2018. augusztus 14., kedd

Eredmények - 2018. augusztus 12.

A saját Tippnyerő tippekből négy volt a héten, abból egy vesztett csak, így mind a Martingale, mind a dinamikus tét módszerrel történelmi csúcson áll az egyenleg. Pontosan két hónap alatt a Martingale 27 százalékos, a dinamikus tét módszer pedig 30 százalékos nyereséget termelt. A Martingale-ből nem volt pénzkivétel, a dinamikus tétből emellett további 20 százalék mértékű pénzkivétel is történt, a 30 százalékos nyereséget tehát a pénzkivételt nem is számítva érte el a stratégia.

Ugyanakkor nem sikerült javítanom a találati arányon. A 2018. május 30 óta zajló teszt, majd a június 10 óta pénzzel is megfogadott tippelés során július 12-ig tudtam tartani a három tippből kettő nyer arányt, szinte folyamatosan. Itt a három napban egyetlen plusz vesztés csúszott csak be, amiből nem tudtam az elmúlt egy teljes hónapban sem kikeveredni, pedig július 15-től megint ugyanúgy nyert tovább minden három tippből kettő, ami kimagasló találati arányt jelent az átlag 1,75-ös nyerő ODDS-ok esetében. Jelen pillanatban még mindig kétszer kéne nyerni, hogy a 66,67 százalékos találati arány az egész állományra nézve (37 meccs) visszaálljon. Nagyon rajta vagyok, július 28-a óta csak olyan tippet engedek ki, amelyekben a tippanalizáló forrásaim mind teljesen egyetértenek velem. Ettől a találati arány további javulását várom, csak ez az azóta közzétett 7 tippből még nem értékelhető. Egy új tétkezelési stratégiát is szültem a Tippnyerő tippekre, de még kivárok a publikálásával. Ha addig is megbízhatóak maradnak a tippek, akkor szeptember elsején indulok majd vele, akkor fogom publikálni is.

Ennyit a Tippnyerő tippekről, a lényeg, hogy itt most nincs okom a panaszra.

A Freesoccertip.net MIDDLE tippjei esetében viszont annál inkább. A lejtmenet a héten is folytatódott. Értem, hogy a sportfogadás baromira ingadozik, meg hogy nem lehet a múltbeli eredmények alapján a jövőt kiszámítani, de azt tényleg nem értem, hogy május-júniusban végig remekelt az 1-es tippek eltalálásában, azóta viszont, hogy az erre épített stratégiámat pénzzel is megjátszom, szégyenletesen bukdácsol. Most már mínusz 9 százalék felé tart az ODDS tartalék mutatója, a találati arány tartalék mutatója pedig mínusz 5 százalékos. Vagyis pocsék. És ebben még nincsenek is benne a kihagyott tippek, melyek a stratégiám szerint nem fogadhatóak meg. Egyrészt ilyen, ha vesztés után kisebb az ODDS, mint 1,65, másrészt ha a tipp vendég győzelmet mutat. Ha ezeket a kihagyott tippeket is nézem, akkor még rosszabb az eredmény, mert 10 ilyen tippjéből hatot elbukott. A Martingale ugyan a csúcson járt szombaton (nem egész hat hét alatt 21 százalékos haszon), a dinamikus tét viszont veszteséges, a bankroll 26 százalékát elégették a tippek. Elégettek volna többet is, ha a dinamikus tétnél nem lenne egy olyan veszteségvédő elem, hogy ha az addigi csúcsegyenleg 75 százaléka alá esik az egyenleg, akkor leállok a pénzes fogadással és csak virtuálisan követem mindaddig, amíg újra 75 százalék fölé nem nő az egyenleg. (Ha minden tippjére fogadtam volna ezen védelem nélkül, akkor már az induló egyenleg 40 százalékát elvesztettem volna a dinamikus tét módszer esetében.) Nem tudom, mi lesz a Freesoccertippel, de egyelőre eszem ágában sincs abbahagyni.

Nem úgy a Scout VIP-et, amelytől fontolgatom, hogy megváljak, és ha nem talál telibe legalább egyszer augusztus végéig, akkor meg is fogom tenni, Ugye itt egy olyan stratégiát építettem fel (szerencsére nem játszom meg pénzzel), mely szerint kombinálva kell megfogadni a tippjeiket. Nos, másfél hónapon át remekelt, többször is volt telitalálata, de azóta viszont az elmúlt két hónapban egyszer sem volt telitalálata, ellenben többször is tett közzé 7 tippet, ami persze elment, így nagyon lenyomta az egyenleget. A felívelő korszak pénzét már teljesen elégette, az egyenleg vasárnap este már csak 4370 forinton állt, pedig a csúcs 80 ezer forint felett volt másfél hónap alatt, 15 ezer forintos bankrollról indulva. Igen-igen, a sportfogadás ingadozik, de nem ennyire: a Scout egyszer csak elkezdett rendkívül béna tippeket adni, melyek persze nem jöttek be, mégsem állt le vele.

Végül az új üdvöskéről, a Prima Tips mobilalkalmazás tippjeiről, melyek közül minden nap csak a legerősebb, de minimum 53 százalékú, 1,65-1,9 ODDS közötti 1-es (hazai győz) tippet fogadom meg, vagy ha nincs ilyen, akkor semmit. Nos, két héttel ezelőtt bénázott egy kicsit egy remek korábbi sikerszéria után, ezen a héten viszont már nem kicsit, hanem nagyot bénázott: öt tippje közül csak egy nyert. Remélem, az előttünk álló héten kiheveri ezt a fiaskót.

A Prima Tipsnél magasabb bankrollal indultam a múlt héten (ezt nem fogadom meg pénzzel egyelőre), ezért utólag visszaszámolva most visszacsökkentettem 6800 forintra, hogy a többi stratégiával mind összehasonlítható legyen, melyek mind 6800 forintosak. Ezt ebben a bejegyzésben a múlt heti adatoknál is korrigáltam.

Végül jöjjön a heti tippek utáni statisztika és a heti tippek. 

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteségpótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Scout VIP 1,59 57,91% -7,99% -5,03% 2018-05-01 15 406 Ft 4 375 Ft - - 7%
Tippnyerő tippek (Martingale) 1,75 64,86% 13,62% 7,78% 2018-06-10 6 800 Ft 8 645 Ft - - 100%
Tippnyerő tippek (dinamikus tét) 1,75 64,86% 13,62% 7,78% 2018-06-10 6 800 Ft 8 844 Ft 1 361 Ft 192 Ft 100%
Freesoccertip.net (Martingale) 1,71 53,57% -8,54% -5,00% 2018-07-01 6 800 Ft 8 222 Ft - - 99%
Freesoccertip.net (dinamikus tét) 1,71 53,57% -8,54% -5,00% 2018-07-01 6 800 Ft 4 199 Ft 397 Ft 0 Ft 55%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 58,33% 3,02% 1,71% 2018-07-01 6 800 Ft 7 565 Ft - - 44%


A múlt heti (összehasonlításul):

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteségpótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Scout VIP 1,59 58,46% -6,85% -4,30% 2018-05-01 15 406 Ft 26 451 Ft - - 41%
Tippnyerő tippek (Martingale) 1,75 63,64% 11,48% 6,56% 2018-06-10 6 800 Ft 8 361 Ft - - 100%
Tippnyerő tippek (dinamikus tét) 1,75 63,64% 11,48% 6,56% 2018-06-10 6 800 Ft 8 255 Ft 1 169 Ft 0 Ft 95%
Freesoccertip.net (Martingale) 1,71 58,33% -0,17% -0,10% 2018-07-01 6 800 Ft 8 265 Ft - - 99%
Freesoccertip.net (dinamikus tét) 1,71 58,33% -0,17% -0,10% 2018-07-01 6 800 Ft 5 054 Ft 397 Ft 0 Ft 67%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 63,64% 12,39% 7,01% 2018-07-01 6 800 Ft 16 065 Ft - - 94%


A konkrét tippek a múlt hétről:

tipster dátum mérkőzés tipp Tippmixpro.hu ODDS eredmény kiértékelés
Tippnyerő 2018-08-07 Kongsvinger - Sandnes Ulf 1 1,67 6-0 NYERT
Tippnyerő 2018-08-11 Coritiba - Sampaio Correa 1 1,72 0-0 VESZTETT
Tippnyerő 2018-08-11 UTC de Cajamarca - Comerciantes Unidos 1 1,67 2-1 NYERT
Tippnyerő 2018-08-12 Sarpsborg - Lilleström 1 1,91 2-0 NYERT
Freesoccertip 2018-08-06 Guimaraes - Tondela 1 1,57 0-2 VESZTETT
Freesoccertip 2018-08-08 Sinnyik Jaroszlavl - Himki 1 1,77 0-1 VESZTETT
Freesoccertip 2018-08-11 Middlesbrough - Birmingham 1 1,65 1-0 NYERT
Freesoccertip 2018-08-12 Bordeaux - Strasbourg 1 1,75 0-2 VESZTETT
Prima Tips 2018-08-06 Barcelona Guayaquil - Independiente del Valle 1 1,67 2-0 NYERT
Prima Tips 2018-08-08 Csertanovo Moszkva - Armavir 1 1,77 1-1 VESZTETT
Prima Tips 2018-08-10 Göteborg - Sirius 1 1,76 2-3 VESZTETT
Prima Tips 2018-08-11 Kajaani - JJK Jyväskylä 1 1,77 0-1 VESZTETT
Prima Tips 2018-08-12 Varnsdorf - Sokolov 1 1,87 0-0 VESZTETT

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók azért, hogy a tippforrások nyeresége összehasonlítható és a nyereségesség mértéke ránézésre megállapítható legyen. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:

Scout VIP (tippek csak a mobilalkalmazásban): https://scoutmobiletech.com/
Freesoccertip.net: http://www.freesoccertip.net/
Tippnyerő tippek: http://tippnyero.blogspot.com/p/blog-page.html
Prima Tips: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.primatips

A stratégiáról az induló bejegyzésben olvashatsz:
http://tippnyero.blogspot.hu/2018/05/eredmenyek-2018-majus-6.html

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2018. augusztus 19.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/08/eredmenyek-2018-augusztus-19.html

Az előző értékelést (2018. augusztus 5.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/08/eredmenyek-2018-08-05.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése