2018. július 3., kedd

Eredmények - 2018. július 1.

Először is, elbúcsúzom a híres tipstertől, Suregoldtól. Elképesztően gyenge tippeket adott - pénzért. A tippjei a bankrollom közel felének az elvesztésével jártak volna a tétkezelési stratégiám szerint (mindig az egyenleg tizede a tét, veszteség és nyereség után egyaránt). Két hónapra 267 ezer forintba kerültek volna a tippjei, ha nem tippfizető közösségben kaptam volna. Hát köszönöm, inkább nem!

A záróegyenleg két hónap után 16.109 forint lett volna a május elsején betett 25 ezer forintból és még az esélyét sem látom, hogy ez feljavulna, mert konzekvensen nem tud kijönni a veszteségzónából, még 47 tipp után sem.

Bár gondoltam a Martingale tétemelgetős módszerre veszteség esetén, de a legkisebb ODDS-a, amit a Tippmixpro.hu-n meg lehetett volna fogadni, 1,31 lett volna. A leghosszabb veszteségsorozata 3 volt, tehát a 4. tipp legkésőbb nyert, de ez négyszer is előfordult a két hónap alatt, tehát borítékolható, hogy jön majd az eggyel nagyobb is. Ha arra készülök, tehát az öt tippre, akkor 1,31 ODDS-hoz igazítva 4,22-es tétszorzó kell veszteségszériában, amit öt tippnél, 100 forintos kezdő téttel indulva 41.532 forintos bankrollt igényel, és kicsi hasznot hozott volna csak a két hónap alatt, pénzkivétel nélkül (20.912 Ft). Ez önmagában nem rossz, de csak 5-ös tétre van méretezve, és ha jön egy ötös veszteségsorozat (valamikor asszem idén februárban már volt neki, vagy talán 6-os is volt az), akkor bukik a pénz, vagy bele kell pakolni plusz 133 ezer forintot  a hatodik tipphez és bízni abban, hogy a hatodik tippje már biztosan nyer, mert csak akkor jön vissza a veszteség és az összes munka értelme.

Ezért nem jó Suregoldra a Martingale! Az egész Suregold meg nem jó azért sem, mert ne feledjük, hogy a tippjeiért a nyereségből pénzt kell fizetni, végül az ODDS és nyerési arány tartalék mutatói is negatívak, tehát a veszteség borítékolható előbb-utóbb.

Havi 133 ezer forintért (ami a tippek eredeti ára) úgy gondolom, ez nem produktum.
A Scout VIP mobilalkalmazás tippjei a héten veszteséget termeltek. Ezzel együtt 67.589 forintról 58.021 forintig esett volna vissza az egyenleg a héten, ami a Scoutnál nem annyira probléma, mert ha nyer, akkor kb. 20 ezer forintot nyer, vagy még többet. A május elsején 15.406 forintról indult egyenleg eljutott volna a 80.144 forintos csúcsig június 11-re, majd onnan esett volna vissza a mostani 58.021 forintra. Arra számítok, hogy a vb után magukhoz térnek és elhagyják az ilyen bankrollromboló tippeket, mint hogy hány sárga lap lesz, meg hogy XY lő gólt és akkor megint emelkedni fog az egyenleg. Változatlanul bízom bennük, de pénzzel egyelőre nem játszom meg a tippjeiket.

A Freesoccertip.net-től is meg akartam válni két hónap bankrollromboló hatása után (tényleg vesztettem valódi pénzt is a tippjeivel, bár ebben a saját hülyeségem is benne volt), de szerencsére a kidobás előtt találtam egy tök jó stratégiát rá, amit el is kezdtem pénzzel fogadni mind a Martingale, mind a dinamikus tét módszerrel. Ez tegnapelőtt vasárnap indult, így csak a jövő héttől értékelem, az első tippje nyert is.

A heti 3 saját tippjeimmel, a Tippnyerő tippekkel a Martingale módszerrel 7249 forintról 7549 forintra emelkedett volna a bankroll, a dinamikus tét módszernél viszont 7186 forintról 7892 forintra nőtt volna, ami a korábbi 7984 forintos csúcsegyenlegtől már csak bő 1 százalékra, 92 forintra van. Ha a következő tippemmel sikerül nyerni, akkor ismét a csúcson lesz az egyenleg, így lesz pénzkivétel is, és visszatér a cél, vagyis a 2/3-os nyerési arány átlag 1,76-os nyerő ODDS-ú tippekkel. Sajnos a nyár miatt nagyon gyér a választék. Például tegnap, hétfőn az AFC Eskilstuna meccse volt a legerősebb, de inkább kihagytam, mert bizonytalannak éreztem, és  bizony csak veszteség lett volna, mert 0:0 lett. Mára, keddre ugyanez a  Mjondalen idegenbeli győzelme, ami lehet, hogy bejön, lehet, hogy nem, de az elemzésem alapján az átlagosnál nagyobb kockázatú meccs, ezért nem reszkírozom. A saját tippjeimet pénzzel is megjátszom mindkét módszer szerint.

Pénzzel tehát csak a Freesoccertip.net és a saját tippjeimet fogadom meg 2-2 módszerrel (Martingale és dinamikus tét), így a 4x6800 forintos induló bankrollom (27.200 Ft 2018. június 10. és július 1.) a hét végén, a vasárnapi meccsek utáni heti záráskor 29.390 forinton áll.

Ezek után jöjjenek a heti meccsek.

tipster dátum mérkőzés tipp Tippmixpro.hu ODDS eredmény kiértékelés
Suregold 2018-06-25 Brage - Halmstad 1,5 gól felett 1,3 3-2 NYERT
Suregold 2018-06-26 EIF - KTP 2,5 gól alatt 1,6 3-2 VESZTETT
Suregold 2018-06-27 Svájc - Costa Rica 1 1,5 2-2 VESZTETT
Suregold 2018-06-28 Japán - Lengyelország Mindkét csapat rúg gólt 1,85 0-1 VESZTETT
Suregold 2018-06-29 UC Dublin - Longford Town 2,5 gól felett 1,7 1-5 NYERT
ScoutVIP 2018-06-25 Szaúd-Arábia - Egyiptom 2 1,8 2-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-25 Uruguay - Oroszország 1. félidő X 2 3-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-24 Bodö/Glimt - Sandefjord 1 1,45 1-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-25 Vityebszk - Isloch 1 1,57 2-0 NYERT
ScoutVIP 2018-06-25 Degerfors - Falkenberg 2 2,38 0-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-26 Rovaniemi PS - Turku PS 1 1,81 0-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-26 HIFK - Haka X2 2 2-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-26 Dánia - Franciaország 2-3 gól 2 0-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-26 Ausztrália - Peru Mindkét csapat rúg gólt 1,8 0-2 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-26 Izland - Horvátország Mindkét csapat rúg gólt 1,95 1-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-27 Mexikó - Svédország X2 1,6 0-3 NYERT
ScoutVIP 2018-06-27 Dél-Korea - Németország 2,5 gól felett 1,55 2-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-27 Svájc - Costa Rica 1 1,5 2-2 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-27 Szerbia - Brazília 2 1,43 0-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-27 Szerbia - Brazília 2,5 gól felett 1,6 0-2 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-28 Panama - Tunézia 2,5 gól felett 1,8 1-2 NYERT
ScoutVIP 2018-06-28 Szenegál - Kolumbia Mindkét csapat rúg gólt 1,9 0-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-28 Anglia - Belgium Mindkét csapat rúg gólt 1,9 0-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-28 Tre Fiori - Bala Town 2 1,61 3-0 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-28 Cefn Druids - Trakai 2 1,67 1-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-29 JJK Jyväskylä - Klubi 04 1 1,67 1-1 VESZTETT
ScoutVIP 2018-06-29 Lahti - Helsinki JK Mindkét csapat rúg gólt 2 2-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-29 Drogheda Utd. - Cobh Ramblers 1 1,52 2-1 NYERT
ScoutVIP 2018-06-29 Shamrock Rovers - Derry City 1 1,64 2-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-25 Mariehamn - PS Kemi 1 1,66 2-1 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-26 Tampines Rovers - Home Utd. 1 1,72 1-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-27 HK Kopavogs - Fram 1 1,52 1-0 NYERT
Freesoccertip.net 2018-06-28 Birkirkara - KI Klaksvik 1 1,65 1-1 VESZTETT
Freesoccertip.net 2018-06-29 Dundalk - Cork City 1 1,71 2-1 NYERT
Freesoccertip.net 2018-07-01 Ranheim - Start 1 1,81 2-0 NYERT
Tippnyerő tippek 2018-06-27 Svájc - Costa Rica 1 1,65 2-2 VESZTETT
Tippnyerő tippek 2018-06-30 Degerfors - Frej Täby 1 1,67 3-1 NYERT
Tippnyerő tippek 2018-07-01 Than Quang Ninh - Hanoi FC 2 1,82 1-2 NYERT

Az egyes tippforrások állása (kicsit kibővítettem):

tipster neve átlag ODDS nyerési arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék indulás dátuma induló egyenleg + később betett pénz veszteségpótlásra egyenleg eddig kivett pénz szabad elköltésre tartalékban lévő pénz aktuális egyenleg aránya a mindenkori csúcsegyenleghez képest
Suregold 1,58 59,57% -5,62% -3,55% 2018-05-01 25 000 Ft 16 109 Ft 801 Ft 1 Ft 58%
Scout VIP 1,61 57,56% -7,58% -4,72% 2018-05-01 15 406 Ft 58 021 Ft - - 90%
Freesoccertip.net régi, 2018. június 30-ig 1,67 67,21% 12,39% 7,41% 2018-07-01 14 605 Ft 9 930 Ft - - 65%
Tippnyerő tippek (Martingale) 1,76 65,00% 14,25% 8,11% 2018-06-10 6 800 Ft 7 542 Ft - - 100%
Tippnyerő tippek (dinamikus tét) 1,76 65,00% 14,25% 8,11% 2018-06-10 6 800 Ft 7 892 Ft 727 Ft 196 Ft 99%

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:

A stratégiáról az induló bejegyzésben olvashatsz:
http://tippnyero.blogspot.hu/2018/05/eredmenyek-2018-majus-6.html

---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2018. július 8.) tt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/07/eredmenyek-2018-julius-8.html

Az előző értékelést (2018. június 24.) itt olvashatod el:
http://tippnyero.blogspot.com/2018/06/eredmenyek-2018-junius-24.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

2 megjegyzés:

  1. Igy, hogy meg is tapasztalod, mar nyilvan erted, miert mondtam korabban, hogy semmi haszna a martingalenek 2,0 alatti eredö oddsnal:))
    Jo a dinamikus strategiad, raadasul ad egy olyan pszichologiai pluszt, hogy latszolag sosem ( vagy sokara) fogy el a penzed--> nyugodtabban tippelsz. Ha teheted, erdemes egyebkent több nappra elöre tippelni, föleg nyertes tippek utan. 3-4 vesztes tet utan bizonytalanabba valik az ember, abban sem lesz biztos, amit "tud".

    VálaszTörlés
  2. Szia Jamie! Igen, igazad van. A Suregold esetében valószínűleg előbb üt be a mennykő, mint ki tudod védeni. De bevallom, a Freesoccertip és a saját tippjeimmel az egyik stratégiában mégis a Martingale-t választottam, bár nem hiszem, hogy eredményesebb lesz, mint a dinamikus tét stratégiám, de kétségtelen előnye, minden nyerés után a csúcsra kerül az egyenleg. A dinamikus tét módszer viszont valóban jobb, mint a Martingale, hiszen a 1) a tartalékból történő kiegészítéssel a csúcsegyenleg tizedére, 2) pénzkivétellel és tartalékképzéssel csak a csúcson, a teljes sportfogadási tapasztalataimat, agyalásomat, fejlesztési próbálkozásaimat tükrözi és teljesen saját találmány, amit pont a Martingale ellen, annak jelentős hátránya ellenpontjának találtam ki. Hozzáteszem, próbáltam még rizikósabban, a teljes egyenleg ötödével fogadni, de az veszteségkor durván csökkentette az egyenleget, igaz, nyeréskor az egyenleg is jobban nőtt. De ez a tizedelés ez teljesen optimális és így van, kevéssé van vesztésérzése az embernek veszteség esetén, hiszen csak egy tizednyi pénz veszett el, amit átlag 1,7-es ODDS-sal nem lehetetlen visszanyerni. Végül még annyit hadd mondjak, hogy a dinamikus tét módszerem csak kellően hatékony tippekkel működik, míg a Martingale rosszabb hatásfokkal is elboldogul. Igaz, amelyik rosszabb hatásfokú, az esélyesebben magában hordozza a teljes bankroll vesztést is, egy hirtelen jövő nagyobb veszteségsorozattal, mint amire tervezve van. (Én pont ezért mindkét saját stratégiámban veszteség után csak a veszteséget akarom visszaszerezni, nyerni pluszban nem akarok, ezért cserébe kevésbé meredeken emelkedik az egyenleg és elfér még 1-2 tipp ugyanabból a bankrollból. Ennek ellenére picit a vesztés utáni első nyeréskor is emelkedik az egyenleg, ami abból következik, hogy a 2,54-es veszteség tétszorzó kerekítve lett felfelé, másrészt meg ha az ODDS nem 1,65, akkor eleve pluszt hoz, hiszen a veszteségsorozat 1,65-re van tervezve.) Na asszem nagyon kimerítő voltam. :) Üdv.: Péter

    VálaszTörlés