2019. május 28., kedd

Eredmények - 2019. május 26.

A héten már érezhetően megcsappant a meccsek száma, ami kihat a tippek számára is, hiszen az tippek zömét adó őszi-tavaszi bajnokságok befejeződnek ezekben a napokban. Június és július hónapban lecsökken majd a tippszám is emiatt.

Az XT-n kívüli négy döntetlen stratégiából álló portfólió együttesen +21,25 egységnyi tétnyi egyenleget ért el a múlt héten, (egy héttel korábban +6,95 volt), vagyis a héten +14,3 tétegységnyi nyereséget termelt.

A négy stratégia összes bankrolljára nézve ez +15,18 százalékos nettó hozamot jelent 2,03 hó után.

A nyereség valójában nagyobb lenne, de a tippkiválasztás váltásakor 20 tétegységgel menet közben megemeltem a DD stratégia bankrollját, ami így 20 tétegységnyit levesz a nyereségből a kezdő bankrollra nézve. Az új bankroll szempontjából a múlt héten még veszteséges volt a DD, de a múlt hét végére már az új bankroll fölé is emelkedett az egyenlege, így hála istennek mind a négy stratégia nyereséges jelenleg.

Lássuk a stratégiánkénti eredményeket a múlt hétről:


Tippnyerő döntetlen stratégia


A hétvégén ismét új csúcsra került a stratégia, ami 9,05 egységnyi tét nettó nyereség volt. 26 százalékos nyereségnél tart 1,63 hónap után, továbbra is teljesen elégedett vagyok vele. 31 meccse van.

tét: sávos, induláskor a bankroll 30-ada a stratégia induló dátuma: 2019-04-01 00:00
a stratégia időhossza most: 1,63 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-27 13:02
a stratégiában lévő mérkőzések száma:  31 db összes nettó haszon (ROI): 8,05 tét (+26%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 3,55 találati arány: 35,48%
ODDS tartalék: 25,97% nyerési arány tartalék: 7,31%


Az előző heti adatok (összehasonlításul):

tét: sávos, induláskor a bankroll 30-ada a stratégia induló dátuma: 2019-04-01 00:00
a stratégia időhossza most: 1,6 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-20 17:41
a stratégiában lévő mérkőzések száma:  29 db összes nettó haszon (ROI): 6,4 tét (+21%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 3,54 találati arány: 34,48%
ODDS tartalék: 22,07% nyerési arány tartalék: 6,23%

DD döntetlen portfólió stratégia


Ez egy portfólió az inkubátor legnagyobb nyerési arányt hozó döntetlen stratégiáiból (15, T2-014, T2-039, T2-047, T2-049, T2-080, T2-081, T2-082, T2-084, T2-101, T2-104, T2-106, ebből a 15, T2-039 és T2-080 önállóan is éles). 2019. április 14-től 47,25 egyenlő tétnyi veszteséget szedett össze, ami egy stratégiánál visszafordíthatatlan veszteség lenne, de ez egy portfólió, mely több stratégiából áll, itt előfordulhat ilyen mértékű süllyedés. A mélypont múlt szombaton, május 18-án volt, akkor elindult felfelé, és 21,45 egyenlő tétnyit már visszahozott a veszteségből, de 25,8 tétnyi még hátravan neki. Módosítottam a tippkiválasztási módszeren május 15-én, azóta 9,3 tétegység nyereséget hozott.

Erősen bízom abban, hogy magára talál újra, hiszen most lett újra nyereséges, amiben szerepe volt annak, hogy egy 4-es és egy 3-as tétszorzós meccse is nyert a hétvégén. (A tétszorzó azt mutatja, hogy a portfólióból hány stratégia javasolta a meccset.)

Még korábban számoltam ki, hogy kifejezetten megéri a tétszorzókkal növelni a kockázatot, mert hosszabb távon nagyobb nyereséget hoz, mint az egyenlő tétnyi fogadás. De most itt vannak a friss számok újra: a stratégia teljes 770 meccses történetében 202 több tétes tipp fordult elő, ezekkel az egyszeres téthez képest 192,05 tétegység plusz nyereség keletkezett volna tavaly július 7-e óta. A stratégia éles indulása (2019. február 26.) óta ezzel a módszerrel 42,45 tétegység plusz nyereséget lehetett elérni, ezen belül kerek 20 tétegységnyi nyereséget a május 15-i tippkiválasztás óta.

Szóval abszolút javaslom továbbra is, hogy az egységnyi tétet a tippben szereplő tippszorzóval szorozzátok meg és úgy adjátok játékba!

tét: sávos, induláskor a bankroll 30-ada (most 50) a stratégia induló dátuma: 2019-02-25 06:00
a stratégia időhossza most: 2,96 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-27 13:04
a stratégiában lévő mérkőzések száma:  248 db összes nettó haszon (ROI): +0,4 tét (0%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 3,35 találati arány: 28,63%
ODDS tartalék: -4,05% nyerési arány tartalék: -1,21%


Az előző heti adatok (összehasonlításul):


tét: sávos, induláskor a bankroll 30-ada a stratégia induló dátuma: 2019-02-25 06:00
a stratégia időhossza most: 2,76 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-20 17:43
a stratégiában lévő mérkőzések száma:  239 db összes nettó haszon (ROI): -7,75 tét (-16%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 3,34 találati arány: 28,45%
ODDS tartalék: -4,83% nyerési arány tartalék: -1,44%


T2-039 döntetlen stratégia


2019. április 18-án volt utoljára egyenlegcsúcson, most 4,6 tétnyire van már tőle csak. Az egyenleg mélypontja 15,65 egységnyi tét volt. Ezen a héten is hozta a formáját, 7 meccsből hármat megnyert. Most 39 százalékos nettó nyereségen áll 1,83 hónap után, csak így tovább!

tét: sávos, induláskor a bankroll 30-ada a stratégia induló dátuma: 2019-03-31 00:00
a stratégia időhossza most: 1,83 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-27 13:06
a stratégiában lévő mérkőzések száma:  89 db összes nettó haszon (ROI): +11,85 tét (+39%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 3,36 találati arány: 33,71%
ODDS tartalék: 13,31% nyerési arány tartalék: 3,96%


Az előző heti adatok (összehasonlításul):


tét: sávos, induláskor a bankroll 30-ada a stratégia induló dátuma: 2019-03-31 00:00
a stratégia időhossza most: 1,6 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-20 17:45
a stratégiában lévő mérkőzések száma:  83 db összes nettó haszon (ROI): +7,35 tét (+24%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 3,35 találati arány: 32,53%
ODDS tartalék: 8,86% nyerési arány tartalék: 2,65%



T2-080 döntetlen stratégia


Nem volt meccse egész héten. Ez egy ritkább tippet adó stratégia, így nem fog túl nagy hasznot hozni hosszú távon. De azért nyereséges éppen.

tét: sávos, induláskor a bankroll 30-ada a stratégia induló dátuma: 2019-03-31 00:00
a stratégia időhossza most: 1,7 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-27 13:08
a stratégiában lévő mérkőzések száma:  19 db összes nettó haszon (ROI): +0,95 tét (+3%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 3,33 találati arány: 31,58%
ODDS tartalék: 5,00% nyerési arány tartalék: 1,50%


Az előző heti adatok (összehasonlításul):


tét: sávos, induláskor a bankroll 30-ada a stratégia induló dátuma: 2019-03-31 00:00
a stratégia időhossza most: 1,7 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-20 17:47
a stratégiában lévő mérkőzések száma:  19 db összes nettó haszon (ROI): +0,95 tét (+3%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 3,33 találati arány: 31,58%
ODDS tartalék: 5,00% nyerési arány tartalék: 1,50%


Tippnyerő XT stratégia


Most nem volt nyerése a héten, de csak két tippje volt. 12 tétnyi nyereség hiányzik neki a bankroll duplázódásához, remélem, ez mihamarabb eljön és nyugodt szívvel kivehetem a pénzem, hogy attól kezdve már csak a nyereményből játsszak. Eddig a csúcs veszteségsorozata 98 volt, az átlagos veszteségsorozat viszont csak 14 körül van.

tét: sávos, induláskor a bankroll 100-ada a stratégia induló dátuma: 2019-05-01 00:00
a stratégia időhossza most: 0,9 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-27 13:11
a stratégiában lévő kötések száma:  31 db összes nettó haszon (ROI): +87,906 tét (+87%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 39,64 találati arány: 9,68%
ODDS tartalék: 283,57% nyerési arány tartalék: 7,15%


Az előző heti adatok (összehasonlításul):

tét: sávos, induláskor a bankroll 100-ada a stratégia induló dátuma: 2019-05-01 00:00
a stratégia időhossza most: 0,66 hónap e táblázat frissítési dátuma: 2019-05-20 18:18
a stratégiában lévő kötések száma:  29 db összes nettó haszon (ROI): +89,906 tét (+89%)
átlagos nyerő ODDS (Tippmixpro.hu): 39,64 találati arány: 10,34%
ODDS tartalék: 310,02% nyerési arány tartalék: 7,82%

Inkubátor


Inkubátornak hívom azt a (fenti alcímre kattintva letölthető) fájlt, amelyben a pénzes fogadás nélkül tesztelem a stratégiákat, várva azt, hogy melyikből válik életképes stratégia. Ennek a heti áttekintése következik, csak azokra a stratégiákra koncentrálva, melyek nyereséget hoztak, vagy nyereség szempontjából fejlődőképesek. Az inkubátorba beleszámítanak az onnan kikerült, jelenleg éles stratégiák is, hiszen bármikor visszakerülhetnek oda.

A héten a teljes inkubátor portfólió egyenlege +50,7 egyenlő tétegység nyereséget hozott a héten, s persze változatlanul veszteségben van a 2019. január 20-i induláshoz képest, méghozzá már -363,08 tétegységgel. A csúcs veszteség 2019-05-19-én 413,78 tétegységnyi veszteség volt. Mivel azonban az inkubátor célja a stratégiák megfigyelése és közülük az életképesek élesítése, ezért ennek nincs komoly jelentősége. Az inkubátorban vannak ugyanis rossz stratégiák is, melyek nem váltak be, így természetes, hogy lehúzzák az eredményeket. Majd később kigyomlálom ezeket. Most pedig lássuk, hogy az egyes stratégiák hogyan teljesítettek, illetve az eddig sikeres stratégiák hogyan alakultak a múlt héten!

  • a 15-ös döntetlennel csaknem megegyező 3-as stratégia új egyenlegcsúcsra került a héten, jelenleg 462 százalékos nettó nyereségen áll - ahogy a 15-ös döntetlen stratégiával is ez a helyzet, de ott a nettó nyereség 475 százalékos
  • jól szerepelt a T2-029-es döntetlen stratégia is, de 13,95 tétegység még hátravan neki a csúcsig, ahol 2018. október 28-án járt utoljára. Azóta állt már ennél jobban is, de nettó 92 százalékos nyeresége így is van, 10,86 hónapnyi idő után.
  • jól ment a szekér a T2-033-as döntetlen stratégiának is, már csak 8,8 tétegységnyire van a legutóbbi egyenlegcsúcstól, ahol 2019. január 18-án járt utoljára
  • szintén jól szerepelt a T2-039-es éles döntetlen stratégia, ahogy feljebb is írtam
  • a T2-062 1-es ellenfogadásos stratégia is szépen jön felfelé, már csak 2,7 egyenlő tétnyire van a legutóbbi egyenlegcsúcstól, ahol 2018. december 8-án járt utoljára. Ez a stratégia valamelyest életképesnek tűnik, de meg kell várni, hogyan teljesít később. 165 meccse van 10,86 hónapra, 154 százalékos nettó nyereségnél tart most.
  • a T2-065 1-es ellenfogadásos stratégiával is hasonló a helyzet, ez is szépen szerepelt a héten. A csúcson ez régen, 2019. január 26-án járt utoljára, ahhoz képest most 5,1 egyenlő tétnyivel van lemaradva. 132 meccse van 10,76 hónapra, nettó 80 százalékos nyereségnél tart.
  • a T2-066 1-es stratégia remekelt, új csúcsra került a héten, ezzel már 94 százalékos nettó nyereséget szerezve, viszont még csak 40 meccse van az elmúlt 9,4 hónapból. Mondjuk 40 meccsel majdnem megduplázni a bankrollt egy 1,77-es átlagos ODDS-ú stratégiától szép teljesítmény, csak kár, hogy ez a 40 meccs háromnegyed évre oszlik el.
  • ugyancsak új csúcsra került a T2-067 1-es stratégia is, de ennek még kevesebb meccse van, mindössze 32 darab, 9,4 hónap alatt. Igaz, ezzel 87 százalékos nettó hasznot ért volna el 1,77 átlag ODDS mellett, ami remek teljesítmény. 71,88 százalékos találati aránya van, ez rengeteg, ennek megfelelően remekek a mutatói is: ODDS tartalék 27,22 százalék, nyerési arány tartalék 15,38 százalék. Ezek gyönyörű számok, persze 32 meccs után még előfordulhat ilyen, az általam az élesítéshez megkívánt 200 meccsnél már kevésbé. Ettől függetlenül ez a stratégia szinte mindig nyer, kétszer fordult elő, hogy két vesztesége összeért, egyébként meg ötször vesztett egyet-egyet, de a többit mind megnyerte a 32-ből.
  • szépen szerepelt a T2-082 döntetlen stratégia is a múlt héten, 4,3 egyenlő tétnyire van a legutóbbi csúcstól, ahol viszont még az ókorban járt: 2018. szeptember 2. Nem tudom, hogy ezt mikor fogja megugrani, mert láthatóan képes rá, de így is van 174 százalékos nettó nyeresége jelen pillanatban, amit 173 meccsel ért el 10,56 hónap alatt. Hát meglátjuk a folytatást... Az, hogy 9 hónapja csak bukdácsol, nem sok jót árul el a stratégiáról, igaz, tavaly szeptemberig viszont több mint megháromszorozta a bankrollt másfél hónap alatt. Azóta nem ereszkedett 19,3 tétnél mélyebbre az egyenlegcsúcstól 147 meccs alatt sem, ami teljesen egészséges szám egy döntetlen stratégiánál, szóval elvileg életképesnek tűnik.
  • szépen szerepelt a héten a T2-089 döntetlen stratégia is, már csak 9,95 egyenlő tétnyi nyereség hiányzik a legutóbbi egyenlegcsúcs meghódításához, ahol viszont régen, 2018. október 28-án járt. 111 százalékos nettó nyeresége van most, 130 meccsel 10,86 hónap alatt. 
  • új csúcsra került a T2-101-es stratégia, ezzel élesedett is, hiszen meglett a legalább 200 meccs és a legalább fél év és ki is jött a 2019. január 19 óta bukdácsoló időszakából, amit az élesítéshez közel álló egyetlen stratégiaként követhettetek nyomon 11 értékelésen keresztül. Elkészítettem az oldalát, amelyről egy másik blogbejegyzésben számolok be. Most 270 meccs és 10,76 hónap után 229 százalékos nettó nyeresége van, 3,29 átlagos nyerő ODDS mellett 32,96 százalékos találati aránnyal bír, így néz ki az egyenleggörbéje kezdetektől mostanáig (volt már egy bankrollvesztése, de csak azért, mert mint minden stratégiára az inkubátorban, ennek is 10 tétesre feszítettem ki a bankrollját, ami nem elég egy döntetlen stratégiához):

  • a T2-105 döntetlen stratégia is jól muzsikált most, 4,3 egységnyi tét hiányzik neki a legutóbbi egyenlegcsúcs meghódításához, ahol 2019. január 19-én járt utoljára. 149 meccs jellemzi 10,6 hónap alatt, 116 százalékos nettó haszonnal, a legmélyebb egyenlegcsökkenése eddig 13,8 tétnyi volt, ami egy döntetlen stratégiánál egyáltalán nem sok, igaz, jelenleg is ebben a szakaszban bukdácsol, tehát ezt nem sikerült még túllépnie.
Mint látszik, négy új stratégia is először került említésre a héten.

Végül arról, hogy a korábbi értékelésekben mely stratégiák tűntek ígéretesnek. Ezekből egyetlen áttekintésre át lehet látni, hogy mely stratégiák kezdenek kiemelkedni az inkubátorból és válnak életképes, éles stratégiává. Eddig a 3, 15, T2-080 (hétszer a 16-ból) és T2-054, T2-110 (hatszor a 16-ból) stratégiák voltak a legtöbbet említve sikeresként. Ezek közül éles a 15 (ami majdnem azonos a 3-assal) és a T2-080 stratégia, tehát a legtöbbször sikeresen szereplők már élesek is.

Az eddigi értékelésekben feltűnt ígéretes stratégiák az alábbiak voltak (minél többször szerepel egy stratégia, annál stabilabban teljesít):

2019-05-26: 3, 15, T2-029, T2-033, T2-039, T2-062, T2-065, T2-066, T2-067, T2-082, T2-089, T2-101, T2-105

2019-05-19: 3, 15, T2-033, T2-074, T2-080, T2-101
2019-05-12: 3, 15, T2-021, T2-039, T2-044, T2-051, T2-062, T2-101, T2-114
2019-05-05: T2-065, T2-081, T2-106
2019-04-28: T2-009, T2-012, T2-047, T2-049, T2-054, T2-066, T2-067, T2-080, T2-104, T2-109, T2-110
2019-04-21: T2-023, T2-039, T2-054, T2-055, T2-066, T2-067, T2-095, T2-110 
2019-04-14: T2-009, T2-012, T2-025, T2-047, T2-054, T2-055, T2-087, T2-110
2019-04-07: T2-110
2019-03-31: 3, 15, T2-025, T2-039, T2-062, T2-087, T2-104, T2-114
2019-03-24: 3, 14, 15, T2-012, T2-047 (több, korábban sikeres stratégiának nem volt meccse ezen a héten, így a T2-054, T2-084 és T2-109 stratégiáknak)
2019-03-17: 14, 15, T2-049, T2-054
2019-03-10: T2-009, T2-012, T2-025, T2-047, T2-054, T2-080, T2-081, T2-084, T2-101, T2-104, T2-106, T2-109, T2-110
2019-02-24: 3, 15, T2-009, T2-049, T2-080, T2-081, T2-084, T2-103, T2-104, T2-106, T2-109
2019-02-17: T2-049, T2-080, T2-103
2019-02-10: 3, T2-054, T2-058, T2-074, T2-080, T2-087, T2-095, T2-101, T2-110
2019-02-03: T2-080, T2-084, T2-087, T2-095, T2-103, T2-104, T2-109

Ha egy stratégia elérte a fél évet és a 200 meccset, és az alatt stabilan emelkedett az egyenlege, jelentősebb visszaesések nélkül, abból éles stratégia válik. Ehhez közel állnak: 
  • T2-012 döntetlen stratégia (164 meccs, 10,4 hó, 103% nettó nyer., utolsó csúcs: 2019-04-14)
  • T2-082 döntetlen stratégia (173 meccs, 10,56 hó, 174% nettó nyer., utolsó csúcs: 2018-09-02)

Legvégül jöjjön az összefoglaló táblázat az inkubátorban lévő stratégiákból.
stra-tégia # ODDS tarto-mány ki-me-netel min. egyenleg max. egyenleg aktuális egyenleg átlagos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék adatgyűjtés kezdete felfedezés (eddig múltbeliek az adatok, azaz utólagos optimalizálással lettek kiválasztva, ezért a stratégia életképessége ezen dátumot követően tesztelhető csak) idő-tartam (hó) meccs-szám (db) telj. nettó nyere-ség egyen-leg mély-pont a leg-utóbbi egyen-leg-csúcs óta (tét-egy-ség-ben) az ed-digi leg-mé-lyebb egyen-leg csök-kenés a stra-tégia kez-dete óta (tét-egy-ség-ben)
1 1,7 1 6 670 13 350 6 670 1,71 53,66% -8,12% -4,74% 2018-10-23 2018-12-29 6,86 41 -34% -6,68 -6,68
2 1,7 1 -6 130 14 680 -6 130 1,75 48,04% -15,81% -9,02% 2018-10-13 2018-12-26 7,5 102 -162% -20,81 -20,81
3 1,7 X 8 550 57 250 56 250 3,54 33,91% 20,11% 5,68% 2018-10-05 2018-10-28 7,53 230 462% -1 -17
4 1,7 X 12 350 25 250 15 300 3,30 35,48% 17,10% 5,18% 2018-10-07 2018-10-28 7,46 31 53% -9,95 -9,95
9 1,7 1 -5 500 13 960 -4 780 1,75 46,05% -19,45% -11,12% 2018-10-13 2018-12-23 7,23 76 -148% -19,46 -19,46
13 1,7 2 10 190 17 900 10 320 1,76 57,14% 0,57% 0,32% 2018-08-26 2018-09-11 9,06 56 3% -7,71 -7,71
14 1,7 1X -3 070 15 540 -3 070 1,11 86,16% -4,11% -3,69% 2018-10-05 2018-10-26 7,73 318 -131% -18,61 -18,61
15 1,7 X 8 550 58 500 57 500 3,55 34,25% 21,69% 6,10% 2018-10-05 2018-11-02 7,53 219 475% -1 -17,1
16 1,7 1 -5 500 13 960 -4 780 1,75 46,05% -19,45% -11,12% 2018-10-13 2018-11-25 7,23 76 -148% -19,46 -19,46
T2-001 1,7 1 6 000 20 150 11 910 1,79 56,98% 2,22% 1,24% 2018-07-15 2019-01-06 10,5 86 19% -8,96 -8,96
T2-002 1,7 1 7 000 19 110 13 730 1,77 61,36% 8,48% 4,80% 2018-07-22 2019-01-06 10,2 44 37% -5,38 -5,38
T2-009 1,7 X 880 17 780 16 130 3,27 31,46% 2,88% 0,88% 2018-07-07 2019-01-06 10,4 213 61% -6 -14,55
T2-012 1,7 X 1 650 21 950 20 300 3,29 32,32% 6,28% 1,91% 2018-07-07 2019-01-06 10,4 164 103% -6 -10,6
T2-014 1,7 X 4 000 35 400 21 550 3,28 33,09% 8,49% 2,59% 2018-07-08 2019-01-06 10,43 136 115% -14,9 -14,9
T2-021 1,7 2 12 450 48 400 42 250 3,87 30,77% 19,08% 4,93% 2018-07-06 2019-01-06 10,56 169 322% -21,1 -21,1
T2-023 1,7 2 4 820 22 110 17 440 1,77 60,61% 7,52% 4,24% 2018-07-07 2019-01-06 10,63 99 74% -8,07 -8,07
T2-024 1,7 2 8 520 25 880 14 290 1,77 59,52% 5,11% 2,89% 2018-07-12 2019-01-06 9,9 84 42% -13,17 -13,17
T2-025 1,7 2 9 870 21 760 18 240 1,79 63,79% 14,21% 7,94% 2018-07-04 2019-01-06 9,9 58 82% -5,1 -5,1
T2-026 1,7 2 9 680 18 900 14 190 1,78 60,78% 8,22% 4,61% 2018-07-22 2019-01-06 9,76 51 41% -5,43 -5,43
T2-027 1,7 2 8 000 16 530 11 620 1,77 57,81% 2,53% 1,43% 2018-07-07 2019-01-06 10,3 64 16% -7,07 -7,07
T2-028 1,7 X -3 150 26 900 -200 3,34 28,50% -4,77% -1,43% 2018-07-03 2019-01-06 10,86 214 -102% -30,05 -30,05
T2-029 1,7 X 6 000 33 150 19 200 3,36 31,69% 6,48% 1,93% 2018-07-03 2019-01-06 10,86 142 92% -21,2 -21,2
T2-031 1,7 1 3 050 33 300 20 150 3,78 28,00% 5,80% 1,53% 2018-07-14 2019-01-06 10,5 175 101% -21,2 -21,2
T2-032 1,7 1 1 750 37 150 7 250 3,87 25,43% -1,59% -0,41% 2018-07-10 2019-01-06 10,6 173 -28% -35,4 -35,4
T2-033 1,7 1 9 000 36 300 27 500 3,77 29,49% 11,22% 2,97% 2018-07-07 2019-01-06 10,76 156 175% -20 -20
T2-034 1,7 1 8 000 18 250 11 190 1,79 56,76% 1,61% 0,90% 2018-07-15 2019-01-06 10,5 74 11% -7,83 -7,83
T2-035 1,7 1 7 290 19 200 9 210 1,78 55,56% -1,10% -0,62% 2018-07-14 2019-01-06 10,33 72 -8% -11,91 -11,91
T2-036 1,7 1 7 590 18 410 8 790 1,77 55,56% -1,49% -0,84% 2018-07-18 2019-01-06 10,4 81 -13% -10,82 -10,82
T2-039 1,7 X 9 750 48 100 43 250 3,30 32,82% 8,46% 2,56% 2018-07-06 2019-01-06 10,76 393 332% -15,65 -20,5
T2-044 1,7 X 5 800 26 700 18 400 3,30 31,88% 5,25% 1,59% 2018-07-06 2019-01-06 10,8 160 84% -15,95 -15,95
T2-047 1,7 X 2 900 26 500 25 400 3,32 33,87% 12,42% 3,74% 2018-07-07 2019-01-06 10,4 124 154% -4 -8,7
T2-048 1,7 X -750 15 450 4 900 3,28 29,32% -3,83% -1,17% 2018-07-07 2019-01-06 10,46 133 -51% -16,2 -16,2
T2-049 1,7 X 8 800 29 850 20 900 3,27 33,33% 8,86% 2,71% 2018-07-08 2019-01-06 10,73 123 109% -8,95 -10,75
T2-051 1,7 2 12 450 58 250 54 250 3,88 34,33% 33,02% 8,52% 2018-07-06 2019-01-06 10,56 134 442% -4 -20,1
T2-053 1,7 2 6 900 36 550 6 900 3,85 25,37% -2,31% -0,60% 2018-07-07 2019-01-06 10,53 134 -31% -29,65 -29,65
T2-054 1,7 2 9 300 29 280 20 870 1,78 60,90% 8,17% 4,60% 2018-07-15 2019-01-06 10,26 133 108% -9,12 -9,12
T2-055 1,7 2 6 820 20 700 16 960 1,78 60,98% 8,49% 4,77% 2018-07-07 2019-01-06 10,63 82 69% -4,46 -7,79
T2-056 1,7 2 8 000 22 950 12 490 1,77 58,33% 3,46% 1,95% 2018-07-29 2019-01-06 9,33 72 24% -12,04 -12,04
T2-057 1,7 2 9 290 18 880 12 370 1,78 57,83% 2,86% 1,61% 2018-07-07 2019-01-06 10,53 83 23% -9,59 -9,59
T2-058 1,7 2 9 150 18 370 14 660 1,78 61,70% 9,91% 5,57% 2018-07-22 2019-01-06 9,76 47 46% -4,43 -4,43
T2-059 1,7 X -250 26 400 3 300 3,34 28,81% -3,79% -1,13% 2018-07-03 2019-01-06 10,86 177 -67% -26,65 -26,65
T2-062 1,7 1 5 250 28 100 25 400 3,86 28,40% 9,51% 2,46% 2018-07-03 2019-01-06 10,86 162 154% -16,95 -16,95
T2-063 1,7 1 2 750 29 400 14 200 3,78 27,21% 2,86% 0,76% 2018-07-14 2019-01-06 10,5 147 42% -20,2 -20,2
T2-064 1,7 1 -5 650 33 350 -150 3,79 24,46% -7,30% -1,93% 2018-07-13 2019-01-06 10,5 139 -102% -39 -39
T2-065 1,7 1 6 950 23 150 18 050 3,76 28,24% 6,15% 1,64% 2018-07-07 2019-01-06 10,76 131 80% -14,35 -14,35
T2-066 1,7 1 8 870 19 450 19 450 1,77 70,00% 23,63% 13,38% 2018-07-13 2019-01-06 9,4 40 94% 0 -2,33
T2-067 1,7 1 8 870 18 710 18 710 1,77 71,88% 27,22% 15,38% 2018-07-13 2019-01-06 9,4 32 87% 0 -2
T2-074 1,7 X -550 32 550 27 250 3,30 31,97% 5,41% 1,64% 2018-07-07 2019-01-06 10,73 319 172% -19,2 -26,45
T2-075 1,7 X 4 700 28 800 16 550 3,28 31,10% 2,00% 0,61% 2018-07-06 2019-01-06 10,8 328 65% -23,8 -23,8
T2-080 1,7 X 7 600 42 450 39 050 3,28 35,33% 15,79% 4,82% 2018-07-07 2019-01-06 10,53 184 290% -8,1 -13,45
T2-081 1,7 X 6 500 32 800 23 450 3,26 33,33% 8,79% 2,69% 2018-07-06 2019-01-06 10,33 153 134% -12,85 -12,85
T2-082 1,7 X 9 000 31 750 27 450 3,28 33,53% 10,09% 3,07% 2018-07-12 2019-01-06 10,56 173 174% -19,3 -19,3
T2-084 1,7 X 4 550 28 200 22 950 3,28 34,29% 12,33% 3,76% 2018-07-07 2019-01-06 10,3 105 129% -7 -7,7
T2-086 1,7 X -12 000 22 600 -12 000 3,24 25,58% -17,05% -5,26% 2018-07-06 2019-01-06 10,76 129 -220% -34,6 -34,6
T2-087 1,7 2 8 820 18 920 15 400 1,79 62,00% 10,80% 6,04% 2018-07-29 2019-01-06 9,06 50 54% -5,1 -5,1
T2-088 1,7 X -1 550 28 700 5 000 3,35 28,98% -2,84% -0,85% 2018-07-03 2019-01-06 10,86 176 -50% -30,25 -30,25
T2-089 1,7 X 7 000 31 050 21 100 3,36 32,31% 8,54% 2,54% 2018-07-03 2019-01-06 10,86 130 111% -19,2 -19,2
T2-091 1,7 1 3 550 38 300 8 050 3,79 26,13% -0,98% -0,26% 2018-07-10 2019-01-06 10,66 199 -20% -34,75 -34,75
T2-092 1,7 1 -8 050 26 900 -5 300 3,78 24,53% -7,22% -1,91% 2018-07-19 2019-01-06 10,13 212 -153% -34,95 -34,95
T2-093 1,7 1 2 500 36 900 22 700 3,78 29,13% 10,00% 2,65% 2018-07-19 2019-01-06 10,36 127 127% -15,95 -15,95
T2-094 1,7 1 2 500 36 900 22 700 3,78 29,13% 10,00% 2,65% 2018-07-19 2019-01-06 10,36 127 127% -35,25 -35,25
T2-095 1,7 1 9 000 28 550 23 550 1,76 62,50% 9,96% 5,66% 2018-07-13 2019-01-06 9,86 136 135% -7,04 -7,04
T2-096 1,7 1 10 810 22 910 17 770 1,75 61,70% 8,27% 4,71% 2018-07-28 2019-01-06 9,36 94 77% -6,5 -6,5
T2-101 1,7 X -1 050 35 950 32 950 3,29 32,96% 8,50% 2,58% 2018-07-07 2019-01-06 10,76 270 229% -3 -16,45
T2-103 1,7 X -5 250 23 850 -2 900 3,30 28,27% -6,75% -2,05% 2018-07-08 2019-01-06 10,46 191 -129% -29,1 -29,1
T2-104 1,7 X 5 200 28 650 24 050 3,30 33,33% 9,96% 3,02% 2018-07-07 2019-01-06 10,43 141 140% -7 -10,75
T2-105 1,7 X 9 000 25 950 21 650 3,28 32,89% 7,82% 2,38% 2018-07-12 2019-01-06 10,6 149 116% -13,8 -13,8
T2-106 1,7 X 6 900 32 150 26 800 3,29 34,38% 13,13% 3,99% 2018-07-06 2019-01-06 10,33 128 168% -9,85 -10,7
T2-109 1,7 X 5 500 31 600 29 350 3,30 37,35% 23,31% 7,06% 2018-07-07 2019-01-06 10,3 83 193% -4 -7,7
T2-110 1,7 2 9 300 29 030 20 950 1,78 61,29% 8,83% 4,97% 2018-07-15 2019-01-06 10,26 124 109% -8,79 -8,79
T2-111 1,7 2 8 000 22 090 11 630 1,77 57,75% 2,30% 1,30% 2018-07-29 2019-01-06 9,33 71 16% -12,04 -12,04
T2-113 1,7 1 -3 250 30 750 1 250 3,80 25,00% -4,97% -1,31% 2018-07-10 2019-01-06 10,66 176 -88% -34 -34
T2-114 1,7 1 6 250 32 100 24 950 3,86 28,57% 10,17% 2,64% 2018-07-03 2019-01-06 10,86 147 149% -19,35 -19,35
T2-115 1,7 1 4 750 35 550 20 750 3,78 28,95% 9,43% 2,49% 2018-07-19 2019-01-06 10,36 114 107% -16,55 -16,55
T2-116 1,7 1 -1 750 34 750 3 750 3,80 25,00% -5,04% -1,33% 2018-07-13 2019-01-06 10,56 124 -63% -36,5 -36,5


Mindegyik stratégia induló egyenlege 10 ezer forint, tétje egyenlő, mindig 1000 forint. A fentiek közül éles a 15-ös, a T2-039-es és a T2-080-as stratégia, a szintén éles DD stratégia és XT stratégia pedig a 15, T2-014, T2-039, T2-047, T2-049, T2-080, T2-081, T2-082, T2-084, T2-101, T2-104, T2-106 stratégiákból áll össze. A korábbi Tippnyerő 3.1 stratégia a 14-es, a korábbi Tippnyerő döntetlen stratégia pedig a 15-ös (éles) stratégia. A korábbi Tippnyerő 3.1-es stratégia 1-es fogadásos verziója a 2-es stratégia. A 3-as verziójú Tippnyerő stratégiáknál eggyel korábbi, Tippnyerő 2-es verziójú tippekből ma még élő leghatékonyabb variációk a T2- kezdetűek. Ezekből később további, a DD-n és XT-n kívüli portfóliók is születhetnek. A korábbi 2-es ODDS tartományba eső stratégiák (korábbi 5, 6, 7, 8, 17, 18, 19, 20) 2019. április 14-én megszűntek, mert ebben a tartományban 2019. április 12-től megszűnt az adatgyűjtés.

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók azért, hogy a tippforrások nyeresége összehasonlítható és a nyereségesség mértéke ránézésre megállapítható legyen. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:


---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden héten értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2019. június 2.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2019/06/eredmenyek-2019-junius-2.html

Az előző értékelést (2019. május 19.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2019/05/eredmenyek-2019-majus-12.html

Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése