,13 89,74% 1,56% 1,38% 2018-10-07 9 581 Ft 12 226 Ft - - 88%
Freesoc certip.net (Martingale) 1,71 53,93% -7,81% -4,57% 2018-07-01 6 800 Ft 10 822 Ft - - 85%
Freesoc certip.net (dinamikus tét) 1,71 53,93% -7,81% -4,57% 2018-07-01 6 800 Ft 5 054 Ft 397 Ft 0 Ft 67%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 56,73% 0,18% 0,10% 2018-08-20 6 800 Ft 10 778 Ft - - 59%

Végül a konkrét tippek.

tipster dátum mérkőzés tipp Tippmixpro.hu ODDS eredmény kiértékelés összetar-tozó kombi-nációk
Tippnyerő tippek 2018-11-05 Shabab Al-Ahli (UAE) - Emirates Ras Al-Khaimah 1X 1,15 2-1 NYERT
Tippnyerő tippek 2018-11-08 Goa - Delhi 1X 1,15 3-2 NYERT
Tippnyerő tippek 2018-11-09 Al-Ahli (KSA) - Al-Qadisiyah 1X 1,08 0-2 VESZTETT 1
Tippnyerő tippek 2018-11-09 Vitkovice - Znojmo 1X 1,19 0-6 VESZTETT 1
Tippnyerő tippek 2018-11-10 Middlesbrough - Wigan 1X 1,12 2-0 NYERT 2
Tippnyerő tippek 2018-11-10 Villarreal B - Olot 1X 1,16 1-2 VESZTETT 2
Tippnyerő tippek 2018-11-11 Independiente Medellin - Envigado 1X 1,11 2-2 NYERT 2
Tippnyerő tippek 2018-11-11 Granada - Numancia 1X 1,13 0-0 NYERT 3
Tippnyerő tippek 2018-11-11 Naestved - Hvidovre 1X 1,26 1-1 NYERT 3
Tippnyerő tippek 2018-11-11 Vicenza - Sambenedettese 1X 1,17 1-0 NYERT 3
Freesoccertip.net 2018-11-06 Atl. Madrid - Dortmund 1 1,9 2-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-11-07 Ismaily - Wadi Degla 1 1,72 1-3 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-11-08 Genk - Besiktas 1 1,65 1-1 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-11-11 Shrewsbury - Salford City 1 1,65 1-1 VESZTETT
Prima Tips 2018-11-05 Göztepe Izmír - Rizespor 1 1,66 2-0 NYERT
Prima Tips 2018-11-09 Mladá Boleslav - Dukla Praha 1 1,66 0-0 VESZTETT
Prima Tips 2018-11-10 Podbrezova - Senica 1 1,67 2-4 VESZTETT
Prima Tips 2018-11-11 Waitakere Utd. - Tasman Utd. 1 1,77 3-0 NYERT

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók azért, hogy a tippforrások nyeresége összehasonlítható és a nyereségesség mértéke ránézésre megállapítható legyen. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:

Freesoccertip.net: http://www.freesoccertip.net/
Tippnyerő tippek: http://tippnyero.blogspot.com/p/blog-page.html
Prima Tips: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.primatips

A stratégiáról az induló bejegyzésben olvashatsz:
http://tippnyero.blogspot.hu/2018/05/eredmenyek-2018-majus-6.html

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2018. december 2.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2018/12/eredmenyek-2018-december-2.html

Az előző értékelést (2018. november 4.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2018/11/eredmenyek-2018-november-4.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter

25 megjegyzés:

  1. Szia!

    Tökéletes egyetértek az alábbi mondataiddal:

    "Számomra ez a példa is pontosan mutatja, hogy a világban vannak olyan erők, melyeket nem látunk, de attól még működnek. Nekem 2013 óta a vesztés a sorsom, és sehogy sem tudok kijönni ebből, ez egyáltalán nem ingadozik."

    Nekem is pont 2013 ban szakadt meg a siker görbéje.Nagyon jól kerestem, aztán kiléptem melóhelyről(annyira jól ment) aztán pár hónapra rá minden összezuhant, de még úgy is fent tudtam tartani magam 3,5 évig, munka nélkül. Persze voltak komoly anyagi ballépéseim és vissza kellett aztán mennem dolgozni. "Kudarc": erősebb leszel tőle, de ne áldozatként tekints magadra, hanem hogy próbál megtanítani valamit az élet! Mindig ezt teszi, csak nehezen tanulunk :) Tudom miről beszélek, én többször akartam öngyilkos is lenni, aztán elkezdtem önmagam megismerésébe befektetni energiát és időt, meg pénzt. Nekem is jósoltak sok évvel ezelőtt és nagy része már be is jött( nehéz helyzetek). Szóval már akkor meg volt írva, hogy gödörbe kerülök...
    Ami nekem bejött az az asztrológiai térkép, nagyon ajánlom, ez a születésed dátuma alapján készítik el: év, hónap nap, óra, perc. Amennyiben jó a térkép konkrétan meg tudja mondani, hogy min kell javítanod az életedben, mit kell megértened és megtanulnod ahhoz, hogy minőségi ugrást érjél el az életedben. Persze az ember nem teszi meg azonnal, én 2015 ben készítettem el és most döbbentem rá, hogy mennyire igaz és már régen lépnnem kellet volna, de nem tettem, mert próbáltam elkerülni a kikerülhetetlent. :)
    Én Kereszty Andrásnál jártam, akivel ma már baráti kapcsolatban állok, nagyon jó arc, és sokat tanultam tőle.

    "ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS

    Az önismeret egyik legtökéletesebb eszköze, amely betekintést nyújt lelki és szellemi szintekre is. Az elemzéshez szükséges a születési hely, a pontos születési dátum: óra és perc is, vagy jó pár pontos dátummal ellátott fontos életesemény. Az adataidat küld a atudatossagiskolaja@gmail.com címre!"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Armand!

      Nagyon köszönöm Neked ezeket a sorokat! Én már nem akarok erősebb lenni a kudarctól, mert már baromira erősnek kéne lennem. Azt mondta ez a látó ember nekem, hogy semmilyen pénzügyi dologba ne fogjak, ne vállalkozzak, meg semmi, mert nem fog működni. Ezt fogja leszedni rólam a következő találkozón. Már nincs más reményem. Azt mondta, mindig eljutok egy pontig, de csak addig, azonban bármit akarok, az nem fog sikerülni.

      Én magabiztos voltam az 55 meccsből egy vesztés után, erre rögtön másnap beállt a két egyértelmű és durva vesztés: 0-2, 0-6, tehát az esélyes csapatok, akik addig győztek, még gólt sem tudtak rúgni. OK, azt még kibírtam volna, belefért volna. De jött egy veszteség a harmadik meccsen is. Na az volt a határvonal, és a tegnapi negyedik Santos vereséget már sehogy sem tudtam tolerálni. Kész, ennyi volt, ez íratta velem ezeket a keserű sorokat.

      És tényleg el vagyok keseredve, mert rengeteget dolgozom a sportfogadáson, ez már túlzás, és semmi, de semmi értelme nincs. Semmi. Pontosan az van, amit a látó ember mondott: egy bizonyos pontig jutok csak el.

      Köszönöm az asztrológiai elemzést, most annyira magam alatt vagyok, hogy semmire sem vagyok nyitott, de igyekszem összeszedni magam és átgondolom, hogyan tovább. Beleférhet ez is. :)

      Még egyszer köszi, szép napot kívánok Neked!

      Üdv.: Peti

      Törlés
  2. Egyelőre csak annyit: KITARTÁS!
    Elemezz, tippelj ahogyan szoktál, közben meglátjuk, mire jut a varázslónőd.

    VálaszTörlés
  3. Ezer köszi, Jamie! Amibe belefogtam, természetesen nem adom fel. A Tippnyerő 3.1-es tippek csak akkor szűnnek majd meg, ha elvesztem a bankrollt, de remélem, hogy erre nem fog sor kerülni. Sőt, hamarosan önálló oldalra költöztetem a döntetlen tippeket is, mert szemmel láthatóan imponálóak, a fene gondolta volna... :) (Akkor ha jól látom, eddig itt mindenki egyetért velem, hogy ami péntekig és péntek óta történt, az normálisnak vagy véletlennek nem nevezhető.) :) Szép napot kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  4. Tudnék szép dolgokat mesélni egy sör mellett a véletlenekről:))
    Illetve leírnám ide is egyiket-másikat, de addig nem akarom, amíg nem jutsz dűlőre.Talán majd a jövő héten.
    Azért egy dologra felhívnám a figyelmedet: az elemzőmódszered egy termék...még ha csak fejlesztési fázisban van is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jamie!

      Lehet, hogy arra a sörre még sor kerül. :)

      Igen, tudom, hogy ez egy eladható valami, amit alkotok (ha erre gondolsz), de ez ellenkezik azzal a szellemiséggel, amiért a blogot létrehoztam. Én valóban segíteni akarok, és tök sok, hozzám hasonló problémákkal küzdő embernek nagyon kéne az, amit fejlesztgetek, de még kérdéses, hogy csak a prototípusnál megreked-e a termék, vagy lesz belőle sorozatgyártás is. :) Én szívesen foglalkozom ezzel, csak legyen értelme!

      A másik, ami miatt ellenérzésem van értékesítéssel szemben (ismétlem, ha erre gondolsz), hogy sose értettem, a tipsterek miért kérnek pénzt, amikor saját maguk kezében van a pénzkereset, és sokkal többet kereshetnek a tippekkel, mint a beszedett díjakból. Aztán nagyon hamar rájöttem: az neki biztos bevétel, míg a tippjei előbb-utóbb hatalmasat zakóznak. Mióta erre rájöttem, azóta a fizetős tipsterek az én szememben a vesztés szimbólumai. "Élj meg a saját tippjeidből cseszd meg, ne az embereket húzd le pénzzel a vesztes tippjeiddel!" - kb. ezt gondolom róluk. Bocs, ha offtopic lett, és nem erre gondoltál. :)

      Üdv: Peti

      Törlés
  5. Nem tippeladásra gondoltam én, annak én sem vagyok híve, hanem az elemzőrendszeredre, mint eszközre, szoftverre.
    Excell, Acces alapon megszerkeszteni és eladni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja értem. Hát az a helyzet, hogy én arra gondoltam, hogy ha valami kialakul, azt ingyen felteszem és bárki letöltheti. Csapnivaló üzletember lennék? :) Hát, most nem is az üzlet a cél...

      Törlés
    2. Olyasmi jutott meg eszembe, hogy nem is szoftverkent eladni, hanem valami weboldalt csinalni, ahol mondjuk havi dijert hozzaferhetö az adatbazis.Azert a begyüjtött adataid, azok csoportositasa, ertekelesi szempontjai mögött azert van egy kis melo es ugy tünik hasznalhato isaz eredmeny.

      Törlés
    3. Ez mondjuk lehet egy jó gondolat, már ha beérne valami. Azon az egyen gondolkodtam csak, hogy a munkám fizessék meg az emberek, mert rengeteget dolgozom, mire előállnak a tippek, és folyamatosan kutatom az új lehetőségeket is. Tehát: vagy kérek segítséget innen, az olvasóközösségtől, végül is a siker közös érdek. Így megoszlik a munka és akkor ingyenesek a tippek. Vagy egy jelképes, pár száz forintos díjat fizessen mindenki a munkámért, DE ha nem akar fizetni, akkor is letölthetné, hogyan állnak elő a tippek, és végezze el maga a munkát.

      De hangsúlyozom, nem szerepel a terveimben pénzt kérni ezért, ez csak egy gondolat volt. Mindenesetre az biztos, hogy a határaimhoz kezdek érkezni, tehát előbb-utóbb kell segítség. Most azon dolgozom, hogy a 150 bajnokságból, ami szóba jöhet, a Tippmixpro, a Wettpoint és a Bettingclosed csapatneveiből egy szótárt alkossak, hogy így automatizáltan, illetve könnyebben előálljanak a tippek, mert az is iszonyat munka, amikor a három tippforrásból kézzel, egyenként kell kibányászni kb. 150 tippet szombaton és vasárnap. A Prima Tips mobilalkalmazásnál ezt ráadásul sehogy sem lehet megkerülni, de ha valaki tudna abban segíteni, hogy ez a mobilalkalmazás milyen weboldalt tölt be, vagy honnan szedi az adatokat, amit asztali böngészőben is be tudnék hívni, azzal rengeteget segítene. Köszi: Péter

      Törlés
  6. sikerült !
    jönni fogok,ne adjátok fel !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Szia Péter! Őszintén szólva nagyon sajnáltam, amikor megláttam, hogy kikapott a Santos. Egyből azon gondolkoztam, mit okozhat ez most benned. Úgy gondoltam, tutira nincs igazság a földön. Én a saját magam veszteségein sokat szoktam mérgelődni, de most még ennél is jobban aggasztott, hogy Te hogy reagálod le ezt. Nos, kb. úgy, ahogy számítottam. De teljesen igaza van Jamie-nek, nem szabad feladni, mert ennek a rengeteg munkának meg kell térülnie. Nem kell neked irgalmas nővérnek lenni, ha sikerül megfelelő fázisba jutni, akkor értékesítési lehetőséget kell keresni. Amit mond Jamie, az nagyon igaz. A legyűjtött adatbázis nagyon nagy érték. Az elemző rendszer szintén. Semmi esetre sem adhatod ki a kezedből holmi letöltésre. Tudod mi lenne annak a vége? Eladná más. Neked két dolgot kellene csinálni. Valamilyen módon használati lehetőséget adni az adatbázishoz úgy, hogy ne lehessen a rendszerét felhasználni. Illetve magad is tippeket gyárthatsz olyanoknak, akik nem akarnak adatbázissal szöszölni. Az emberek simán megfizetik a jó terméket, mégcsak szégyenérzetednek sem kell lenni. Igazából a nem jó terméket is megfizetik. Ha becsületes akarsz lenni a felhasználók szemében, akkor csak arra kell ügyelni, hogy ne tévessz meg senkit, látszódjon a mögötte lévő munka és sikered lehet. További kitartást kívánok, én biztosan követem a blogot.

    VálaszTörlés
  8. Szia Kildaros! Ezer köszönet a soraidért és a kitartásodért! Egyelőre tényleg nincs bennem semmi igény arra, hogy ezért pénzt kérjek, de majd meglátjuk, később hogy alakul. Most kísérletezem jégkorong meccsekkel is, továbbá tervezek indítani 2 feletti ODDS-okra is valami kísérletet, de ezeket egyre kevésbé bírom már, tehát pénz helyett sokkal jobban kéne segítség. Eddig az volt a tervem, hogy a menyasszonyomat kiveszem az amúgy is fárasztó másodállásából, és az érte kapott kis nettó 50 ezer forintját megtermeljük a sportfogadásból úgy, hogy ő cserébe segít nekem. Bár az 50 ezer igazán nem sok, de egyelőre még ezt is félretettem. Az automtizáció segít most a legtöbbet, az ez irányú fejlesztésben jól halad a Wettpoint és a Bettingclosed legyűjtési automatizációja, bár még csak 20 bajnoksággal vagyok készen a 138-ból, de úgy tervezem, hogy minden nap egy tízes csokorral haladok benne, és előbb-utóbb elfogy. Ez rengeteget fog könnyíteni. Bár a Wettpointban továbbra is egyenként le kell majd kérdezni a meccseket, de az automatizáció legyártja a meccs egyedi linkjét, nem kell keresgetni az egyáltalán nem felhasználóbarát weboldalon, sőt a megjelenő weboldalt kijelölve és szövegként beillesztve ki is szedi belőle a tippet és a tipperősséget. A Bettingclosed.com adatainak a kinyerése viszont tényleg egyklikkes lesz. Szóval most itt tartok, addig, míg ez nincs meg, nem tudok tovább kísérletezgetni, fejlődni, mert ez nagyon feltart, és feltart az is, hogy ha ez nincs meg, hanem kézzel kell kiirogatni egy hétvégén összesen kb. 300 meccset 3 helyről. Na szóval, ilyen problémáim vannak inkább, de túljutok rajtuk. Neked is, és mindenkinek köszönöm a támogatást, sokat segítetek! jelentkezem a fejleményekkel, és Tippnyerő tippek addig is lesznek. Szép estét kívánok Neked! Üdvözlettel: Péter

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Santos: Jelentős tabella különbség volt, a vendégnél több több mint dupla, mert a 17. volt! A kieséstől való félelem a vendég csapatnál szerintem nagyon sokat dobott az eredmény alakulásánál. Szerintem ez a tippnyerő újabb stratégiájának gyenge pontja, de emiatt nem szabad feladni! Ütni vágni kell tovább, viszont szerintem a nagyon nagy tabella különbséggel vigyázni kell
    mint a mai meccs is az:
    13:00 Labdarúgás, Orosz 2.
    FK Krasznodar 2 - Tyumeny - négyszeres a tabella különbség!

    Meghalni lehet, de elfáradni sosem! :) NEVER GIVE UP!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Armand!

      Köszönöm! Én már korábban felfedeztem, hogy a legutolsó - legelső csapatok találkozása gyakran hoz meglepetéseredményt, ezért ezt kerülöm. Aztán egyszer fogtam magam, és csináltam rá egy szűrőt, amelyen lehet "tologatni", hogy a tabella tetején és alján levő csapatok a tabella milyen arányában legyenek figyelembe véve alulról és felülről, otthon és idegenben, és ezekkel játszadoztam elég sokat. Annyira, hogy stratégiát is építettem rá, sőt párszáz forinttal fogadtam is rá. Elvesztettem a teljes bankrollt, annyira nem működött. Tehát a leválogatások, szűrések nem igazolták a félelmemet: előfordulnak ugyan ilyen esetek, de számosságuk messze nem akkora, hogy stratégiát lehessen építeni rá vagy komolyan számolni kelljen velük. Persze ettől még van ilyen, és figyelni is kell rá, de az esetek többségében az erősebb csapat győz. Szép napot Neked!

      Üdvözlettel: Péter

      Törlés
    2. Úgy érted, hogy ellenfogadás szintjén nézted az ilyen meccseket? Milyen odds-ok alapján fogadtad meg őket? A tabellakülönbségnek mekkora kellett lennie, hogy érdemesnek tartsd ellenfogadásra? Hány lépcsős bankrollt alkalmaztál?(odds függő)

      A válaszaidat előre is köszönöm!

      Törlés
    3. Igazából az volt a cél, hogy tudok-e ebből kihozni valamit. Egészen imponálónak tűnt a stratégia, aztán (ahogy szokásos) amikor pénzzel belefogtam, leromlott. Az átlag ODDS biztos, hogy 3 felett volt, a tabella különbségre már nem emlékszem, mert sokféle arányt teszteltem, és aminél megmaradtam végül, az olyan gyorsan veszítette el a bankrollt, hogy nem is maradt meg bennem. Ha jól emlékszem, a tabella aljáról 5 százalék volt (gyakorlatilag a legutolsó csapat), a tabella tetejéről meg talán 35 vagy 45 százalék, tehát a tabella felső harmada. 2000 forintot raktam fel rá és mindig a bankroll tizedével, de legalább 100 forinttal fogadtam egészen addig, míg az egyenleg 100 forint alá nem csökkent. Ha nagyon érdekel, utánanézek a részleteknek, de hangsúlyozom, nem működött, tehát nem tudtam rá nyereséges stratégiát létrehozni. Pár nap alatt elvérzett, pedig a múltban szárnyalt volna.

      Törlés
    4. Ha utánanéznél azt nagyon megköszönném :) Tegnapra kinéztem egy jelentős tabellakülönbséggel rendelkező meccset, és jött is szép odds- al!
      https://www.eredmenyek.com/merkozes/pMyqV3K3/#osszefoglalas

      Törlés
    5. Kedves Armand!

      Utánanéztem, de már nem találtam meg a sokféle próbálkozásom között. Ezért megcsináltam újra. :) Innen tudod letölteni:
      https://drive.google.com/open?id=1ifCYRnrTnlFRvE5rU8FxsC0i_bpckC1y

      A B1 cellába az erősebb csapat maximális százalékát kell beírni a tabellapozíció tekintetében a teljes tabellához viszonyítva, a tabella tetejétől számítva.

      A D1 cellába a gyengébb csapat maximális százalékát kell beírni a tabellapozíció tekintetében a teljes tabellához viszonyítva, a tabella aljától számítva.

      Figyelj arra, hogy vannak kevés szereplős bajnokságok, ahol a túl kicsi értékű szűrés még a legelső csapatot kiejti! (Például egy nyolcszereplős bajnokságban a 10 százalékos szűrés nem fog értéket találni a tabella tetején, mert az 1. tabellapozíció is nagyobb, mint a 8 szereplő 10 százaléka, azaz 0,8.)

      Az F1 cellában szűrheted, hogy az erősebb csapat csak otthon játszhat (1), csak idegenben (2) vagy mindegy (12).

      Az így beállított értékekkel a H1 cellában látod a nyereményt a Tippmixpro.hu előző napi ODDS-aival kalkulálva.

      A táblázatban 2018. május 30-tól máig 5002 meccs adata van benne, de 2018. szeptember 19-ig csak az 1,65-1,9 ODDS közti meccsek, utána (máig) az 1,33-1,9 ODDS köztiek. 2018. október 7-től csak bajnoki meccsek vannak benne, előtte minden olyan meccs szerepel benne, amely az adott ODDS tartományba esett.

      A táblázatot ODS formátumban találod, melyet ha nem kezel tökéletesen a Microsoft Excel, vagy más táblázatkezelő, akkor a Libre Office ingyenes és hordozható változatát javaslom, mely innen tölthető le:
      https://portableapps.com/apps/office/libreoffice_portable

      A táblázat is ezzel a programmal készült.

      Amúgy gratulálok a 13-as ODDS nyereményedhez! :) Kérlek, ha jutsz valamire a kísérleteiddel, akkor értesíts minket!

      Köszönöm!

      Sok sikert kívánok!

      Üdvözlettel:

      Péter

      Törlés
  10. A boszorkányoddal lett előrehaladás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jamie! Köszi az érdeklődést! Most csütörtökre lett áttéve a világmegváltás. Ott kapok egy határidőt, amikortól legkésőbb jobban kell majd működnie a kapcsolatnak Fortuna istenasszony és köztem. De ha ez sem segít, mással nem próbálkozom tovább. De szerintem segíteni fog. :) Üdv.: Peti

      Törlés
  11. Ajanlott egyfajta mentalis "vedelmi rendszer" felallitasa.
    Magyarul szemellenzö feltetele bizonyos helyzetekben.
    Szemellenzö fel, fül, tudat becsuk, csak a feladatra koncentralni, külvilagot, ketelyeket kizarni elemzes-tippeles közben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Jamie! Valahogy így csinálom már most is. :) Üdv: Peti

      Törlés