2019. november 11., hétfő

Megújult az 1,7 stratégia - és az összes többi is

Rengeteget dolgoztam az elmúlt héten a sportfogadáson, szinte csak ezzel ment el minden időm kedd reggel óta, a főállású munkámon felül, és alig aludtam közte. Végül vasárnap délelőtt fél tízre összeállt a kép.

Bár már csak mindössze 7 hét maradt december 31-ig, amikor abbahagyom ezt az egészet, ha addig nem tudok valamilyen nyereséges stratégiát felmutatni, valójában épp olyan keményen dolgozom a sportfogadáson (vagy talán a határidő szorítása miatt még keményebben), mintha nem is lenne semmilyen határidő.

De nem csak a közelgő december 31 miatt siettem az új fejlesztésekkel, hanem azért is, mert az inkubátorfájl már nem bővíthető tovább az új stratégiákkal, a gép hibaüzenettel leállítja a programot. 

Kedden reggel tudtam elkezdeni a szótárfájl feltöltését a két új tippadó, a Forebet.com és a Statarea.com csapatneveivel. Egy-két bajnokság kivételével szinte minden bajnokságra ad tippet mindkét portál, ami a Tippmixpro.hu-n előfordul, ez eléggé örömteli.

Ezzel párhuzamosan az elejétől újra felépítve megalkottam azt a fájlomat, amelyik kiválasztja az egyes stratégiák tippjeit és egyben meg is méri azok nyereségét.

A fájl felépítése során mindenféle formázást mellőztem, mert korábbi tapasztalataim szerint ez rengeteg felesleges számítási teljesítményt visz el. Az új fájl mostantól átveszi az inkubátor szerepét is, így annak mindennemű frissítése megszűnik, bár magát a letölthető fájlt nem törlöm.

Az új fájllal a következő változások érkeznek:

  • mivel ez a fájl is lassú lett, ezért megváltam a 2-es (idegen) és mindenféle, a fogadóirodával szembemenő fogadásokkal, legalábbis december 31-ig biztosan - a jövőben tehát csak 1-es (hazai) tippek érkeznek, melyek a fogadóiroda ODDS irányával egyezni fognak, továbbá a megszokott döntetlen tippek - így az X2-ben megszűnnek az idegen 2-es ellenfogadásos tippek
  • a fenti változások alapján az 1,7 stratégia azonban nem csak hazai tippeket tartalmaz majd, hanem mostantól csak akkor válik belőlük tipp, ha azt még pluszban a Forebet.com és a Statarea.com is hazai kimenetelre ajánlja
  • nem csak az 1,7-es stratégia, de az XD, XT és X2 stratégia is teljesen megújulnak azzal, hogy változik az egyenlegvédelem működése és az éles stratégia definíciója, erről lejjebb külön írok
  • ezentúl minden eredményfrissítés után automatikusan előáll az adott portfólió legnyereségesebb stratégiáinak sorrendje, a továbbiakban csak ezeknek a tippjei kerülnek éles portfólióba, nem kell megvárni, míg én kézzel frissítem, ami egy eléggé fáradságos, többlépéses munka volt
  • a tippek közötti sorrend a kötéses stratégiáknál is az időben legelső tipp szerint lesz sorba rendezve, 
  • az azonos kötéseket kínáló stratégiák tippjei egymás mellé kerülnek - ez a korábbi rendszerben automatizációval sem volt megoldható, így a napi tipplista összevisszaságában előfordult ugyanaz a tipp - itt a sorrendezés a stratégiák szerint történt
  • a stratégiák azonosítója kijelzésre és eltárolásra kerül, ezáltal beazonosítható lesz, hogy a tippet melyik stratégia ajánlotta - ez később további szűrésre ad lehetőséget azok között, akik szelektálni szeretnének a Tippnyerő tippek között,
  • az inkubátor minden döntetlen és hazai stratégiája belekerült az új rendszerbe, a további rendszeres bővítésük pedig egyszerű lesz ezentúl.
A fentiek együtt megkönnyíti majd a Tippnyerő koncepció további optimalizálását, méghozzá teljesen automatikusan.

Az egyenlegvédelem a következőképpen változik:
  • az egyenlegvédelem eddig hetente egyszer frissült, amikor manuálisan elemezve megcsináltam - mostantól minden eredményfrissítés automatikusan újragenerálja a legjobb stratégiákat, és ezzel a következő tippeket már lehet, hogy más stratégiák fogják adni
  • amikor bevezettem ennek automatizációját, elsőként az új XD döntetlen stratégia esetében, akkor a régi rendszerben csak a tartós (tehát kezdettől fogva mért) legnagyobb nyereségű stratégiák mérésére volt mód. Ez viszont nagyon lassan reagál a leromlófélben lévő stratégiákra és ugyanígy lassan a feljövőkre. Ezért az új rendszerben mindig és kizárólag csak az utolsó 20 tipp találati aránya számít, pontosabban az azokból képzett utolsó 20 átlag mérés, mely jól mutatja a stratégia jóságát.
  • az egyenlegvédelem akkor lép életbe, ha az utolsó 20 tipp találati arányának utolsó 20 átlaga (azaz tartós hatásként) döntetlennél 30 százalék alá csökkent a találati arány, 1,7-es tipp esetén pedig 57 százalék alá. (Ezek a nyereségesség határai az átlagos nyerő ODDS-ok reciprokaként.)

Magyarul mostantól a nyereségesség határa alá beeső stratégiák azonnal kikerülnek az éles tippadásból, a határ fölé emelkedők pedig automatikusan visszakerülnek, minden portfólió esetében.

(Az XT és az X2 esetében pontosan ugyanazok a döntetlen stratégiák lesznek élesek, amelyek az XD esetében.)

Az 1,7 portfólióban és az XD-ben (ezzel az XT-ben és az X2-ben is) is egyszerre legfeljebb 10 legjobb stratégia lehet, pontosabban amennyit ebből az egyenlegvédelem is engedélyez.

A fenti változások megfelelnek azoknak az októberi modellkísérleteimnek, melyek során külön-külön vizsgáltam az 1-es (hazai) és a 2-es (idegen) találati arányokat. Az jött ki - és erre hivatkoztam, amikor bejelentettem, hogy változtatni fogok az 1,7-es stratégián -, hogy sokkal kiegyensúlyozottabban emelkednek az 1-es stratégiákból képzett portfóliók, kisebb egyenlegmélypontokat kell kiheverniük, vagyis összességében sokkal stabilabbak és nyereségesebbek, ezáltal kisebb bankrollal is el lehet indulni velük. (Ezt egyébként a Forebettel és a Statareával kapcsolatos első méréseim is pontosan ugyanúgy igazolták.) Az 1,7 bankrollja bár marad 40 egységnyi tét, de a számításaim alapján az elmúlt egy évből 25 egységnyi tétnyi is megfelelt volna, míg a 2-esnek kellett volna a 40 ezres bankroll továbbra is.

Az alábbi két grafikonon mutatom a különbséget, a felső ábra csak a hazai, az alsó csak az idegen tippekkel elért eredményeket mutatja (a piros az egyenlő tétes egyenleg, a narancssárga pedig a sávos tétes). Alatta még magyarázom tovább.


Az 1-es tehát 25 ezerről indult volna és 64,33 százalékos találati arányával 1,77 átlag ODDS mellett egyenlő téttel 85890 forintra, sávos téttel pedig 275780 forintra emelkedett volna 17 hónap 615 tippje után (ez 11-szeres egyenlegnövekedés, azaz 10-szeres nettó haszon!). A legnagyobb egyenlegmélypontja 13,22 egyenlő tét lett volna, a legtöbb napi tippje pedig 12.

A 2-es 40 ezerről indult volna és 61,37 százalékos találati arányával 1,78 átlag ODDS mellett egyenlő téttel 64180 forintra, sávos téttel pedig 125530 forintra emelkedett volna 17 hónap 701 tippje után. A legnagyobb egyenlegmélypontja 21,08 egyenlő tét lett volna, a legtöbb napi tippje pedig 16.

Mint látható, az 1-esnek sokkal jobb a teljesítménye és többszörös a hozama, amit kisebb kilengésekkel ér el, ami kitűnően látható az egyenleggrafikonokon.

De a végső érvem a 2-esek elhagyására mostantól az, hogy a kettő együttesen, tehát az eredeti 1,7 koncepcióban 40+25 ezer, azaz 65 ezer forintról 401310 forintot ért volna el sávos téttel, 1316 tipp után, ami 6,17-szeres haszon.

Ezzel szemben ugyanezzel a 65 ezer forinttal elindulva, annak 25-öd egységnyi tétjével és csak 1-es fogadásokkal 717028 forint lett volna az egyenleg (ugyanazzal a 11-szeres szorzóval számolva). Tehát egyszerűen nem éri meg hozzácsapni a 2-eseket a fogadásokhoz!

Ez elméletileg bizonyította be a számomra, hogy csak 1-es fogadásokkal eredményesebb lehet egy portfólió teljesítménye, a gyakorlatban pedig a pocsék első novemberi hétvége vasárnapja tette be a kaput, amelyen nagyot buktak a 2-es fogadások. Az i-re a pontot a csütörtökön bénázó 2-es dán Vejle teljesítménye tette fel, amelyik 15-ször rúgott kapura idegenben, mégis egyet sem volt képes be is találni. Erre a teljesítményre még én is képes vagyok egy focipályán, még a dán másodosztályban is.

Szóval mostantól csak a legjobb teljesítményű stratégiák jönnek mind a döntetlenben, mind az 1,7-ben.

Azt hiszem, már nem várható tőlem több ilyen léptékű változás 2019. december 31-ig. Ha ez a változtatás bejön, akkor maradok, ha nem, akkor pedig elbúcsúzom a sportfogadástól.

Most egyébként úgy érzem (amit már többször is éreztem, mégsem volt alapja), hogy a pillanatnyi tudásom alapján az elmúlt három évnyi sportfogadási fejlődésemből a lehető legjobban most vagyok felvértezve a fogadóiroda ellen.

De hogy ez csak álom-e vagy realitás, azt kizárólag a jövő döntheti el.

(A fenti változtatások már szombat reggel életbe is léptek, csak a folyamatos fejlesztés közben egyszerűen nem volt időm megírni ezt a posztot a változásokról. Ezért késtek a hétvégén a tippek is. A két új tippadó oldal csapatneveivel bővített Tippmixpro.hu csapatszótár változatlan címen érhető el, erről bővebb infó itt.)

6 megjegyzés:

  1. Szia Péter,
    - Nagyszerű új infók, élmény volt olvasni, köszönöm/köszönjük.
    - Tervezed megosztani az új file-t?
    - Van-e lesz-e kedved az "Így készülnek a tippek" befejező utolsó részét megírni, ami még kellhet a reprodukáláshoz? Én nagyon szívesen olvasnám az algoritmusodat (de maximálisan érthető, ha erre nem kerül sor).
    - Kicsi pesszimizmust éreztem a soraidból (évvégi határidővel kapcsolatban), pedig csomóan vannak a jó hírek, az én érzékelésemben. Ezzel kapcsolatban merül fel a kérdés, hogy meg tudod-e meg akarod-e precízebben írni - így a határidő lejárta elött persze :) -, hogy precízen, egzaktan mik a feltételei a 2020-as folytatásnak? Jól értem-e, hogy évvégéig a pénzbeli veszteségeket is ki kell termelni? Avagy elég csak a nyerő pályára állás?
    Ha nekem kellene döntenem a magam számára egy ilyen kérdésben, akkor én úgy szabnám a peremfeltételeket, hogy az utolsó major change utáni negyedév-ben kellene nulláról indulva emelkedő pályát felmutatni. Ha nincs, akkor a negyedév vége lehet a legjobb időpillanat a kilépésre. Míg a 2019.12.31-i határidő csak arra vonatkozna, hogy több (érdemben új!) ötletet nem fogadnék be fejlesztésre.
    Az érveim ehhez a gondolatmenetemhez:
    - Nyilvánvalóan látszik, hogy az addikció nem a pénzzel való fogadáson múlik (azt könnyű elhagyni), hanem azon, hogy egy új potenciális ötleten fellelkesül-e az ember, időt, fáradságot, költséget nem kímélve fejlesztésbe kezd. Aki nem addiktív-érzékeny, az biztos meg tudja állni ezt is. A te esetedben ez ugye triviálisan áll.
    - Negyedév kellhet és elég lehet az emelkedő pálya azonosításához.
    - Sajnos nagyon nehéz feladat az emelkedő pálya követelményének specifikálása. A bankroll ki nem merülése persze a triviális része. Az sem nehéz, hogy minden héten kell legyen tippajánlat (ez kell szerintem az érdemi mérlegeléshez), minimum 10 db. De hogy mennyi legyen az elvárt nyereség azt már nehéz megmondani. Az én felfogásomban (amiről írtam korábban) egyrészt a (stabil!) 1 forint plusz is óriási teljesítmény. Másrészt a gépidő, a munka, adminisztráció mind-mind költséggel jár, amire nem elég az 1 Ft. Azaz negyedévre pl.: 10.000 forint pluszt keveselnék, 250-300.000 forint haszon-alsó határt lehet elfogadnék, az első tiszta (érdemi fejlesztés nélküli) negyedévre, ha valakit elsősorban és perdöntően a pénz motivál a témában. (Engem ugye legalább annyira, ha nem jobban motívál a szakmai része is, mivel minél tisztábban akarom érteni/tudni, hogy van-e megfelelő pontenciál a témában, létezik-e olyan CPD(=change point detection), ami megmutatja, mikor kell elengedni a témával való foglalkozást: vagyis amikor az erőfeszítések viszik a költségeket, semmint haszonnal behoznák. Én például ezért is dolgozom megelőzően inkább fejben meg előkészítő jelleggel, kikövezve annak útját, hogy egy teljes fejlesztés és negyedéves üzemeltetés elég legyen a téma-kiértékeléshez. Legalábbis élek az illuzióval, hogy 1 major implmentációs kör elég kellene legyen.)
    - A fejlesztés-befagyasztás után elvben csak annyi a feladat, hogy a tippeket ki kéne gyártani negyedév lejártáig (pénzzel való megfogadással vagy anélkül), majd a negyedév végén mérleget vonni és dönteni (persze az emelkedő pálya előzetes pontos definiciójával együtt)
    - A fejlesztés-befagyasztásba a tippgyártáson kívül mindent belevennék (blogposzt-írása, ad absurdum hozzászólások olvasása :), menetközbeni eredmények elemzése, etc.)
    - A befagyasztáson felüli minor change-be csak olyan fejlesztés kerülhet maximum, ami technikai jellegű, egyszerű, gyors, érdemi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marci!

      Annyira sokat dolgoztam a sportfogadáson múlt keddtől vasárnapig szinte egyfolytában, hogy elmaradt minden más, ezért egy pici türelmet kérek még, hogy válaszoljak minden kommentre és a levélíróknak is itt üzenve kérek türelmet!

      Fogok válaszolni részletesen is, az kért algoritmus pedig benne van a sorozat legelső két részében. A harmadiktól csak az én fájljaimat osztom meg, hogy az is le tudja modellezni a Tippnyerő tippeket, aki nem akar algoritmusokkal foglalkozni, csak egy kész valamibe beletenni a meccseket és kiszedni onnan a tippeket. (Ez azonban a méretek miatt egy fájlba nem tehető bele, ezért van több fájl.) De maga az algoritmus már fent van a sorozat második részében.

      A 2020-as folytatásnak egyetlen definíciója van a szememben: egyértelműen nyereséges stratégiát találni. Azt gondolom, az 1,7 ODDS mostantól már lehet ilyen, hogy mindig a legjobb stratégiák adnak csak tippeket, továbbá dolgozom egy hasonló kötéses stratégián is a két új tippadó bevonásával. De ezeknek bizonyítaniuk kell az év utolsó két hónapjában.

      Fogok tehát válaszolni, kis türelmet kérek!

      Szép napot Neked!

      Üdv.: Péter

      Törlés
    2. Szia Marci!

      Eljött az idő, hogy válaszoljak, ahogy ígértem is.

      Szóval. Igen, tervezem megosztani az új file-t is, de előtte egy pontosítás: maga a Tippnyerő tippek megkeresésének, majd kiválasztásának leírása nyilvános. A sorozatot utána folytattam azzal, hogy akik nem akarnak az algoritmus leprogramozásával vesződni, vagy nem értenek hozzá, azok készen használhassák az én fájljaimat is.

      Ezekből hiányzik még mondjuk nagyjából kettő, az egyik a saját rendszerem fájlja, a másik pedig ez az új fájl, ami kiválasztja a tippeket és működteti az egyenlegvédelmet. Ez korábban egy fájlba tartozott, ezért is írtam, hogy egy fájlt kell még publikálnom, de széthízta magát és egyre bonyolultabb és átláthatatlanabb, amolyan toldozott-foltozott lett a végére, jobbnak tűnt egy letisztult újat alkotni. Ezt viszont már nem akartam terhelni a napi adatgyűjtéssel, mert már így is nagyon lassú lett a sokféle bonyolult számítás miatt (épp a lassúság miatt rémálom tovább fejleszteni), ezért tulajdonképpen két fájllal jövök még: az egyik az adatgyűjtő fájlom az Eredmények.com-ról, a másik pedig ez a tippkiválasztó és egyenlegvédelmes fájl.

      De meg fogom írni, ígérem!

      A 2020-as folytatás közben eldőlt, és most tényleg úgy érzem, minden eddiginél több remény van a nyereségességre, persze mindig így éreztem korábban is, de most tényleg a legkifejlettebb rendszernek érzem, amit alkottam. Most már nem fejlesztgetni akarom (nem is nagyon tudnám már hová), hanem aratni vele.

      Köszi, Marci!

      Üdv.: Péter

      Törlés
    3. Nagyon szépen köszönöm az összes válaszodat. Kellemesen örömteli meglepetés, hogy ekkora gigászi fejlesztési meló mellett még a feedbacket is megadtad.

      Külső, később bekapcsolódott személyként továbbá nem "nyalizásból" mondom, hogy abszolút látható, érzékelhető a rendszered fejlődésének célhoz való egyre erőteljesebb konvergálása. Mindketten tudjuk, érzékeljük, vég nélkül nem mehet - pláne egyre intenzívebben/látványosabban" - a konvergálás, hiszen nincs végtelen potenciál a témában (csak korlátos). Nagyon drukkolok neki, hogy ez már tényleg az útkeresés -bolyongás végefelének illetve az aratás elkezdésének ideje lesz.
      Legjobbakat és további szép napot!

      Törlés
  2. Szia Péter!
    "De ezeknek bizonyítaniuk kell az év utolsó két hónapjában." Sajnos az évből már csak 1,5 hónap van hátra :(
    Én nagyon bizakodom abban, hogy nem kell abbahagynod ezt az egészet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kildaros!

      Én is bízom benne. :) Én tettem érte eleget, most már tényleg a sorson/istenen a sor, hogy bizonyítson.

      Annyit dolgoztam a sportfogadáson az elmúlt három évben, hogy ha december 31-ig nem sikerül, akkor nem azért nem érdemes folytatni, mert nem bírnék még ki három hónapot, hanem mert három hónap múlva is ugyanez lenne a helyzet.

      Nézd csak meg, a végjátékot az XT-vel kezdtem, de aztán mégis jött az X2, majd el kellett hagyni a single stratégiákat a veszteségek miatt, ezután jött az, hogy az XT-t és az X2-t már nincs is pénzem megfogadni, kőzben indult egy új XD és egy 1,7 stratégia is, de mindkettő veszteséges egyelőre.

      Most a két új tippadóval kísérletezek még, de nem igazán látom, hogy innen lenne még valamerre út.

      De tök mindegy is, mennyire hajtom magam agyon a sportfogadásban, egyetlen dolog számít csak: a siker. Ha ez elmarad, értelemszerűen abba kell hagynom, nincs értelme Titeket sem kábítani örökké azzal, hogy "most már tényleg közel a siker", ha egyszer egyáltalán nem ez az igazság.

      Az útkereséseim csúcsának amúgy az XT-t érzem (ez végül is még nyereséges), épp ezért kísérletezem még egy hasonló stratégiával az 1,7 ODDS tartományból, mely az elmúlt három hétvégén mind nyereséges lett volna. Most egy kevés bajnoki meccses hétvége jön, de ha a következő hétvégén is nyereséges lesz, akkor utána publikálom majd.

      Tényleg itt az utolsó esély, hogy higgyek a folytatásban.

      Boldog hétvégét!

      Üdvözlettel: Péter

      Törlés