2019. október 16., szerda

Újabb tippadókat szeretnék bevonni a Tippnyerő rendszerbe

Mint ismeretes, a Tippnyerő tippek alapvetően arra épülnek, hogy négy különböző tippforrás tippjeit teszem egymás mellé és ebből próbálok meg nyereséges variációkat alkotni.

Bár most éppen ingadozó szakasz van a tippek közt, de az XT indulása, azaz idén május óta azt hiszem, egyértelműen bizonyított ez a módszer.

Viszont ez nagyon ki van hegyezve a négy tippadóra, és ha valamelyikkel történik valami, és megszűnik, akkor borul az egész modell és újra várni kell, míg életképes alternatívát találok.

Ez régóta zavar, ezért tenni szeretnék valami ennek a kockázatnak a csökkentése érdekében.

Ezért a jövőben több hasonló tippadó portált keresek majd, mint a jelenlegi négy, azaz a Wettpoint.com, Bettingclosed.com, Primatips.com és Sfstats.net.

Tanulva a múltbeli szívásokból, csak olyan portál jöhet szóba, amelynél egyetlen Ctrl+A, majd Ctrl+C segítségével kinyerhető és a táblázatkezelőbe egyben beilleszthető az összes napi tippjük, továbbá a tippek ingyenesek, és már előtte lévő nap is elérhetőek, sőt, még a csapatneveik is bajnokságonként kinyerhetőek, hogy a szótár elkészüljön belőle.

A kiválasztást a következőképpen képzelem el (ugyanazt a módszert követem, mint amikor a Tippnyerő 2 verziójú tippeket elindítottam):

  • miután kiválasztottam az adatok könnyű kinyerését támogató oldalakat, mindegyiknek lementem a tippjeit
  • ezt teszem mondjuk egy hétvégén (péntek-szombat-vasárnap)
  • utána kielemzem, hogy a meglepetéseredményt hozó meccseket mely portálok tudták előre megjósolni (nyilván szembemenve a fogadóiroda ODDS szerinti kimenetellel)
  • majd ezekből képzek új tippforrásokat, ami egy igen fáradságos munka, mert egy több mint 2000 csapatnévből álló szótárt is kell képezni mellé a Tippmixpro.hu és a kiválasztott oldal közé, hogy a tippkinyerés automatizálható legyen. Mivel ez fáradságos, több napnyi munka, ezért csak olyan portálok adatbázisából szeretném a szótárt kialakítani, amelyek előtte már jól szerepeltek a tesztemen.

A fejleményekkel jelentkezem majd, ha odaértem. Most első lépésként úgy tűnik, hogy találtam egy nagyon jó oldalt, mely már összeszedte az (állítólag) legjobb ilyen oldalakat 2018-19-ből, ez a Bestprediction.site. Ezt fogom használni, ezen a korábbi hasonló portáljaim is rajta vannak (Tips180.com, Vitisport.hu). (Igaz, a jelenlegi négyből a Primatips.com és az Sfstats.net viszont hiányzik róla.)

13 megjegyzés:

  1. Szia Péter,
    - Még sosem kommenteltem nálad (korábban, a Prima tips infót nem számítva), így az első teendőm mindenképpen, hogy meglengetem kalapomat előtted (honlapos teljesítményed elött)
    - A második (magyarázatként), hogy most pótcselekvésként/pihenésként kiírok magamból pár fejemben lévő/visszaidézett gondolatot, de véletlenül sem azért, hogy terheljelek (azaz nyugodtan ignorálj)
    - Ha jól rakom össze a honlap-infókat, akkor 2020-ban is esélyesek vagyunk itt friss posztra, merthogy nagyon messzinek látszik az 1.7-es stratégia durva bedőlése. Ha jól értettelek, akkor idénre csak annyi a célkitűzésed, hogy beinduljon a verkli (nem idén akarsz rögtön nagyot szakítani). Ha ez így van az biza jó hír lenne. 
    - Szintaktikai hiba van a blogpost-ban: a Bestprediction.site helyett Bestprecition.site van jelenleg. Nem vagyok nyelvtannáci, csak azért szólok mert ez központi lényegi kérdést érint, lásd hozzá még kereshetőség.
    - Ha így tudsz programozni (hogy 2 nap alatt abszolváltad a Prima tips feladatot), akkor felmerül a kérdés miért nem valami „tisztességes” eszközzel esel neki (pl.: python+web scraping+selenium+firefox kombó), ami historia leszedésre is jó? Ugye a Prima tips is, Tippmixpro is azért ennyire gány, hogy igyekezzenek akadályozni a web scrapinget. De hát ugye ami lejön a szerverről a kliensgép képernyőjére, az programból is automatizálhatóan látható, magyarán egészen konkréten: minden. A legdurvább akadályozó javascript trükkök ellenére is. A web-scraping nemcsak precízebb és könnyebb leszedést, hanem akár csupáncsak a html-tagek miatt is, nagyságrendileg könnyebb adatelőfeldolgozást is jelent, a strukturált jó minőségű adatok eléréséhez. Egy SQL-es inkubátor lehetőségéről már nem is beszélve (ami az én agybajom, merthogy a világban, ha egy kicsivel is de az Excel/táblázatkezelőt jobban szeretik/használják/ismerik, mint az SQL-t, így 2019-ben, az én tudomásom szerint).
    - Szerintem nagyon fontos a história elérése (persze jól kell használni, nem kérdés). Nem zárnék ki eleve egy Wettingpoint típusú site-ot se, ahol ugye nincs história, legfeljebb adott időponttól gyűjthető (pláne úgy nem zárnám ki, hogy bevizsgálás után bizonyított a vonatkozó elemzésed nyomán). Azonban a história azonnal megmutathatja hogyan muzsikált valaki a múltban. Akár csupáncsak a te „vastagon fogó” feltételeid mentén is (odds tartalék [20%] illetve nyerési arány tartalék [10%]). Nekem egyébként ennél a pontnál már az kérdés, hogy mennyire kell durván fognia a ceruzának, ugyanis én abból látnám helyesnek kiindulni, mekkora hozzáadott értéke van egy szakértő tippelőnek a „véletlennel dolgozó”, éppen ezért veszteséges átlag-egységnyi felhasználóhoz képest. Ha ugyanis valaki csak annyit elér, hogy nullszaldós egy Tippmixpró-n, az önmagában brutálisan nagy teljesítmény, szvsz (hiszen kitermelte a Szerencsjáték Zrt. mohó, kapzsi nyereségét, ráadásul bújtatott/elfedett adóval együtt). Innentől már „csak” annyi a feladat, hogy matekkal (mesterséges intelligencia, operációkutatás, kombinatorikus optimalizálás, stb.) tuningolni kell egy kicsit a nyereségességhez. Persze ez egy nehéz, macerás irány, símán lehet van egyszerűbb, elegánsabb, jobb pénztermelő perspektívával bíró ösvény is.

    VálaszTörlés
  2. - Fontos lehet elemezni a tippadók módszertani függetlenségét, ha egy helyett két Sfsnet-ed lenne, azzal nemhogy beljebb nem lennél, hanem egyenesen bezavarna „zajként”. Itt én leginkább a gépi algoritmusos illetve humán prediktálás közti különbségre hívnám fel a figyelmet.
    - Valamint arra, hogy nem mindegy, hogy valaki tesz-e pénzt/melót/kockázatot a prediktálása mögé avagy csak l’art por l’art és/vagy más célból ad ingyenes tippeket, minthogy a támogassa a fogadóirodák „kifosztását”. A gépi egyre inkább terjed a méretek exponenciális növekedésével. Ennek minden előnyével és hátrányával.
    - Nagyon fontos az időtényező (ami elvezetett a Live-fogadáshoz mint fogadási műfajhoz is). Ebben amúgy szintén sokat segítene a teljesen automatizált web-scraping figyelve a folyamatos odds-változásokat is, még akkor is, ha te nem a Live-os pályán szeretsz mozogni. Mondjuk az én érzésem szerint az 1 napon át tartó meglepetéspálya nagyon durva kritérium (azaz tartsa a jó szorzóját ugyanakkor tényleg üssön be a meglepetés)
    - Én nem dobnám ki a fizetőseket, csak annyit követelnék meg, hogy legalább látszatra legyen tisztességes a platform. Míg a Héra, Árész, Zeusz, Ártemisz nálam out of scope lenne a fekete doboz effektus miatt, addig a hatharom.com-os logibet nekem például szimpinek tűnik (nem próbáltam még), mert nem túl sok pénzért sok históriát ad (elemzésre) a gyöngyszemvadászathoz. Célirányos, ugyanakkor platform-sajátosságok menték igyekszik minimalizálni a visszaélések lehetőségét is. Ráadásul mindenkinek látszik jól az érdeke, felelősségköre (honlap, játékosok, tippmesterek), teljesítményarányosan osztódik szét a pénzalap.
    - Ha jól értem a Prima tips double chance-szel sem foglalkoztál (amit korábbi írásod alapján elvetsz). Pedig (nekem úgy tűnik kívülről) lehet érdekes adalék a single tippek közötti válogatásnál (azaz nem arról beszélek, hogy azt fogadd meg, pláne, ha nagyon kicsi az eredő odds-a). Gólos tippek segítő voltát már nem is említem, kerülendő a kombinatorikus robbanást. 
    - Ha jól rakom össze a honlap-infókat, akkor (variációs) manuális szabályok alapján jönnek a stratégiák („ha ez meg az teljesül akkor legyen ez meg az”). Hallottál-e a decision tree rule generation típusú eszközcsaládról (egyszerű látványostól a komoly teljesítményűekig)? Rengeteg open source verziója létezik, ezeknek mind az a célja, hogy gépi úton adjon olyan szabályhalmazt aminél a legjobb a prediktálás minősége. (Nagyon fontos itt is az elved, hogy jóságot visszamérni nem szabad historikus adatokra, mert félrevisz). Ez sem csodaszer, nem fog dőlni a pénz (alapból), de a gép sokkal könnyebben és gyorsabban talál meg (lokális és/vagy globális) optimális szabályhalmazt, mint az ember, ahogy én tudom (amit aztán lehet bevizsgálni, és megtartani vagy elvetni).
    - Bár nincs megbízható forrás, de azt mondják 2-3%-a fogadóknak nyereséges csak. Szerintem mind a nyereségesség, mind a kicsi részarány elképzelhető, ami jó hír lenne a jövőre nézve. Van értelme keresni a nyereségességet és ezzel párhuzamosan nem látszik tönkremenni a fogadási ipar. Ahogy az automatikus tőzsdei kereskedés, úgy itt is a számítógépek/algoritmusok tudhatnak egyre inkább tarolni, semmint egy-egy ember saját kútfőből hosszú távon pénzt csináljon például egy Tippmixpro gyalázatos üzletmenete mentén. Az oddsok lehetnek gyengébbek, a fogadási limitek lehetnek durvábbak, a reagálási/döntési idő lehet stresszesebb egyre több/kezelhetetlenebb esemény/infó kombinatorikusan robbanhat, de szerintem még évekig van potenciál a témában egy rabló-pandúr játék keretében. 
    - Négyszer olvastam át soraimat, de még legalább négyszer kéne, viszont a párom kávézni hív, így muszáj mennem. Ezért bocs minden szintaktikai-szemantikai hibáért, fogalmazási értelmetlenségért.

    VálaszTörlés
  3. https://index.hu/tudomany/til/2019/10/17/a_matematikai_zsenibol_lett_profi_szerencsejatekos_aki_megalkotta_a_tokeletes_loverseny-algoritmust_william_benter/
    - A friss meleg mai indexes poszt kicsit off itt, de azért érdemes lehet belegondolni inspiráció-merítés céljából (milyen potenciálok lehetnek a témában).
    - Személyes konkrét élményem (rendszerváltás serdülőkorában, amikor az Aréna Pláza még csak perverz gondolat írmagjaként sem létezett Pest egyik fontos tüdejének lerombolásának formájában), az ügetőn egy barátomtól kaptam egy befutó tippet. Soha nem fogadtam elötte, fogalmam sem volt eszik-e vagy isszák az ügetőt. A tipp két lova úgy volt esélytelen, hogy, mint kiderült lényegében senki nem fogadott rájuk. Minimális feltett pénzemre 110 ezer forintot nyertem, ami azért nem kis nyereménynek (talált pénznek) számított. A sportfogadás ezen formája ennek ellenére sosem szippantott be, mivelhogy
    (1) a magyar piacot nagyon kicsinek éreztem (épp ezért nem foglalkoztam a magyar totóval sem)
    (2) az üzletmenet már akkor is kirívóan gusztustalan volt (totó-analógia itt is érdekes lehet, mondjuk egy németországi összevetéssel).
    (3) a magyarok pár dologban világelsők (pl.: infláció, lásd 1946-osat). Állítom a lovi-maffia és a csalásáradat Guinness-rekord gyanús (pusztán intuició alapján mondom csak). Konkrétan gyilkossági kísérletek is voltak, lásd Lakatos Csaba esetét, ami országos hírű lett.
    (4) egy-egy futamban alapból is lényegesen több a bizonytalanság mint másutt, amiket a csalásokkal együtt már kezelhetetlennek tartottam (érdemben), mindezt az említett kicsi mikro-/nano-piacon és így relatíve kevés pénzalappal megfejelve.
    Nem tudom az indexes sztori infóinak valóságtartamát ellenőrizni (én csak valószínűsítem őket), de ha igazak, akkor ha egy lokális piac lóversenye is lehet nyereséges tippfogadói oldalról, akkor egy globális tippmixes piac sokkal inkább az kell legyen: "csak" annyi a feladat, hogy meg kell találni hogyan.

    VálaszTörlés
  4. Szia Marci!

    Köszönöm szépen a hozzászólásaidat és a gratulációidat! :)

    Így van, nagyon remélem, hogy ha más nem, az 1,7 stratégia nyereséges lesz, most ennek a stabilitásában bízom leginkább, bár az XT hatékonysága még mindig meglep, noha áprilisban találtam rá.

    A Bestprediction nevét javítottam, köszönöm!

    A számítások iránti elmélyedésem nem a web, hanem a táblázatkezelő síkján történt, így sajnos nem értek a webprogramozáshoz, csak egy keveset. (A tippeket és a hírlevelet például HTML kódban állítom elő, de ez nem egy nagy dolog.) Ezért szenvedek a honlapról történő adatleszedésekkel, de igazából a Te beírásod a Prima Tips weblapjára megmentett az egyik manualitástól, így már csak az lenne jó, ha az Eredmények.com-ról lehetne automatizálni az adatkinyeréseket, de ahhoz már tényleg programozói tudás kéne. Egy meccs adatgyűjtése kb. 30 másodpercig tart és minden adat kézi bevitel nélkül, automatikusan kerül a helyére, csak ez a meccsenkénti 30 másodperc a sok.

    A tippforrásoknál valóban nem feltétel, hogy a múltjuk meglegyen, mert én úgyis saját múltat vezetek róluk, amit nem lehet manipulálni, és abban reménykedem, hogy fogok ilyen tippadó oldalakat találni még, amelyek nyereségre vezethetnek más oldalak kombinációjával. Kb. 1-2 hónap után már látható, hogy érdemes-e a tippforrással foglalkozni, mivel ez idő alatt sok meccs jön.

    Szerintem nem baj, ha "két" Sfstats.net van (egyébként tényleg van kettő, mert én külön szűrök a csak bajnoki meccsekre is egy másik mutatóval, de azt egyelőre nem használom, mert kevesebb tippet ad, hiszen a bajnokságon belül össze kell gyűlnie előbb a 15 tippnek), de fontos, hogy gépi tippek legyenek, mert a humánban kevésbé bízom. Persze ha valaki sok meccsre napi humán ippet ad, azt érdemes lehet megfuttatni.

    Nálam nem fog átmenni egy tippadó, ha az a fogadóirodának termel, mert csak megfelelő múlt után bocsátom élesbe.

    Az élő fogadásokat tényleg elvetem. Csináltam egy ideig, külső tippforrással persze, és persze masszívan veszteséges lett a Tippmixpro.hu-n, de engem nagyon zavart, hogy órákig a fogadásokhoz voltam kötve esténként és gyakran már be is esett a gól, mire beléptem, megkerestem a meccset és megfogadtam volna (mobilról, mobilnettel). Ezt ki akarom hagyni az életemből, túl nagy függőség órákon át, minden nap.

    De abban igazad van, hogy érdemes lehet nagyobb időszakról mintát venni az új tippadó oldalak kiválasztása során. Inkább nézzük úgy, hogy csinálok egy mintanapot és ha ott nem jön elő semmi, akkor próbálkozom tovább. A négyből két jelenlegi tippforrást ugyanis egyetlen nap alapján választottam ki, sőt, egyetlen meccs alapján, elég volt hozzá az is, főleg, hogy a többiek mást jósoltak (ami vesztett)! Szóval már egy különbség is figyelemre érdemes lehet.

    A fizetős tippadókat tényleg hanyagolom, és annyi rossz tapasztalatom gyűlt össze, hogy megmondom őszintén, ezen nem is kívánok változtatni. Az a célom, hogy a tippforrásaim mind ingyenesek legyenek és a meccsek széles spektrumát tartalmazzák. Erről írtam ezt a bejegyzést is a komment felett.

    VálaszTörlés
  5. Egyelőre valóban nem foglalkoznék kéteséllyel (nagyot buktam benne, azonkívül épp tegnap próbálkoztam egy esélytelenebb csapat-döntetlen kéteséllyel és egyáltalán nem tudott nyereséget termelni, míg az esélytelenebb csapatra fogadás önmagában tudott. Ezt is megerősítésként éltem meg, hogy a kéteséllyel nincs értelme foglalkozni, pedig itt asszem 1,7 körüliek voltak a tippek.

    Bevallom, egyáltalán nem hallottam a decision tree rule generation módszerről, ha Te vagy más jutna vele valamire, az felkeltené az érdeklődésemet, de nekem egyelőre elég az, amit találtam. Igazából havonta egyszer foglalkozom új utak keresésével, nem megterhelő egyáltalán. A sportfogadás többi ideje már a tippek előállítására megy el. Egyelőre nem akarok erről váltani, mert ez működőképesnek látszik, viszont nincs energiám többre, bevallom. Áprilisban pont ezért kellett csökkenteni, mert már nem bírtam a sportfogadási munkákat. Utópia talán, de arra vágyom, hogy legyen egy kiforrott módszer, és az ahhoz szükséges minimális napi munkát megcsináljam, majd kitegyem és megfogadjam a tippeket, majd foglalkozzak valami mással. Nem akarok nagyon kutatni új módszerek után, ha ez beválik, bár azért most is teszem néha, de az csak érdeklődésből megy és nem része a stratégiámnak.

    A Tippmixprót nem ekézném, erről írtam már korábban egy posztot, de én is úgy gondolom, hogy megfér a nyereségesség a Tippmixpro oldalán az én nyereségességemmel. Elvben fel vagyok készülve arra, ha az online térből kizárnának, akkor a fogadóirodák következnek. Épp ezért nem is reklámozom a Tippnyerő blogot, hogy ne legyen túl sok nyereséges fogadó. Aki rátalál organikus kereséssel, az jöhet, de ennél többel magam ellen dolgoznék. Most már huzamosabb ideje napi 20 körüli látogató van, ezek zöme visszatérő látogató, én úgy gondolom, ez így egészséges és nem veszélyezteti a Tippmixpro nyereségét.

    A lóversenyről: van egy magyar csoport, a PelikanTips. Ők egy bejegyzést tettek egyszer, hogy a lóverseny mennyire király, de én egy kis piacnak tartom, főleg a magyar Tippmixpro.hu-n, ezért nem szeretnék foglalkozni vele. Most legalábbis biztosan nem. A messze mindennél legnagyobb piac a labdarúgás, szerintem itt lehet jobban és észrevehetetlenebbül halászni a zavarosban.

    Még egyszer köszönöm a hozzászólásaidat és szép napot kívánok Neked!

    Üdv.: Péter

    VálaszTörlés
  6. Szia Péter,
    - Köszi a gyors és részletes reakciókat.
    - Nem akarlak ám fárasztani a fórumolással (le fogok állni), csak nekem perpillanat jól esik kibeszélni a témát.
    - Csak megerősíteni tudlak benne én is, és ismételten, hogy a saját utat járd, ne hallgass külső „szirénhangokra”.
    - Nagyon várom(várjuk) mik lesznek a fejlemények a kandidáló tippadókkal 
    - Egyébként nem túl kevés (számodra) a fogadható XT-esemény? Akárcsak az 1.7-es stratégia eseményeihez képest is....
    - Live-val addikcióveszély és időrablás miatt én sem foglalkoznék sosem. Legfőbbképpen manuálisan nem. Ennél többet ér az emberi élet (számomra).
    - Bár elfelejtettem írni, de a kommentjeimre pont a bestprediction.site infója sarkallt, önmagában óriási kincsnek néz ki tényleg (ezt is köszi).
    - Nagyon érdekes szál a Tippmixpro-ról kitiltás taglalása (detektált tartós nyerés esetére). Az világos, hogy a legnagyobbaknál is vannak korlátozások, limitációk (amúgy teljesen jogosan), ahogy kaszinókból is kiebrudalják blackjack asztalokról a jól memorizálókat (és ezeket a játékosokat azonosítani is tudják ugye). Ráadásul az internet korábban egyszerű monitoring és egyéb eszközökkel technikailag símán mehet a kitiltás. Kétségem sincs afelöl, hogy mindez jogilag is körülbástyázottan tudhat menni (és amúgy valahol védhetően is).
    - A lóversenyes cikknek is tanulsága volt, hogy a fogadás technikai megszervezése sem volt triviális mutatvány, ahogy a jó tipp időbeni megfogadásától az effektív (később/prespektivikus hátrány nélküli) pénzhez jutásig azért kell néhány feltételnek teljesülnie.
    - Az egyébként világos, hogy van még „offline” (anonimizált) tippmix a fogadóirodákban. Közelítőleg sem tudnám megtippelni lesz-e „világ végéig” tippmix avagy sikerrel terelik át a népeket az online fogadásokra. Elengedtem egy gyorskeresést a neten, még mindig az offline tippmix a népszerűbb (meg is értem valahol), azaz nem látszik perpillanat, hogy kimúlna ez az aranytojást tojó nyúl. Amúgy az viszont így elsőre kevésnek hangzott, hogy csak 84milla fogadás volt 2018-ban a tippmixen és tippmixpro-n együtt. Én biztos jóval többet saccoltam volna.
    - Ami nekem még érdekes gondolat volt a lóversenyes fickós cikkben (a módszertanán felül), hogy kellhet fejleszteni (hosszú távon) nem nagyon lehet babérokon ülni. A lóversenyes fickó is így tett: előbb a technikai részleteket majd a fejlesztést outsource-olta, ő meg kvázi nulla melóval zsebeli be a pénzt és jótékonykodik. Ahogy e posztodnak is hangsúlyos mondandója a sérülékenység (tippadó kiesése), újak is bukkanhatnak fel, új ötletek merülhetnek fel az emberben magában. Én a magam számára úgy képzelem az egészet, hogy kell egy framework, ahol relatíve egyszerűen elérhető, hogy gombnyomás szükségessége nélkül is, 100%-ban automatikusan menjen az infógyűjtés és döntéselőkészítés (humán vagy gépi döntéshez), ami frameworkbe könnyen becsatornázhatók újabb pl.: tippadók. Én célnak érzem, hogy a tárgybeli rabszolgamunka nullához konvergáljon, és ha már „kell” foglalkozni a témával akkor az minél szórakoztatóbb, minőségibb időtöltés legyen. Valszeg, 100-an 101-féleképpen gondolkodhatunk a témában.  És bár már kezdek túl offtopik lenni, de mondandómhoz idevág napjaink divatos trendi buzzwordje az „automated machine learning”. Napokban olvastam, hogy 1 GPU-ra(!) 75.000 usd/év a szoftver-licencedíja az egyik vendor szoftverének. Ami nem is feltétlen túlzás, ha azt vesszük, hogy a (gép által) betörhetetlennek tartott Gó játékra nulláról indulva eszement gyorsan kiokosodott a gép annyira, hogy a világbajnokot elverte mint szódás a lovát. Míg azonban egy sakk vagy gó „zárt” cucc (mégha csillió-billió változat is van bennük), addig a sportfogadásban mióta világ a világ és vélhetően talán ezután is mindig adott teret az extra kreativitásra az aranycsináláshoz (manapság akár egyetlen pc-vel is). Legalábbis én élek evvel az illuzióval, amiért én is sokat gondolkodom/teszek a témában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marci!

      Köszönöm a válaszod.

      - Egyáltalán nem fárasztasz, ezeket tényleg ki kell beszélni.
      - Az XT eseménye valóban kevés. Ennek azonban most az az oka, hogy kettő kivétellel az összes stratégia ki van kapcsolva, mert nagyon leromlott a stratégia találati aránya.
      - minden többire, amit írtál: OK és egyetértek.

      A további automatizációra is nyitott vagyok, de ahhoz már webprogramozói tudás kellene.

      Köszi még 1x,

      üdvözlettel:

      Péter

      Törlés
  7. Hú, nagyon szuper írások voltak ezek, bár a jó részét nem is értem. Mégis élmény volt olvasni.
    Mellesleg nem kellene nektek összefogni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kildaros!

      Köszi a hozzászólást, én nyitott vagyok bármilyen együttműködésre, már többször megkerestek ilyenekkel amúgy.

      Ettől függetlenül én is próbálok tovább haladni új tippadók bevonásával és az automatizáltan a legjobb találati aránnyal dolgozó stratégiák kiválasztásával, amiről a legutóbbi blogbejegyzéseim szólnak.

      Szép napot kívánok Neked!

      Üdvözlettel: Péter

      Törlés
    2. Kétféle összefogás létezik értelmezésemben: (1) online (2) offline, vagy ha úgy tetszik "szoros" illetve "laza".
      Az elöbbinél (folyamatos) egyeztetéssel dolgoznak valamelyik (egyeztetett) akár n+1-dik (tehát akár vadiúj) irányba.
      Míg az utóbbi esetben a résztvevők nem dolgoznak együtt, csak a párhuzamosan futó sok-sok melóból kieső outputokat meg infókat vetik össze és beszélik meg felmerült problémáikat.
      Az a honlapból triviálisan látszik, hogy Péter brutális melót tett bele, nemhogy a témába, de egy-egy posztjába (lásd legutóbb a Carpi-Modena elemzést)
      Én viszont nagyon új fiú vagyok, aki érdeklődik, kiváncsisággal szívja le Péter újabb és újabb eredményeit illetve kommentekben megpróbál okoskodni kívülről bekiabálva.
      Az ilyetén nagyon egyenlőtlen helyzetben így csak nagyon korlátozottak lehetnek a lehetőségeim/céljaim. Magyarán még az offline - output közösbe rakás - verzió is távoli perspektíva az én oldalamról.
      Amúgy tehát én is szeretnék melót beletenni a témába (magam gondolatvilága alapján), csakhát sajnos a nagyon korlátozott erőforrásaim miatt egyelőre még a road map-en agyalok, hogyan fogjak hozzá (minél kevesebb melóval minél nagyobb eredmény legyen).

      Törlés
    3. Szia Marci!

      Bőven együttműködhetünk. Volt rá példa a múltban és van most is. Ha van valami ötleted, amihez az én statisztikáim, adataim kellenek alapnak, bátran küldj egy e-mailt az asztali változatú weblap jobb oldalán található e-mail címre! :)

      Üdvözlettel:

      Péter

      Törlés
    4. Szia Péter,
      Köszönöm, és gondolkodom is az együttműködés lehetőségeiről.
      Ami elveket követni szeretnék, hogy
      - egyrészt igyekszem maximálisan kerülni minden rábeszélést, azaz kezed alá dolgozni infóval (eddig erre kevés lehetőségem volt), meg igyekszem nem terhelni téged, nehogy "megzavarjam köreidet" (Arkhimédész). Hiszen pont az a cél(om), hogy tőlem független gondolatmenet diadalmaskodjék, mint az enyémre hajazó. Szóval kerülni akarom nagyon a befolyásolásnak még a látszatát is.
      - másfelöl ami nekem segítség tőled azok szintén (akár eddig még nem publikált) infók. Illetve én szeretem leírni a gondolataimat kommentben, mert leírás során fixálódnak, mélyülnek, könnyebben előhívhatók ebben a nagyon összetett szerteágazó, nagy munkaigényű témában. Nyugodtan lépd át őket indoklás nélkül is akár. Az már csak a hab a tortán, ha kijavítódik egy-egy rosszul gondolt dolog.

      Törlés
    5. Szia Marci!

      Nem gond, csak egész nyugodtan, úgyis szólok, ha valamit netán másként látnék. Hajrá!

      Köszi:

      Péter

      Törlés