2018. június 26., kedd

Eredmények - 2018. június 24.

A remek múlt hét után ezen a héten visszaesés volt.

Suregold tovább fejlődött, a veszteségből kijjebb került, de még mindig a bankroll tartományon belül van. A 2018. május 1-jén indult 25 ezres bankroll 20.050 forinton állna 2018. június 24-én.

ScoutVIP-nél nem fordult elő telitalálat a héten, de a veszteségek nem voltak jelentősek, 71.529 forintról 67.589 forinton állna az egyenleg egy hét alatt, tehát mint látszik, amikor nem nyer, akkor sem veszt sokat, de ha majd nyer, akkor nagyot nyer.

A Freesoccertip.net hatalmasat bukott a héten. Miközben az előző heti értékelésben azon siránkoztam, hogy miért nem fogadtam meg a tippjeit mind, mert már megháromszoroztam volna a bankrollt, hát ezen a héten mind elvesztettem volna. 15.262 forintról 5.657 forinton állna az egyenleg, de úgy, hogy a szükséges tippekhez 9.605 forintot be kellett volna fizetnem, azaz a bankrollom tulajdonképpen 5.000 forint helyett 14.605 forint lenne, és ez állna 5.657 forinton. Tehát tulajdonképpen 2018. május 1-től indulva állna most itt a helyzet ott, hogy elvesztettem volna a pénzemet. Bár Scout VIP tényleg szépen teljesített május 1. óta, azonban június 10 óta nem volt telitalálata, így csak csökken az egyenleg, még ha nem is vészesen. Emellett látva Suregold és a korábban nagy reményekkel táplált Freesoccertip.net-et, tényleg csak magamban bízom, a Tippnyerő tippekben.

A Tippnyerő tippek Martingale módszerrel június 10-től kezdve 6800 forintos egyenlegből vasárnap estig 7259 forintig jutottak el, a dinamikus tét módszerrel pedig június 10-től 6800 forintról 7186 forintra. Itt a cél az 1,65 - 1,9 ODDS tartományból minden három tippből kettőt eltalálni. Ha ezen a héten a következő tipp nyer, akkor ez 18 tippből éppen teljesül majd, de szeretném ugyanezt az eredményt fél év és legalább 200 tipp után látni, majd akkor leszek elégedett csak.

A heti tippek az alábbiak voltak:

tipster dátum mérkőzés tipp Tippmixpro.hu ODDS eredmény kiértékelés
Suregold 2018-06-19 Lengyelország - Szenegál 2,5 gól felett 1,3 1-2 NYERT
Suregold 2018-06-20 Kuopio PS - Helsinki JK 2,5 gól felett 1,85 2-2 NYERT
Suregold 2018-06-21 Franciaország - Peru 2,5 gól felett 1,55 1-0 VESZTETT
Suregold 2018-06-23 Molde - Stabaek 1 1,6 3-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-18 Svédország - Dél-Korea 1,5 gól felett 1,53 1-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-18 Belgium - Panama 2,5 gól felett 1,52 3-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-18 Linköping - Djurgarden 1 1,52 1-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-19 Kolumbia - Japán 2,5 gól alatt 1,58 1-2 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-19 Lengyelország - Szenegál 1 2,3 1-2 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-19 Varberg - Helsingborg 2 1,72 3-3 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-20 Portugália - Marokkó Mindkét csapat rúg gólt 2 1-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-20 Uruguay - Szaúd-Arábia Mindkét csapat NEM rúg gólt 1,5 1-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-20 Kuopio PS - Helsinki JK Mindkét csapat rúg gólt 1,75 2-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-20 Fram - IR 1 1,57 1-2 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-21 Dánia - Ausztrália 2,5 gól alatt 1,65 1-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-21 Franciaország - Peru 1 1,55 1-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-22 Valmiera - METTA/LU 2 1,52 1-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-22 Szerbia - Svájc Mindkét csapat rúg gólt 2,1 1-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-23 Vidar - Nardo 1 1,68 2-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-23 Baerum - Fram Larvik 1 1,62 5-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-23 Dél-Korea - Mexikó 1. felido X 2,05 1-2 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-23 Molde - Stabaek Mindkét csapat rúg gólt 1,5 3-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-23 Németország - Svédország 1 1,53 2-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-24 Viking Stavanger - Ham-Kam 2,5 gól felett 1,55 2-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-24 Japán - Szenegál Mindkét csapat rúg gólt 1,9 2-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-24 Bodö/Glimt - Sandefjord 1 1,4 1-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-24 Tromsdalen - Florö 1 1,62 1-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-18 Dinamo Minszk - Vityebszk 1 1,87 1-1 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-06-19 Varberg - Helsingborg 2 1,72 3-3 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-06-20 Irán - Spanyolország 2,5 gól felett 1,7 0-1 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-06-21 Dánia - Ausztrália 2,5 gól alatt 1,65 1-1 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-22 Szerbia - Svájc 2,5 gól alatt 1,35 1-2 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-06-24 Orlando - Montreal 1 1,81 0-2 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-06-24 Strömsgodset - Ranheim 1 1,55 3-0 NYERT
Tippnyerő 2018-06-19 Varberg - Helsingborg 2 1,72 3-3 VESZTETT
Tippnyerő 2018-06-20 KPV Kokkola - KTP 1 1,67 1-0 NYERT
Tippnyerő 2018-06-23 Tokyo Verdi - Tochigi 1 1,77 3-0 NYERT
Tippnyerő 2018-06-24 Haugesund - Lilleström 1 1,86 2-2 VESZTETT


Az egyes tippforrások állása:

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Suregold 1,59 61,90% -1,52% -0,96% 20 050 Ft 801 Ft 1 Ft 72%
Scout VIP 1,59 60,22% -4,10% -2,57% 52 183 Ft - - 81%
Freesoccertip.net 1,67 65,45% 9,35% 5,59% 5 657 Ft - - 37%
Tippnyerő tippek (Martingale) 1,76 64,71% 13,88% 7,89% 7 259 Ft - - 99%
Tippnyerő tippek (dinamikus tét) 1,76 64,71% 13,88% 7,89% 7 186 Ft 727 Ft 511 Ft 90%


Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:



A stratégiáról az induló bejegyzésben olvashatsz:
http://tippnyero.blogspot.hu/2018/05/eredmenyek-2018-majus-6.html

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2018. július 1.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/07/eredmenyek-2018-julius-1.html

Az előző értékelést (2018. június 17.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/06/eredmenyek-2018-junius-17.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése