2018. június 13., szerda

Eredmények - 2018. június 10.

Az eddigi szerencsétlenkedés után a béna tipsterekkel, beleértve a tavalyi évet is, most érzem először, hogy talán valamit fel fogok tudni mutatni a sok próbálkozás után végre. Vannak ugyanis bíztató fejlemények.

Már csak a Suregoldot, a ScoutVIP tippeket és a Freesoccertip.net tippjeit követem, meg vannak 2018. május 30. óta saját tippjeim is.

Suregold egy katasztrófa volt a héten, 6 tippet kaptam, illetve tudtam megjátszani a Tippmixpro.hu-n, ebből 5 veszített! Egy hónap a honlapja szerint 405 euróba kerül, ami 31 tippet tartalmaz. Ez a mostani jellemző 330 forintos deviza eladási árfolyamon 133.650 forint. És ezért a pénzért ennyire gyenge tippeket ad, megőrülök! A május 1-jén elkezdett 25 ezer forintból ma 14.621 forintom lenne, a többit elnyelte volna a fogadóiroda. Ennek mi értelme lenne?

Ha Suregold nem szedi össze magát június végéig, nem fogom írogatni tovább ezt sem, pedig nagy neve van, sokan hivatkoznak rá. Hiába, egy nagy kalap szilvát sem érnek a tippjei, ennél még a veresegyházi asszonykórus is jobb tippeket adna.

A Scout VIP viszont megint betalált egy hatos telitalálattal a héten, így az egyenleg a legutóbbi nyerés óta előbb 50.125 forintról 44.457 forintos mélypontra csökkent, onnan pedig egy szépet nyert, így az egyenleg már 61.638 forint. Ha elmegy virtuálisan 100 ezer forintig, különösebb mélypontok nélkül, akkor belekezdek valódi pénzzel is. Összesen 15.406 forinton állt eddig a legmélyebben, tehát minimum ekkora összeggel kellett volna elindulni vele 2018. május 1-jén, hogy ne veszítsek és most már 64.364 forinttal több lenne az egyenleg (azaz 79.770 forinton állna a 15.406 forint kezdőegyenlegről indulva), eddig összesen háromszor lett volna hatos telitalálata. (A tippek egyenként megfogadva veszteségesek, de az összes kombit megjátszva nagyot ugrik az egyenleg, ha betalál egy telitalálata, nos ezt vezetem virtuálisan.)

A Freesoccertip.net összeszedte magát és a május 28-án indult bankrollt június 10-re megkétszerezte. Persze ez egy nagyon kiélezett Martingale, mert csak 3-4 sorozatot bír ki, de eddig bejött volna.

A saját tippjeim (szintén Martingale módszerrel) május 31-én 6800 forintról elindulva június 10-ig 7152 forintot értem volna el, de egyrészt nekem kevesebb tippjeim voltak, mint a Freesoccertip.net-nek, másrészt pedig én 5-ös sorozatra vagyok tartalékolva, így a haszon is kevesebb. (Hármas sorozatra tartalékolva 6.800-ról indulva 10.699 forinton állnék.) Vasárnap óta saját pénzzel is megjátszom a tippjeimet, ezért a 6.800 forintos bankroll vasárnap elölről indult, és ezt vezetem a továbbiakban.

Köszönöm, hogy követitek a blogot és a tippjeimet. Kívánom, hogy sikeresek legyünk, ez az egyetlen célom!

A heti tippek ezek voltak:

tipster dátum mérkőzés tipp Tippmixpro.hu ODDS eredmény kiértékelés
Suregold 2018-06-04 Cobh Ramblers - Galway 2,5 gól felett 1,65 0-0 VESZTETT
Suregold 2018-06-05 Gefle - Helsingborg 2,5 gól felett 1,7 1-1 VESZTETT
Suregold 2018-06-07 Valladolid - Sp. Gijón 1 2,07 3-1 NYERT
Suregold 2018-06-08 Cabinteely - Longford Town 1,5 gól felett 1,3 1-0 VESZTETT
Suregold 2018-06-09 Kristiansund - Molde 2,5 gól felett 1,75 1-0 VESZTETT
Suregold 2018-06-10 Frosinone - Cittadella 1 1,97 1-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-04 Shelbourne - Drogheda Utd. 3,5 gól alatt 1,5 1-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-04 Cabinteely - Athlone 2,5 gól felett 1,42 4-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-04 Finn Harps - Longford Town 1X 1,45 2-4 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-04 Szlovákia - Marokkó 1,5 gól felett 1,53 1-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-04 Fjölnir - Valur Mindkét csapat rúg gólt 1,67 0-2 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-05 Oroszország - Törökország Mindkét csapat rúg gólt 2 1-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-05 Gefle - Helsingborg 2 1,67 1-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-05 Románia - Finnország 1 1,65 2-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-06 Norvégia - Panama 1,5 gól felett 1,45 1-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-06 Fehéroroszország - Magyarország X2 1,6 1-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-06 Numancia - Zaragoza X2 1,7 1-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-07 Valladolid - Sp. Gijón 1,5 gól felett 1,4 3-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-07 Defensor - Penarol 2 1,72 1-3 NYERT
ScoutVIP 2018-06-10 Falkenberg - Gefle 1 1,42 3-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-10 Notodden - Sandnes Ulf 1X 1,5 1-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-10 Stabaek - Bodö/Glimt 3,5 gól alatt 1,5 0-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-10 Ausztria - Brazília 2 1,53 0-3 NYERT
ScoutVIP 2018-06-10 KR - FH X2 1,55 2-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-10 Cosenza - Südtirol 1 1,67 2-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-04 Örményország - Moldova 2,5 gól alatt 1,65 0-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-04 Sol de America - General Diaz 2,5 gól felett 1,7 4-3 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-05 Gefle - Helsingborg 2 1,67 1-1 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-06-05 Románia - Finnország 1 1,65 2-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-06 Coritiba - CRB 1 1,72 1-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-06 Norvégia - Panama 1 1,65 1-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-08 Fluminense - Flamengo 2 1,76 0-2 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-10 Helsingborg - Degerfors 1 1,72 4-1 NYERT
Tippnyerő tippek 2018-06-06 CSA - Guarani 1 1,72 1-2 VESZTETT
Tippnyerő tippek 2018-06-07 Portland - San Jose 1 1,77 2-0 NYERT
Tippnyerő tippek 2018-06-09 Haka - JJK Jyväskylä 1 1,67 0-2 VESZTETT
Tippnyerő tippek 2018-06-10 Roasso Kumamoto - Avispa Fukuoka 2 1,82 0-1 NYERT

Az egyes tipsterek állása (kivételesen nem a vasárnap esti, hanem a poszt megjelenésekor érvényes állapotokat tükrözi, azaz kedd esti):

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Suregold 1,60 57,14% -8,57% -5,36% 16 083 Ft 801 Ft 1 Ft 58%
Scout VIP 1,57 64,44% 1,23% 0,78% 61 638 Ft - - 95%
Freesoccertip.net 1,68 68,18% 14,45% 8,61% 11 643 Ft - - 100%
Tippnyerő tippek 1,78 70,00% 24,80% 13,91% 7 049 Ft - - 98%

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:

A stratégiáról az induló bejegyzésben olvashatsz:
http://tippnyero.blogspot.hu/2018/05/eredmenyek-2018-majus-6.html

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2018. június 17.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/06/eredmenyek-2018-junius-17.html

Az előző értékelést (2018. június 3.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/06/eredmenyek-2018-junius-3.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben! 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése