2019. január 8., kedd

Eredmények - 2019. január 6.

Tippnyerő kétesély 3.1 tippek és
Tippnyerő döntetlen labdarúgó tippek:

A kétesély stratégia több hónap kiszámítható teljesítmény után 2018. december 22-én egyértelmű romlásba fordult, így szombat után kénytelen voltam leállni vele.

A leállás után jött volna vasárnap a Real Madrid - Real Sociedad mérkőzés, mely szintén 0-2-vel végződött, azaz vesztett volna. Ezzel együtt 2018. december 22-től kezdve 2019. január 6-ig 22 darab tippet 1X helyett mind 2-re fogadva 9,8 egység nettó hasznot hozott volna a stratégia, azaz 1X-re az átlagos meccsenkénti 1,127 ODDS mellett 22 mérkőzésből 7 vesztett volna - nehogy már ez normális legyen! Úgy, hogy előtte a nyerés hónapokig sokkal kiszámíthatóbb volt, sőt 2018. december 22-ig 10 százalékkal (92 százalékos nyereséges találati aránnyal) meghaladtam a teljes halmaz összes kétesélyes találati arányát (82 százalék, ami veszteséges).

Mindegy, vége. Küzdöttem vele hónapokig, de ennyi volt, itt befejeztem.

Ugyanez vonatkozik a Tippnyerő döntetlen labdarúgó stratégiára is, melyről bebizonyosodott, hogy valójában nem találtam semmit, csak egy utólagos leválogatással készült nyereséges ingadozásba futottam bele, de amúgy a nagykép már nem nyereséges.

Mi lesz most?


A jövőben azonban követem tovább mindkét fenti stratégiát, de nem teszem közzé a tippeket. Ha majd netán megjavul a stratégia, akkor majd talán.

Emellett azonban jelenleg is zajlik az a munka, mellyel összegyűjtöm az eddigi összes, félbehagyott stratégiámat és egyetlen rendszerbe illesztem őket, folyamatosan követve, hogy melyik nyereséges és melyik nem. A nyereségeseket - esetleg tovább optimalizálva - megtartom és publikálom itt, a blogon, a veszteségeseket pedig kidobom. Az értékelésekben a jövőben ezekről fogok aggregált eredményeket adni, azaz tippek nélkül.

D2 döntetlen stratégia a Tippnyerő blogon


Előre hoztam azonban az eddigi várományosok közül egyértelműen legsikeresebb D2 döntetlen stratégiám publikálását, így ezek a tippek mostantól elérhetőek lesznek. Remélhetőleg ezzel már tartósan is örömet szerzek a nagyobb ODDS-ok kedvelőinek, nem úgy, mint az eddigi döntetlen stratégiával, amely egyáltalán nem volt ennyire megalapozott.

A D2 stratégiáról részletesen írok az ezen poszt után közvetlenül, 9 órakor megjelenő írásban, így abba itt most nem bocsátkozom bele. A közeljövőben a heti értékelések - a tippekkel együtt - csak a D2 döntetlen stratégiáról fognak szólni, a többi, kísérlet alatt álló stratégiáról csak statisztikai számokat közlök majd addig, míg valamelyik nem válik annyira életképessé, hogy publikáljam.

Így ebben a formában ez az utolsó összefoglaló táblázat, a következő már teljesen másképp fog kinézni.

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteség-pótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköl-tésre tarta-lékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a minden-kori csúcs-egyen-leghez képest
Tippnyerő tippek (nyeremény-nyel növelt tét) 1,13 86,11% -2,96% -2,63% 2018-12-09 17 583 Ft 13 261 Ft - - 69%
Tippnyerő döntetlen tippek (egyenlő tét) 3,64 25,64% -6,67% -1,83% 2018-11-15 7 000 Ft 5 800 Ft - - 63%


Az előző heti (összehasonlításul):

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteség-pótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköl-tésre tarta-lékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a minden-kori csúcs-egyen-leghez képest
Tippnyerő tippek (nyeremény-nyel növelt tét) 1,13 86,11% -2,96% -2,63% 2018-12-09 17 583 Ft 13 261 Ft - - 69%
Tippnyerő döntetlen tippek (egyenlő tét) 3,62 25,00% -9,44% -2,61% 2018-11-15 7 000 Ft 5 000 Ft - - 55%
Prima Tips (egyenlő tét) 1,77 56,82% 0,36% 0,20% 2018-08-20 6 800 Ft 9 078 Ft - - 49%

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók azért, hogy a tippforrások nyeresége összehasonlítható és a nyereségesség mértéke ránézésre megállapítható legyen. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:

Tippnyerő tippek: http://tippnyero.blogspot.com/p/blog-page.html
Tippnyerő döntetlen tippek: https://tippnyero.blogspot.com/p/tippnyero-dontetlen-foci-strategia.html

A stratégiáról az induló bejegyzésben olvashatsz:
http://tippnyero.blogspot.hu/2018/05/eredmenyek-2018-majus-6.html

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2019. január 13.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2019/01/eredmenyek-2019-januar-13.html

Az előző értékelést (2018. december 30.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2019/01/eredmenyek-2018-december-30.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése