2019. december 2., hétfő

FS stratégia: engem nem győzött meg a vasárnap teljesítménye

Ahogy írtam, a vasárnapot tekintettem vízválasztónak az FS stratégia jelenlegi tippkiválasztási verziójának megtartása vagy módosítása szempontjából.

Nos, a vasárnapi teljesítmény engem nem győzött meg egyáltalán. A nap végére szerény, 1126 forintos pluszt termelt ugyan, de már olyan sokat veszített előtte, hogy még így is 27 egységnyi tétre van a legutóbbi, egy héttel korábbi szombati csúcstól, ami eléggé behozhatatlannak tűnik rövid távon, ráadásul a múlt hét 3 egységnyi tétes, ez a hét pedig további 10 egységnyi tétes veszteséget termelt. Márpedig ezek nekem intő jelek arra, hogy mindenképpen be kell avatkozni.

Az alábbi lehetőségek vannak a változtatásra a korábbi blogbejegyzésem alapján, amikor a kutatómunkát már elvégeztem:

  • marad minden így, ahogy van, de csak 1,8 ODDS-ig megyek 
  • 1,8 ODDS mellett beteszem feltételként a Wettpoint 1X tippjét is, a lecsökkent tippszám miatt azonban már csak egyes kötések lesznek
Lássuk az egyes változtatások eredményeit!

1) a jelenlegi verzió szerint, ha csak 1,8 ODDS-ig megyek 1,9 helyett, az mindenképpen szükséges. Ezen a szombaton és vasárnap is 12, illetve 5 ilyen mérkőzés volt és mindkét napon - ahogy a múltban is - ezek eredője veszteség lett. Ebben az ODDS tartományban már a Forebet.com és a Statarea.com még együttesen sem képes nyereséges hazai tippeket becsülni, alatta viszont igen (a Tippmixpro.hu pár tizeddel alacsonyabb ODDS-okat ad, mint a bet365, vagy más irodák, ezért más irodáknál ez az 1,8-as felső határ felmehet egészen 1,9-ig is). Az 1,8 ODDS-ig történő lecsökkentés tehát nem kérdés.

Míg a hármas kötések, 1,8 ODDS felett is, jelenleg 27 egységnyi tét veszteségre állnak a legutóbbi csúcstól, összességében 36529 forintos nyereséget termelve október 25 óta, addig ugyanez 1,8 ODDS-ig jelenleg csak 16,77 egységnyi tét veszteségre állna a legutóbbi csúcstól, összességében 22,61 egységnyi tét nyereséget hozva. Tehát majdnem feleannyit.

Nézzük meg az ehhez szükséges bankrollt is!

Az FS-nél a kezdeti időszak kevés adata miatt nem tudtam bankrollt kijelölni, ezért 40 egységnyi tétet írtam, hasraütésre. Az adatmennyiség még mindig kevés, de ez alapján a maximális egyenlegcsökkenés eddig 30,15 egységnyi tét volt eddig, a maximális napi tétszám pedig 24. Mivel eddig úgy számoltam a szükséges bankrollokat, hogy ezt a két számot összeadtam, ezért itt 55 tétegységnyi bankrollal számolhatunk. Az elért hozam öt hét alatt 36,52 egységnyi tét volt, a haszon tehát 66 százalékos.

2) 1,8 ODDS-ig emelkedve csak, a maximális egyenlegcsökkenés eddig 16,88 egységnyi tét volt, a maximális napi tétszám pedig 14, ez alapján a szükséges bankroll 31 egységnyi tét. A hozam 22,61 egységnyi tét volt öt hét alatt, így a haszon 73 százalékos.

3) Végül nézzük azt a verziót, amelyiknél a Wettpoint 1X tippjeit is bevonom a tipphez. Ebben az esetben egy jóval kisebb mennyiségű, eddig összesen  61 tipp lett volna csak öt hét alatt, ami nem biztos, hogy megfelelő mintavétel, de legalábbis ez alapján a maximális napi tétszám 9 lett volna, a maximális egyenlegcsökkenés pedig 5,49 egységnyi tét. A bankrolligény tehát 15 egységnyi tét. Az elért nyereség 12,93 egységnyi tét, a hozam pedig öt hét alatt 86,2 százalékos.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a jóval kevesebb fogadási mennyiséggel és a jóval kisebb egyenlegmélyponttal elért legmagasabb hozam, amelyhez a legalacsonyabb bankroll igény is tartozik egyben, azaz a legutolsó verzió a nyerő, mind a négy szempont tekintetében!

Ezért az FS stratégiát mától egyes kötésesre cserélem, ezen blogbejegyzés alapján választva ki a tippeket.

Hamarosan kicserélem majd az FS tippoldalon is a meccseket, és mostantól egyenlegvédelmet is teszek bele. A nyereségességi határ az átlagos nyerő ODDS-ok (1,7193) alapján 58,16 százalék lesz. Ha ez alá csúszik majd a stratégia legutolsó 20 meccsei találati arányának legutolsó 20 átlaga, akkor kikapcsol majd a stratégia, és amint meghaladja ezt, akkor meg visszakapcsol majd, ahogy a többi stratégiánál is működik ez.

Rengeteg munkán vagyok túl, de most már tényleg igyekszem minden levélre és a blogon írt megjegyzésre reagálni 1-2 napon belül.

Bár én nem fogadom meg pénzzel jelenleg a döntetlen stratégiákat, mindenesetre örülök neki, hogy szépen nyert tegnap az X2 és az XD. Az X2 azonban, a borzalmas korábbi veszteségek miatt még mindig 44,633 egységnyi tét veszteségre áll a kezdethez képest, az XD pedig 9,25 egységnyi tét veszteségre. Mint a vasárnapi nyerés (X2 28 egységnyi tét, XD 10,32 egységnyi tét nyereség) mutatják, jó irány volt váltani november 9-én, ezért abszolút bizakodó vagyok a jövőbeli eredményeket illetően. A november 9-i váltás óta az X2 35,68 egységnyi tét, az XD pedig 5,05 egységnyi tét nyereségben van jelenleg. Az XT-nek november 9 óta két kötése volt, az ugyan vesztett, de az XT már eleve nyereséges régóta, az 1,7-es stratégia szintén 2,36 egységnyi tét nyereséget termelt november 9 óta, az FS pedig most fog majd nyereséget termelni a váltás után! :)

Szóval úgy érzem, kezdenek jó irányba fordulni a dolgok... Csak így is maradjon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése