2018. szeptember 12., szerda

Újabb frissítés: itt a Tippnyerő stratégia 2.2 verziója

fotó: Shawn Rossi
Fontos, hogy végigolvasd ezt a bejegyzést, hogy megértsd a folyamatos Tippnyerő stratégia fejlesztés következő (remélem, most már hosszabb távon is működő) állomását.

Nagyon elkeseredtem a legutóbbi két veszteséget követően, mely a Tippnyerő stratégia 2.0-ás, majd 2.1-es verziójának indulását követően érkezett. Nem csak maga a kudarc tört le, hanem az is, hogy érzem, hogy egyre közelebb vagyok a sikerhez, mégsem tudom jól kiszedni a sokaságból a nyertes meccseket.

Ezért tovább agyaltam-próbálkoztam. Most már szinte minden nap hajnalban fekszem le a napi munkát követő sportfogadási próbálkozások, tervezés, stratégiaalkotás miatt, hát egyszerűen lehetetlen, hogy ne találjak rá egy nyereséges stratégiára. Hiszen ahogy a mondás is tartja, a sok munka meghozza a gyümölcsét.

Hát nálam már rám kéne rohadnia a bő termésnek, főleg mióta a Tippnyerő stratégiába belekezdtem...

Ezért újra összeszedtem, mitől lesz biztosabb a tipp a statisztikai adatok alapján, ez szinte minden stratégiára, minden tipsterre igaz:
  • hazai (1-es) győzelem (legalábbis az 1X2 kategóriából)
  • fogadóiroda is hazai győzelmet becsül
  • bajnoki mérkőzés
  • legalább a hatodik bajnoki forduló a bajnokságban
Persze vannak még ezen kívüli befolyásoló tényezők is, mint az időjárás, a csapatok formája, csapatok motivációi, kritikus játékosok hiánya, de amit ebből lehet számszerűsíteni, azt a tippforrásaim és a fogadóiroda már beárazták.

Most tehát a fentiek alapján megnéztem, hogy a tippforrások önmagában hogyan teljesítenek 6 fordulószám alatt és felett, 1-es és 2-es tippekben, és a saját értékelő rendszeremben elért legalább 20 százalékos kimenetel-becslés alatt és felett (vendég esélynél értelemszerűen ez mínusz 1-gyel szorzandó).

Az alábbi táblázat jött ki, alatta segítek értelmezni.


(Ha a kép nem látszik jól, akkor kattintásra nagyítható.)

Az előzetes méréseim szerint a Bettingclosed.com teljesítménye annyira gyenge, hogy azzal nem is számolgattam, így is elég sok időbe telt ennek a kimutatásnak az összeállítása.

A képen a háttérszínek vízszintes soronként értelmezendők, a piros a legrosszabb találati arányú tippforrás az adott sorban, a zöld a legjobb, a sárga pedig a kettő között van.

A kép első négy sorában a 6 forduló alatti találati arányok szerepelnek. Ezek igazából kevéssé fontosak, és miután ősszel belelendültek a bajnokságok, ez okafogyottá válik, ez inkább nyár végén (a déli féltekén tél végén, m az északi államokban pedig tavasszal) számít csak. Csak azért szerepelnek, hogy látszódjon a különbség abban, hogy van-e értelme különbséget tenni az alacsony és a magasabb bajnoki fordulószámok között. Látható, hogy a legtöbb esetben jobbak a magasabb bajnoki fordulószámok meccseinek találati aránya, főleg ott, ahol a saját értékelő rendszerem is rásegít a 20 százalék, vagy afeletti kimenetel-becslésével (ezek a kék sorok).

Ami az igazán érdekes, az az alsó négy sor, tehát a 6 forduló feletti meccsek találati aránya tippforrásonként, ezen belül a hazai (1-es) és a vendég (2-es), azon belül pedig a saját rendszerem 20 százalék alatti vagy feletti kimenetel-becslése.

Az adatok alapján a következő következtetések szűrhetőek le:
  • a három tippforrás közül általában az Sfstats.net a legjobb találati arányú
  • minden tippforrásnál kivétel nélkül a legmagasabb találati arány akkor keletkezik, ha 6 forduló feletti, hazai (1-es) a kimenetelbecslés, az én értékelő rendszerem pedig szintén legalább 20 százalék esélyű hazai kimenetelt jósol
A fenti számok, s velük az arányok persze még változhatnak (néhol igen kevés meccs van még az adott kategóriában), de szerintem arra már alkalmas, hogy az első következtetéseket levonjuk belőle.

Ez alapján helyesnek látszik, hogy

  • a hazai (1-es) kimenetelre, 
  • 6 bajnoki fordulószám felett
  • a saját értékelő rendszeremben legalább 20 százalékos kimenetel-becslést elérő
mérkőzések közt próbálom keresni a legjobb találati arányt.

Mivel én az 1,65-1,9 ODDS közti tartományban keresem a szerencsét és gyűlölöm a tétemeléses tétkezelési stratégiákat, ezért az egyenlő tét módszerével próbálok előre jutni az egyenlegben, ami sokkal nehezebb, mint a tétemeléssel. De a tétemelésnél mindig ott egy gyors vesztés esélye, ami - tudom - be is következik, ezért én maradnék a saját magam által kioptimalizált tétkezelésnél, vagyis tehát az egyenlő tét módszernél.

Ha nem emelem a tétet, akkor mese nincs, a nyereségességhez az kell, hogy a találati arány legalább a nyerő  ODDS-ok reciprokát érje el. Illetve ez még csak a nyereségesség határa, tehát ennél jobb eredményt kell elérni.

Példa: 1,5 átlagos nyerő ODDS 1/1,5 = 0,6666 százalékos találati arány felett kezd nyereséges lenni (vagy az ODDS-nak kell nőnie ugyanakkora találati arány mellett).

Nálam 1,65 a minimális ODDS, ami legalább 60,6060 százalékos találati arányt követel meg. Ha az ODDS ennél nagyobb, akkor elég kisebb találati arány is, például csupa 1,9 nyerő ODDS-nál már 52,63 százalékig is le lehetne menni.

Fontos, hogy csak a nyerő ODDS-okat vegyük figyelembe, mert csak azok fogják visszahozni a veszteségeket. Sok tipster beleszámítja a nagyobb ODDS-ú vesztes tippeket is, amellyel nő az átlag ODDS, de a valóságban veszteséges lesz.

A fentiekből következik, hogy nálam legalább 60,60 százalékos találati arány szükséges.

Világosan látszik, hogy ezt 6 bajnoki forduló felett csak az Sfstats.net képes átlépni a fenti táblázat adatai alapján, de az is csak az én értékelő rendszerem 20 százalék feletti kimenetel-becslései esetében, így csak ez az egy kombináció képes tartós nyereséget termelni! Ekkor viszont jelentős a különbség minden más esethez képest, a 67,12 százalék 73 db meccs esetében kifejezetten jó találati aránynak számít!


Ha játékba engedem a 6 bajnoki fordulószám alatti, vagy a saját értékelő rendszerem szerinti 20 százalék alatti meccseket is, akkor a találati arány romlani fog és elúszik az amúgy is szűk határmezsgyén elérhető nyereségesség.

Világos az is, hogy - mivel az Sfstats.net a legjobb teljesítményű tippforrás - a többiek tippjeivel keverve az eredmény szükségszerűen szintén csak rosszabb lehet.

Ez indokolja, hogy a Tippnyerő 2.2 stratégiában a saját értékelő rendszerem 20 százalékos értéket elérő meccsei mellett a bajnoki fordulószámok szűrését is bevezettem. Bár tanulmányozom tovább a variációkat, de nyilvánvaló, hogy a "v" kódjelű variáció fogja a legmagasabb találati arányt hozni a Tippnyerő 2.2 stratégiában. (Legalábbis az eddigi adatok alapján.)

Ezért megvárom, hogy mostantól az első 6 mérkőzés is megtartsa a legalább kettő nyer három meccsenként arányt és utána megkezdem a "v" kódjelű tippek közlését.

Amióta vezetem, az alábbi meccsek lettek volna a napi legerősebb ilyen meccsek 4000 forintról indulva, tippenként 1000 forintos téttel (augusztus 2-től megvannak az Sfstats.net tippforrás konkrét számértékei is, melyet szintén figyelembe veszek, vélhetően ez magyarázza a találati arány javulást augusztus 2 után):


dátum mérkőzés ODDS végeredmény kiértékelés nyeremény egyenleg
2018-07-04 Kaya Iloilo - Stallion Laguna 1,72 4-2 NYERT 720 4720
2018-07-06 Waterford FC - Bohemians 1,66 1-1 VESZTETT -1000 3720
2018-07-07 Machida Zelvia - Tochigi 1,77 0-1 VESZTETT -1000 2720
2018-07-08 Vityebszk - Gomel 1,72 1-0 NYERT 720 3440
2018-07-12 Seattle - Utah 1,87 1-0 NYERT 870 4310
2018-07-13 Szluck - Gomel 1,72 0-1 VESZTETT -1000 3310
2018-07-14 Sanna Khanh Hoa - Saigon FC 1,77 2-1 NYERT 770 4080
2018-07-20 Nyköping - Assyriska FF 1,72 4-4 VESZTETT -1000 3080
2018-07-21 Lund - Kristianstad 1,67 2-1 NYERT 670 3750
2018-07-22 Curico Unido - San Luis de Quillota 1,82 1-0 NYERT 820 4570
2018-07-28 Brage - Värnamo 1,72 0-1 VESZTETT -1000 3570
2018-08-04 Nautico - ABC 1,72 2-0 NYERT 720 4290
2018-08-05 Tromsdalen - Notodden 1,72 4-2 NYERT 720 5010
2018-08-07 Kongsvinger - Sandnes Ulf 1,67 6-0 NYERT 670 5680
2018-08-11 Coritiba - Sampaio Correa 1,67 0-0 VESZTETT -1000 4680
2018-08-11 UTC de Cajamarca - Comerciantes Unidos 1,67 2-1 NYERT 670 5350
2018-08-12 Östersund - Kalmar 1,71 2-0 NYERT 710 6060
2018-08-19 CSA - Sao Bento 1,67 1-0 NYERT 670 6730
2018-08-22 Ulsan - Sangju Sangmu 1,82 4-1 NYERT 820 7550
2018-08-25 Tvaaker - FK Karlskrona 1,72 2-0 NYERT 720 8270
2018-08-26 Queretaro - Lobos BUAP 1,87 2-0 NYERT 870 9140
2018-08-27 Leyton - Dover 1,67 3-0 NYERT 670 9810
2018-08-29 Ilves - Mariehamn 1,76 1-2 VESZTETT -1000 8810
2018-09-01 Royal Pari Santa Cruz - Guabira Montero 1,72 2-1 NYERT 720 9530
2018-09-02 Estudiantes de Merida - Portuguesa Acarigua 1,67 2-1 NYERT 670 10200
2018-09-07 Once Caldas - Dep. Cali 1,77 3-1 NYERT 770 10970
2018-09-08 Harrogate Town - Havant & Waterlooville 1,82 3-2 NYERT 820 11790
2018-09-09 Palmeiras - Corinthians 1,66 1-0 NYERT 660 12450

Látható, hogy 5 hét alatt a bankroll megnégyszereződött volna!

Persze ez megint nem más, mint a múlt, ami alapján nem lehet biztosan semmit sem mondani előre.

Ezért előbb megvárom, hogy az első hat meccs hogyan teljesít és ha beválik, akkor ez a "v" kódú variáció lesz a Tippnyerő 2.2 stratégia, a többi variációval egyelőre kivárok.

A következő heti értékelésben adok majd számot arról, hogyan haladtam a "v" kódjelű variációval a stratégia "felfedezése" utáni első 6 tippben!

Szurkoljatok, eddig ez most a legesélyesebb stratégia!

2 megjegyzés:

  1. Szia Én ezeket az oldalakat is olvasgatom a hírek mellett. www.soccervista.com, https://www.whoscored.com, www.focikatalogus.hu, hu.soccerstats247.com, www.forebet.com, www.statarea.com, www.zulubet.com, https://fussball.wettpoint.com. Hátha vmelyiket nem ismered és fel tudod használni az eredmények javításához. Nékem a www.soccervista.com és a www.zulubet.com a kedvencem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! nagyon szépen köszönöm a tippeket! A Wettpoint az egyik tippforrásom a felsoroltak közül, de rá fogok nézni a többire is. Egyelőre azonban nem akarom szétaprózni az energiámat, így is nehezen bírom, egyelőre a már hónapok óta figyelt tippforrásaimból szeretnék kihozni valamit, mert ezekhez két hónapra visszamenőleg megvannak az adataim. De nem kizárt, hogy tippforrást váltok, bár ezeket is nehezen találtam, amikor annak idején a Haugesund-Lilleström meccsnél a fogadóirodával szembemenő tipstereket kerestem. Köszönöm még egyszer, és szép napot Neked! Üdv.: Péter

      Törlés