2018. szeptember 18., kedd

Eredmények - 2018. szeptember 16.

Tippnyerő tippek: a héten leállt a Tippnyerő tipp, miután három veszteség keletkezett. Akárhogy csűrtem-csavartam azonban azóta is, az jött ki, hogy folytatni kell a megkezdett 2.2 stratégiát annak ellenére, hogy az első tippje, a Prachuap - Chonburi veszített.

Most állnak a tippek még a következő hétvége végéig, ahogy ígértem, de addig is szeretnék egy kis áttekintést adni arról, hogy alakultak a tippek a leállás óta.

  • a cv variáció a "felfedezése" óta 9 meccsel jelentkezett, köztük három vesztett
  • az eov variáció a "felfedezése" óta 9 meccsből kettőt vesztett csak
  • az ev variáció is öt meccset adott már a "felfedezése" óta, melyből csak kettő vesztett, így a kritikus hatodik meccset akár el is veszítheti, akkor is meglesz a háromból kettő nyer arány
  • a hov variációnál a "felfedezése" óta 7 meccsből kettő vesztett, ez is abszolút életképes variáció
  • a hv variáció ugyancsak 7 meccsből kettőt vesztett csak a " felfedezése" óta
Mint bizonyára észrevettétek, a v betű, azaz az Sfstats.net 1-es tippje mindegyik csúcs variációban benne volt. Most megnéztem, mit tud ez önmagában, mindenféle szűrés nélkül, egyedül arra figyelve, hogy a bajnokság fordulószáma legalább a hatodik legyen: minden hazai tippet az 1,65-1,9 ODDS tartományban 1000 forinttal megfogadva 121 meccs után 16570 forint egyenleg 10 hét alatt, azaz megnégyszerezte a bankrollt! Íme az egyenleggörbéje:



Nálam a 4000 forint induló összeg végig elég lett volna, de volt olyan beszállási pont (július 21-én), amikor 6000 forint lett volna elég a veszteségek+1 tétre, de később felemelkedett volna. Szintén volt egy negatív hulláma szeptember 7-től szeptember 14-ig, ahol 19370 forintról 13520 forintig csökkent volna vissza, itt 7000 forintra lett volna szükség, ha valaki éppen a csúcson száll be, hogy a játék folytatható legyen.

Tehát hogy ha 7000 forinttal nézem, akkor is 19570 forintig emelkedett volna az egyenleg a legutóbbi vasárnap végéig, az is közel háromszor annyi.

És látható, hogy a görbe folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. 62,81 százalékos találati arány, 1,76 átlagos nyerő ODDS mellett. (ODDS tartaléka 10,38%, nyerési arány tartaléka 5,91 százalék.)

A legtöbb sikeres variáció tehát erre épül, ezt szűri tovább. Kevesebb, de jobb találati arányú meccsek jellemzik a v-re még tovább szűrő variációkat.

Bízom abban, hogy ez a trend folytatódni fog ezen a héten is, és akkor szeptember 24 hétfőtől újra jönnek a Tippnyerő tippek! Hangsúlyozom, eddig minden azt mutatja, hogy változatlanul ez a legtökéletesebb módszer, amit valaha találtam, és persze nyereséges is.

Freesoccertip.net MIDDLE tippjei (veszteségsorozatban csak 1,65 és 1,9 ODDS között): megtáltosodott a héten: 7-ből egy tippje vesztett csak. Ezzel a régi formáját idézte, de az már olyan régen volt, hogy azóta annyit vesztett, hogy a dinamikus tét egyenlege nem érte el a korábbi csúcsegyenleg 75 százalékát, így még mindig nem fogadok rá pénzzel a 75 százalékos egyenlegvédelmi szabály miatt. A Martingale persze csúcson van, először érte el a 10 ezer forintot az egyenleg, 48 százalékos egyenlegnövekedésnél tart július elseje óta.

Prima Tips mobilalkalmazás (napi legmagasabb százalékú hazai győzelem 53 százalék vagy afelett, 1,65-1,9 ODDS között, ha nincs ilyen, akkor aznap nincs fogadás): a héten 5 tippje volt, abból kettő vesztett. Enyhén nyereséges volt a héten.

Végül a statisztika és a konkrét meccsek:

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteségpótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Tippnyerő tippek (egyenlő tét) 1,75 61,36% 7,48% 4,27% 2018-09-01 3 125 Ft 1 563 Ft - - 50%
Tippnyerő tippek (Martingale) 1,75 61,36% 7,48% 4,27% 2018-06-10 6 800 Ft 7 633 Ft - - 85%
Tippnyerő tippek (dinamikus tét) 1,75 61,36% 7,48% 4,27% 2018-06-10 6 800 Ft 7 780 Ft 1 703 Ft 158 Ft 83%
Freesoccertip.net (Martingale) 1,72 57,69% -0,98% -0,57% 2018-07-01 6 800 Ft 10 055 Ft - - 100%
Freesoccertip.net (dinamikus tét) 1,72 57,69% -0,98% -0,57% 2018-07-01 6 800 Ft 5 054 Ft 397 Ft 0 Ft 67%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 55,22% -2,30% -1,30% 2018-08-20 6 800 Ft 10 217 Ft - - 89%

előző heti (összehasonlításul):

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteségpótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Tippnyerő tippek (egyenlő tét) 1,75 62,79% 9,98% 5,70% 2018-09-01 3 125 Ft 1 563 Ft - - 50%
Tippnyerő tippek (Martingale) 1,75 62,79% 9,98% 5,70% 2018-06-10 6 800 Ft 8 482 Ft - - 95%
Tippnyerő tippek (dinamikus tét) 1,75 62,79% 9,98% 5,70% 2018-06-10 6 800 Ft 7 602 Ft 1 703 Ft 336 Ft 81%
Freesoccertip.net (Martingale) 1,71 53,33% -8,82% -5,16% 2018-07-01 6 800 Ft 7 997 Ft - - 85%
Freesoccertip.net (dinamikus tét) 1,71 53,33% -8,82% -5,16% 2018-07-01 6 800 Ft 5 054 Ft 397 Ft 0 Ft 67%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 54,84% -2,90% -1,64% 2018-08-20 6 800 Ft 9 775 Ft - - 85%

A meccsek:

tipster dátum mérkőzés tipp Tippmixpro.hu ODDS eredmény kiértékelés
Tippnyerő 2018-09-12 Prachuap - Chonburi FC 1 1,87 0-0 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-09-10 Oran - Ain M'Lila 1 1,67 3-1 NYERT
Freesoccertip.net 2018-09-11 Finnország - Észtország 1 1,55 1-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-09-12 Osasuna - Reus 1 1,65 1-2 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-09-13 Kuopio PS - Lahti 1 1,66 2-1 NYERT
Freesoccertip.net 2018-09-14 Jagiellonia Bialystok - Cracovia Krakkó 1 1,86 3-1 NYERT
Freesoccertip.net 2018-09-15 Crawley - Morecambe 1 2,02 2-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-09-16 Wolverhampton - Burnley 1 1,7 1-0 NYERT
Prima Tips 2018-09-10 HIFK - Jaro 1 1,72 0-1 VESZTETT
Prima Tips 2018-09-12 Nakhon Ratchasima - Navy Chonburi 1 1,77 2-1 NYERT
Prima Tips 2018-09-14 Union Berlin - Duisburg 1 1,65 2-2 VESZTETT
Prima Tips 2018-09-15 Al-Ahli (QAT) - Al-Kharaitiyat 1 1,82 3-2 NYERT
Prima Tips 2018-09-16 UNAM Pumas - Lobos BUAP 1 1,67 4-2 NYERT

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók azért, hogy a tippforrások nyeresége összehasonlítható és a nyereségesség mértéke ránézésre megállapítható legyen. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:

Freesoccertip.net: http://www.freesoccertip.net/
Tippnyerő tippek: http://tippnyero.blogspot.com/p/blog-page.html
Prima Tips: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.primatips

A stratégiáról az induló bejegyzésben olvashatsz:
http://tippnyero.blogspot.hu/2018/05/eredmenyek-2018-majus-6.html

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2018. szeptember 23.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2018/09/eredmenyek-2018-szeptember-23.html

Az előző értékelést (2018. szeptember 9.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/09/eredmenyek-2018-szeptember-9.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése