2021. augusztus 24., kedd

Eredmények - 2021. július 31.

Júliusban kissé javultak az eredmények, a 900-as és az XT stratégiának köszönhetően, de aztán augusztusban még nagyobb mélypont következett az egyenlegekben. Ezzel biztossá vált, hogy a jelenlegi formájában nem mehet tovább a Tippnyerő portfólió a 2022-es évben, bár azt tervezem, év végéig még továbbviszem. Nem azért, mintha táltosodást várnék, hanem azért, hogy ez idő alatt felkészülhessek a változásokra, azaz újabb lehetőségek után kutassak, illetve átalakítsam az egyre több adat miatt egyre lassabb és egyre sérülékenyebb háttérrendszeremet, ami valójában két ODS munkafüzetre épül. A 2021 februárjában elindított változások utáni hatodik hónap eredményei jönnek. 

Következzenek a részletek.

A stratégiák összességét tekintve, a -227 egységnyi tétnyi veszteség -191-re csökkent, de csak átmenetileg, hogy aztán augusztusban minden korábbinál nagyobb veszteséget érjen el az egyenleg. Július végén a 755 egységnyi tétes Tippnyerő bankroll -191,34 egységnyi tét veszteségen állt, ami a bankroll pont egynegyedének eddigi elvesztését jelenti.

Az 12, esélyesebb csapatra szóló stratégia, amely utoljára február 9-én volt egyenlegcsúcson, az indulása után 9 nappal, -1 egységnyi tét veszteséget termelt júliusban, de ezzel a korábbi emelkedése megszakadt. Bő 26 egységnyi tétnyi veszteségre van a legutóbbi egyenlegcsúcstól, ami nem behozhatatlan, de nem fogja már behozni, ez egyértelmű a trendekből. Az 12 portfólióból külön is figyelt 829-es stratégia, mely korábban minden hónapban nyereséges volt februártól kezdve, júliusban -1,15 egységnyi tét veszteséget hozott, amitől még összességében bőségesen nyereséges. Augusztusban viszont a 829-es is bukott egy nagyobb mértékű veszteséget, ami még nem jelent feltétlenül bajt, majd meglátjuk, hogyan szerepel az őszi hónapokban. Július végéig 18,73 egységnyi tét nyereséget hozott össze 2021 február 1-től kezdve, 59 meccsel a 16 egységnyi tétes bankrollal, amit biztonságból 20 egységnyi téttel lehet számolni. Utóbbi esetben a nyereség 93,65 százalékos a Tippmixprón. Egyenlegvédelem nélkül februárban 1,03, márciusban 7,26, áprilisban 9,08, májusban 2,14, júniusban 0,37 egységnyi tét nyereséget hozott korábban, erre jött rá a júliusi -1,15 egységnyi tétes veszteség.

Az XT hármas kötésű döntetlen stratégia egyszer nyert februárban, aztán egyszer májusban egy háromszorosan megfogadott hármas kötést, 91,26 egységnyi téttel, ami után júliusban nyert 10,9 egységnyi téttel. Azért volt ilyen alacsony, mert a kötésből az egyik mérkőzés elmaradt. A stratégia teljes vesztesége 2021. februártól, a változásokat követő újraindulás után -18,8 egységnyi tét, ami nem olyan vészes, tekintve, hogy az átlagos nyerő ODDS-a 25. Ahogy korábban írtam, az XT jövője azonban továbbra is bizonytalan, tekintve, hogy az alapjául szolgáló XD-nek is nyereségesnek kellene lennie ahhoz, hogy az XT tovább szárnyalhasson, az XD azonban jelenleg messze a legveszteségesebb stratégia.

Az XD egyes kötésű döntetlen stratégia a legutóbbi egyenlegcsúcsához képest (2021. február 7.) -122,18 egységnyi tétes veszteségben állt július végén, 826 fogadás után, mely botrányos teljesítmény. Az XT-hez nagyon kéne, hogy az XD nyereséges legyen, de szerintem nem fog ez már feljavulni soha. Július végére közel 44 százalékát elvesztette a bankrolljának, s bár javulgat néha, de gyakorlatilag ez már behozhatatlan veszteségnek számít. Nyereségességére már csak elvi esély van. A tippjei tovább jönnek az év végéig, de megfogadásukat senkinek sem javaslom, kivéve, aki önként oda akarja adni a pénzét a fogadóirodának. Meglátjuk, a következő hónapokban hogyan muzsikál, legalább az XT-t megmenthetné.

Az E12, a fogadóirodával szembeni, ellenfogadásos stratégia a legutóbbi egyenlegcsúcs (2021. február 8.) óta július végére -65,65 egységnyi tétes veszteséget hozott össze. Az év végéig meghagyom ezt is változatlanul, de már nem hiszek semmilyen fordulatban, tekintve, hogy a 96 egységnyi tétből álló bankrollja 68 százalékát, azaz bő kétharmadát elvesztette. Fordulatra már csak matematikai esély van. Az ellenfogadásos stratégiák, azaz a fogadóiroda ODDS-ai szerinti esélyekkel szemben fogadó stratégiáknak nagy hullámzása van, de bizonyos időszakokban nyereségesek szoktak lenni, visszahozva a veszteségeket. Az E12 azonban sajnos szemmel láthatóan nem képes erre.

Az XD portfólióból kiemelt, május 4-től elindult 900-as stratégia15,71 egységnyi tét nyereséggel, a legutóbbi egyenlegcsúcshoz képest -2,94 egységnyi téttel elmaradva szépen teljesített júliusban is, 40 meccsel 26,96 egységnyi tét nyereséget hozott, ami a 64 egységes bankrolljára vetítve 42 százalékos nyereség egy hónapon belül. Sajnos augusztusban ennek nagy részét elvesztette aztán. Május 4-től így is bő 15 egyenlő tétnyi nyereséget hozott össze, ami 25 százalékos nyereségnek számít.Változatlanul reménykedem a folytatásában, annak ellenére, hogy augusztusban enyhe veszteségbe futott, elvesztve mindazt, amit megszerzett május 4 óta. A következő négy hónap döntő lesz a 900-as stratégia számára, mert eldől, hogy ki tud-e emelkedni a bankroll nagyságrendjéből.

A stratégiák állása 2021. július 31-én:

stratégia átla-gos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyeré-si arány tarta-lék idő-tar-tam kö-tés-szám ROI (nye-reség tét-egy-ség-ben) ROI (nettó nyere-ség) bank-roll, Ft nyere-ség, Ft elma-radás az utolsó csúcs-tól, Ft leg-u-tób-bi ver-zi-ó-vál-tás
Tippnyerő 12 stratégia 2,26 40,93% -7,39% -3,27% 6,03 hó után 288 db meccs -20,77 -35,81% 5 800 -2 077 -2 625 2021-02-01
Tippnyerő XT stratégia 25,64 3,40% -12,79% -0,50% 6,03 hó után 441 db meccs -18,80 -7,29% 25 800 -1 880 -2 684 2021-02-01
Tippnyerő XD stratégia 3,12 27,29% -14,95% -4,80% 6,06 hó után 826 db meccs -122,18 -43,79% 27 900 -12 218 -14 002 2021-02-01
Tippnyerő E12 stratégia 4,17 18,96% -21,00% -5,04% 6 hó után 212 db meccs -45,30 -47,19% 9 600 -4 530 -6 565 2021-02-01
Tippnyerő 900 stratégia 3,10 36,15% 12,08% 3,90% 3 hó után 130 db meccs 15,71 16,36% 6 400 1 571 -294 2021-05-04
Tippnyerő stratégiák együttesen 7,66 0,25 -0,09 -0,02 0,00 0 -191,34 -25,34% 75 500 -19 134 -26 170

Összehasonlításul íme az eggyel korábbi havi, 2021. júniusi állás ugyanerről:

stratégia átla-gos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyeré-si arány tarta-lék idő-tar-tam kö-tés-szám ROI (nye-reség tét-egy-ség-ben) ROI (nettó nyere-ség) bank-roll, Ft nyere-ség, Ft elma-radás az utolsó csúcs-tól, Ft leg-u-tób-bi ver-zi-ó-vál-tás
Tippnyerő 12 stratégia 2,27 40,77% -7,61% -3,36% 4,86 hó után 267 db meccs -19,78 -34,10% 5 800 -1 978 -2 526 2021-02-01
Tippnyerő XT stratégia 29,08 2,80% -18,67% -0,64% 3,73 hó után 429 db meccs -26,70 -10,35% 25 800 -2 670 -3 474 2021-02-01
Tippnyerő XD stratégia 3,11 27,24% -15,32% -4,93% 4,9 hó után 790 db meccs -119,83 -42,95% 27 900 -11 983 -13 767 2021-02-01
Tippnyerő E12 stratégia 4,04 18,56% -25,00% -6,19% 4,8 hó után 195 db meccs -49,50 -51,56% 9 600 -4 950 -6 985 2021-02-01
Tippnyerő 900 stratégia 3,15 27,78% -12,50% -3,97% 1,86 hó után 90 db meccs -11,25 -11,72% 6 400 -1 125 -2 150 2021-05-04
Tippnyerő stratégiák együttesen 8,33 0,00 0,00 0,00 0,00 0 -227,06 -30,07% 75 500 -22 706 -28 902

A Tippnyerő tippek egy 2018. június 27-től folyamatosan fejlesztett, tökéletesített rendszeren alapulnak, melynek lényege, hogy a négy tippadó forrásom tippadataiból képzett, egy-egy meccsre jelenleg összesen 24564-féle előfordulási tippelési variáció közül csak az utolsó 20 tippjük alapján nyereségesek kerülnek be a Tippnyerő portfóliók tippadó stratégiái közé (egész pontosan minden meccsnél az azt megelőző 20-ból kiszámolt találati arány átlaga, azaz visszanézve az utolsó 40 mérkőzés teljesítménye alapján). További részletes információk a Tippnyerő stratégiáról itt: 1, 2, 3, 4, 5 (ezek aktuális frissítése folyamatban van).

Az egyes Tippnyerő portfóliók, illetve stratégiák saját tippoldalai:

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden hónapban értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelés 2021. szeptember 2-án, kedd reggel 8 órakor várható.

Az előző értékelést (2021. június 30.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2021/07/eredmenyek-2021-junius-30.html