2019. augusztus 2., péntek

Eredmények - 2019. július 31.

Hát eléggé gyászos volt ez a július hónap. Egyrészt veszteséges lett az első hónap, amikor ezekkel az új stratégiákkal elindultam.

Másrészt meglepett, hogy a tavalyi évtől eltérően sokkal több közös meccset adtak tippnek az egyes stratégiák a júliusi uborkaszezonban, melyekre így nem ritkán 6-9 tétszorzóval kellett szorozni. Ezeknek a mérkőzéseknek a zöme viszont pont elment.

Ebből adódóan a vártnál több mérkőzés a vártnál több veszteséget hozott.

Emiatt megkövetem azokat, akiket július elsején arra biztattam, hogy kezdjék el most a sportfogadást. Bocsánatot kérek! Ígérem, hogy nem teszek többé ilyet, annak ellenére, hogy megfogadtam már sok más esetben is, hogy a múltból nem ítélek a jövőre nézve a sportfogadásban.

A tavalyi július ugyanis végig nyereséges lett volna ugyanilyen feltételek mellett, sokkal kisebb veszteségmélyponttal, és a hónap 80 ezer forint feletti nyereséggel zárt volna. Most meg 60.399 forintos mínuszban vagyok a hónap elejéhez képest, ráadásul ebben benne van egy 20 ezer forintos fellendülés is, ahonnan nézve már 80 ezret esett az egyenleg, ha valaki épp a csúcson szállt volna be.

Ehhez még hozzátehetjük, hogy július utolsó hétvégéjének szombatján rekord mennyiségű meccs volt, 65 ezer forintért kellett fogadni a már addigra eleve 38 ezer forinttal lecsökkent egyenlegből, és ezek a meccsek vasárnap hajnalig mind elmentek, így a 65 ezer forinttal lecsökkent egyenleg után további 25 ezer forintba került a vasárnapi meccsek előre megfogadása. Vagyis gyakorlatilag egy napon belül több mint 90 ezer forinttal csökkent az egyenlegem.

Na és ezt a mélypontot rendkívül rosszul viseltem! Persze ilyenkor az ember agyán átfut, hogy abbahagyja ezt az egész kínszenvedést, bármit is ért el eddig, hiszen már csak 40 ezre maradt a három hete még 171 ezres bankrollból, tehát nem hogy közeledik a kitűzött cél, a 400 ezer forint felé, hanem távolodik tőle, és a közel fele helyett már csak a tizede körül jár.

Persze ekkor még jó pár ezer forint volt nyitott meccsre költve, és szerencsére jöttek az eredmények, két meccs nyert vasárnap hajnalban (még szombatról áthozva), majd vasárnap is elég sokat nyertem, így pár óra elteltével már 106 ezer forinton állt az egyenleg a kínos 40 ezer helyett.

Ez bizonyította, hogy a stratégiáim életképesek, és ki tudják heverni a mélypontokat, vissza tudnak jönni onnan. Ez némileg megnyugtatott.

De a fő problémát az jelenti, hogy nincs meg a szükséges minimális bankroll (400 ezer forint), így tulajdonképpen most jelentős kockázattal játszom, mert kevesebb a tartalék, mint amennyinek bent kéne lennie. Ezért voltam ennyire ideges, sokkal nyugodtabb lettem volna, ha megfelelő tartalék van még a bankrollban. Ha a legutóbbi egyenlegcsúcshoz viszonyítom, akkor 229 ezer forint hiányzik a bankrollból, és ez azért eléggé kritikus.

Szóval ez a július tényleg eléggé gyászos volt. A DD portfólió júliusban 10 tétegységnyi veszteséget hozott, a D2 pedig 35 tétegységnyit, ezek mind a fenti okok miatt keletkeztek. Ha a legutóbbi csúcsegyenleghez képest nézem a mostani egyenlegmélypontokat, akkor pedig a DD 34 ezer, a D2 58 ezer forint mínuszban van, tehát ebben már az indulás utáni plusz nyeremények is benne vannak, azaz ezek csak annak lenne ennyi veszteség, aki épp a csúcson szállt volna be mindkét portfóliónál. Ezért is rinyálok, hogy elég lesz-e az a 171 ezer forint egyenleg - a kiszámolt 400 ezer helyett -, amelyről a mostani zuhanás elindult július 7-e után.

A kötéses stratégiáknál az XT-nél egyetlenegy meccs volt júliusban, az vesztett. Itt emlékeim szerint olyan 14 körül van az a meccsszám, amelyenként átlagosan nyer, a legutóbbi nyerés óta 6 meccs volt. Az X2-nél végre megvolt az első nyerés július végén, de ez egy 32 ezres veszteségsorozatot tört meg (ebből 25 esett a július 1-i pénzes indulás utánra), miközben átlagosan asszem minden hetedik tét nyer, szóval itt most várható, hogy nagyobb nyerési hullám érkezik majd, a papírforma legalábbis ezt diktálná.   

A stratégiáim mostani eredményei ellenére a múltjuk alapján továbbra is bízom bennük, egyedül ezt a túl kevés bankrollt tartom aggasztónak (végül is az egészet 40 ezer forinttal kezdtem még május elsején az XT-vel, majd július 1-től a másik hárommal folytattam a mai nagyságrendű téttel) és július 7-ére 171 ezerre duzzadt az összegyenlegem, most pedig 90 ezer forint). Többször volt már mélypont az egyenlegekben és eddig még mindig kiheverte, így azt gondolom, fog még szárnyalni, csak várni kell rá.

A Tippnyerő stratégiák alapja a csoportokban történő brutális nyerés, a nyerések közötti egyetlen cél pedig az, hogy ne csökkenjen le túlságosan az egyenleg, tehát kibírja a mélypontokat. Erre számoltam ki azt a bizonyos 400 ezer forintot a négy stratégiára összesen, csupa 1000 forintos induló téttel. 

Már korábban közzétettem azt a célt, hogy augusztus 31-re el szeretném érni ezt a 400 ezer forintos együttes egyenleget. Ezt tartom ugyanis minimum szükségesnek ahhoz, hogy a sávos tétkezelést alkalmazhassam.

Ehhez most 310 ezer forint hiányzik. Meglátjuk, hogy a jelenleg meglévő 90 ezer forint elegendőnek bizonyul-e ennek megszerzésére (akár augusztus 31-re, akár esetleg későbbre), vagy elbukom még ezt a pénzt is azelőtt, hogy felemelkedne.

Egy hónap múlva okosabbak leszünk. Addig is mindenkinek zavartalan nyaralást kívánok, én pedig addig is jelentkezem majd poszttal abban az esetben, ha úgy fogom érezni, hogy akad valamilyen mondanivalóm.  

Íme a stratégiák legfrissebb eredményei:

stratégia átla-gos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyeré-si arány tarta-lék idő-tar-tam (hó) mér-kő-zés-szám ROI (nye-reség tét-egy-ség-ben) ROI (nettó nyere-ség) bank-roll, Ft nyere-ség, Ft elmaradás az utolsó csúcstól
Tippnyerő DD stratégia 3,45 26,45% -8,76% -2,54% 5,16 337 -10,10 -20,20% 50 000 -10 100 -34 050
Tippnyerő D2 stratégia 3,53 25,40% -10,24% -2,90% 1,1 70 -35,55 -71,10% 50 000 -35 550 -58 600
Tippnyerő XT stratégia 39,84 10,00% 298,39% 7,49% 3,00 40 -1,00 -1,00% 100 000 -1 000 -6 000
Tippnyerő X2 stratégia 12,25 3,85% -52,88% -4,32% 1,16 26 -13,75 -13,75% 100 000 -13 750 -13 750
Tippnyerő stratégiák együttesen 14,77 16,42% 56,63% -0,57% 2,61 473 -60,40 -20,13% 300 000 -60 400 -112 400


Összehasonlításul a múlt havi adatok:

stratégia átla-gos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyeré-si arány tarta-lék idő-tar-tam (hó) mér-kő-zés-szám ROI (nye-reség tét-egy-ség-ben) ROI (nettó nyere-ség) bank-roll, Ft nyere-ség, Ft elmaradás az utolsó csúcstól
Tippnyerő döntetlen stratégia 3,55 36,36% 29,09% 8,19% 1,86 33 9,60 32,00% 3 000 960 -100
Tippnyerő DD stratégia 3,47 27,54% -4,42% -1,27% 4,16 285 -20,00 -40,00% 5 000 -2 000 -2 000
Tippnyerő T2-039 stratégia 3,37 31,78% 7,20% 2,13% 2,76 107 -20,00 -66,67% 3 000 625 0
Tippnyerő T2-080 stratégia 3,36 37,50% 26,04% 7,75% 3,06 24 6,25 20,83% 3 000 605 -145
Tippnyerő T2-101 stratégia 3,41 45,45% 55,00% 16,13% 1,13 11 6,05 20,17% 3 000 605 -145
Tippnyerő XT stratégia 39,84 10,26% 308,61% 7,75% 1,80 39 0,00 0,00% 100 000 0 -5 000
Tippnyerő XT nélküli összesítés 3,43 35,73% 22,58% 6,59% 2,59 460 -18,10 4,68% 17 000 795 -2 390

Inkubátor


Inkubátornak hívom azt a (fenti alcímre kattintva letölthető) fájlt, amelyben a pénzes fogadás nélkül tesztelem a stratégiákat, várva azt, hogy melyikből válik életképes stratégia. Ennek a havi áttekintése következik, csak azokra a stratégiákra koncentrálva, melyek nyereséget hoztak, vagy nyereség szempontjából fejlődőképesek. Az inkubátorban benne vannak az onnan korábban kikerült, jelenleg éles stratégiák is, hiszen bármikor visszakerülhetnek oda. Így ezeket is értékelem.

A múlt hónap végére a teljes inkubátor portfólió egyenlege +378,44 egyenlő tétegység nyereséget hozott. Ezzel veszteségben van a 2019. január 20-i induláshoz képest, méghozzá -49,13 tétegységgel. A csúcs veszteség 2019. június 23-án, a még régi, rossz stratégiákat is tartalmazó inkubátorban, -428,32 tétegység volt. Mivel az inkubátor célja a stratégiák megfigyelése és közülük az életképesek élesítése, ezért önmagában az egész inkubátor veszteségességének nincs komoly jelentősége. Az inkubátorban leromolhatnak ugyanis egyes stratégiák, melyek tartósan nem váltak be, így természetes, hogy lehúzzák az eredményeket. Ezektől időszakos felülvizsgálatok során megszabadítom az inkubátort. Most pedig lássuk, hogy az egyes stratégiák hogyan teljesítettek, illetve az eddig sikeres stratégiák hogyan alakultak a múlt hónapban!



  • a 3-as döntetlen stratégia új csúcsra került július 28-án, és ugyanúgy a hozzá majdnem teljesen hasonló 15-ös éles (DD) döntetlen stratégia is, ez a legjobb stratégiám: 9,86 hónap 235 meccse után 517 százalékos nettó hozam, a legnagyobb egyenlegmélypontja -17,1 tétegység volt
  • T2-009 döntetlen stratégia és a hozzá hasonló T2-012 döntetlen stratégia a csúcsra került július 7-én, de ez annyira nem jó stratégia, 12,86 hónap 231 meccse után még mindig mindössze 86 százalékos nettó hozamnál tart
  • az éles (D2), T2-021 2-es ellenfogadásos stratégia is csúcsot döntött július 5-én, bár azóta 6 tétegységet visszazuhant. 12,6 hónap 183 meccs és 362 százalék nettó nyereség jellemzi.
  • szintén csúcsot döntött július 7-én a T2-047 döntetlen stratégia (éles, DD), de ez egy szerényebb képességű stratégia, 12,83 hónap 135 meccse után csak 149 százalék nettó haszna van
  • csúcsot döntött az éles (D2) 2-es ellenfogadásos T2-121 új stratégia is, bár még csak 168 százalékos nettó hozamon áll 12,86 hónap 145 meccse alapján
  • hasonló a 2-es ellenfogadásos, éles T2-051 stratégia sikere is, július 5-i csúcsdöntéssel, azonban ez jóval sikeresebb, mint az előző: itt 12,6 hónap 147 meccse után 456 százalékos nettó hozamról beszélhetünk, ez gyönyörű teljesítmény! 27-szer döntött már csúcsot (bennük többször ért össze 2-3 nyeremény), de volt egy negatív időszaka novembertől májusig, ami alatt az egyenleg mélypontja -20,1 egységnyi tét volt - mivel az átlag nyerő ODDS-a 3,85, a találati aránya pedig 34,01 százalék, ez nem akkora gond, inkább a hat hónapos szerencsétlenkedés pszichikai hatása az erősebb
  • azt hiszem, már korábban is agyondicsértem a T2-066-os 1-es stratégiát, mely megint csúcsokat döntögetett júliusban, többször is. Bár nagyon kevés meccse van, csak 43 darab, (12,16 hónap alatt), de 1,77 átlagos nyerő ODDS mellett a 72,09 százalékos találati aránya kimagasló, amit bárki megerősíthet, hogy ez tényleg szenzációs érték. Ha csak a felfedezése, azaz 2019. január 6 óta nézem, hogy a múltbeli leválogatás hatása ne legyen benne, hiszen eleve sikeres stratégiákat válogattam csak le január 6-án, akkor is 15-ből 11-et megnyert azóta, ami 73,3 százalékos találati arányt mutat. Eddig kétszer fordult elő, hogy két vesztése összeért, egyébként a 43 meccsből 17-szer döntött meg korábbi egyenlegcsúcsot, és a legnagyobb egyenleg visszaesése mindössze -2,33 egységnyi tét volt. Itt a zuhanás és a csúcsra emelkedés között három hónap telt el (a két csúcs között), de ez 10 meccset jelentett mindössze. Kár, hogy ilyen kevés meccse van, ebből nagy sikert lehetne csinálni, pedig az 1,7-es ODDS-okat mostanában már nem preferálom annyira. Sajnos ebben benne van a saját rendszerem becslése is, aminek el kell érnie a 20 százalékot, de emellett csak annyi a feltétele, hogy bajnoki meccs legyen, az ODDS 1,65 és 1,9 között legyen a hazai csapat oldalán, továbbá a Wettpoint.com tippje 1X, a Bettingclosed.com tippje 12 és az Sfstats.net tippje pedig 1 legyen. Sajnos a saját értékelő rendszerem legalább +20 százalékos értéke itt kivételesen nagyon számít, ezt a szűrőt kikapcsolva 60 meccsből 36-ot talált volna csak el, ami 60 százalékos találati arány, ez 1,77 átlagos nyerő ODDS mellett csak minimális nyereséget tud termelni, nem nagyon érdemes vele foglalkozni.
  • hasonlóan jó a T2-067 1-es stratégia is, ami abban különbözik a T2-066-ostól, hogy a Prima Tips mobilalkalmazásnak is 1-es tippet kell rá mondania. Ennek 35 meccse van, és még jobb találati aránya (74,29 százalék) 12,16 hónap alatt. A legnagyobb visszaesés -2 tétegység volt. Sajnos itt is nagyon számít a saját értékelő rendszerem szűrése.
  • a T2-074 döntetlen stratégia (éles, D2) csúcsot döntött július 7-én, aztán nagyon visszaesett, 9 tétegységgel, de aztán három meccset zsinórban megnyert, így a mélypontról indulva már csak 1,75 tét hiányzott az egyenlegcsúcs újabb meghódításához, ám két meccset újra elvesztett, így most már -3,75 tétegység kell neki, hogy ez bekövetkezzen. Ez 18-szor döntött meg előző egyenlegcsúcsot 12,86 hónap és 346 meccs alatt, és most 214 százalékos nettó nyeresége van, de azt is hozzá kell tegyem, hogy többször volt válságban is, így tavaly szeptember elejétől két hónapon át, majd december 1-től 6 hónapon át június 2-ig. Ezen időszakok alatt legfeljebb -26,45 tétegység veszteséget ért el, ami már eléggé húzós, a lélektani határhoz közel álló érték. Mindenesetre most szárnyal, 214 százalékos nettó nyereségen áll épp.
  • a régi kis kedvencem, a T2-080-as döntetlen éles (DD, D2) stratégia is csúcsot döntött július 7-én, aztán újra megpróbálkozott mindezzel még a hónapban, de 0,65 tétegység még kéne ahhoz, hogy csúcsot döntsön újra. 354 százalékos nettó haszonnál jár 12,86 hónap 199 meccse után 3,3 átlagos nyerő ODDS mellett.
  • a T2-082 éles (DD, D2) éles stratégia is csúcsra került július 7-én, de azóta eléggé visszazuhant (-7,75 tétegységgel), és az eredménye is csak 164 százalék nettó nyereség 12,7 hónap 191 meccse után
  • a T2-084 (éles, DD) döntetlen stratégia épp a csúcson van, bár 12,86 hónap alatt csak 114 meccse volt, jelenlegi nettó nyeresége 182 százalék. Viszont ennek a stratégiának a különlegessége, hogy - legalábbis eddig - legfeljebb -7,7 tétegységnyire süllyedt le az előző egyenlegcsúcsról, ami egy döntetlen stratégiánál páratlanul jó eredmény (eddig). Hozzáteszem gyorsan, hogy csak kb. december óta szárnyal, és csak kb. március elejéig tette, azóta csak most sikerült újra csúcsot döntenie, igaz, azóta csak 22 meccse volt a négy hónap alatt.
  • a T2-101 éles döntetlen stratégia (DD, D2) is csúcsra került július 7-én, de azóta sokat bukott, 9 tétegységet, ami eléggé zavaró. Majd meglátjuk, augusztusban hogyan muzsikál.
  • a T2-104 éles döntetlen stratégia (DD, D2) is a csúcson járt július 7-én. 179 százalékos nettó nyeresége van 12,83 hónap és 155 meccs után, nem bánnám, ha tovább hasítana.
  • a T2-105 éles döntetlen stratégia (D2) szintén csúcson járt, de utána hasonlóan visszaesett (-8 tétegységgel), mint a T2-101. 103 százalék nettó nyeresége van 164 meccs és 12,7 hónap után. Bár nyereséges, szeretném, ha jobban muzsikálna.
  • a T2-106 éles döntetlen stratégia (DD, D2) július 20-án került új csúcsra március 9-e óta, 12,63 hónap 138 meccse után nettó 211 százalékos hasznon áll jelenleg. A csúcstó, 2 tétegység veszteségre esett vissza, ez behozható. Főleg, hogy eddig csak -10,7 tétegység volt a legnagyobb visszaesése az előző egyenlegcsúcsról, ami egy döntetlen stratégiánál szép eredmény, igaz, vegyük figyelembe, hogy csak viszonylag kevés meccse van.
  • a T2-109 döntetlen stratégia is hasonlóan muzsikált, mint a T2-106, de ennek még csak 91 meccse van, így nem is éles. Mindenesetre ezzel a 91 meccsel azért 221 százalékos nettó hasznot termelt 12,86 hónap alatt, ami szép eredmény. Ha eléri a 100 meccset, felveszem élesbe is. Már csak azért is, mert a legnagyobb egyenlegmélypontja eddig -7,7 tétegység volt mindössze (igaz, tényleg kevés még a meccsszáma).
Végül arról, hogy mely stratégiák tűnnek most ígéretesnek. Ezekből lesznek ugyanis az életképes, éles stratégiák. Ha egy stratégia elérte a fél évet és a 200 meccset, és az alatt stabilan emelkedett az egyenlege, jelentősebb visszaesések nélkül, abból éles stratégia válik. Ehhez jelenleg közel állnak: 


  • T2-012 döntetlen stratégia (179 meccs, 12,86 hó, 93% nettó nyer., utolsó csúcs: 2019-07-07)
  • T2-009 döntetlen stratégia (231 meccs, 12,86 hó, 86% nettó nyer., utolsó csúcs: 2019-07-07)
Legvégül jöjjön az összefoglaló táblázat az inkubátorban lévő stratégiákból.


stra-tégia # ODDS tarto-mány ki-me-netel min. egyenleg max. egyenleg aktuális egyenleg átlagos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyerési arány tartalék adatgyűjtés kezdete felfedezés (eddig múltbeliek az adatok, azaz utólagos optimalizálással lettek kiválasztva, ezért a stratégia életképessége ezen dátumot követően tesztelhető csak) idő-tartam (hó) meccs-szám (db) telj. nettó nyere-ség egyen-leg mély-pont a leg-utóbbi egyen-leg-csúcs óta (tét-egy-ség-ben) az ed-digi leg-mé-lyebb egyen-leg csök-kenés a stra-tégia kez-dete óta (tét-egy-ség-ben)
3 1,7 X 8 550 61 450 59 450 3,53 34,01% 20,02% 5,67% 2018-10-05 2018-10-28 9,86 247 494% -2 -17
4 1,7 X 12 350 25 250 13 300 3,30 33,33% 10,00% 3,03% 2018-10-07 2018-10-28 8,63 33 33% -11,95 -11,95
13 1,7 2 10 190 17 900 10 480 1,76 57,38% 0,79% 0,45% 2018-08-26 2018-09-11 11,2 61 4% -7,71 -7,71
15 1,7 X 8 550 63 700 61 700 3,54 34,47% 22,00% 6,22% 2018-10-05 2018-11-02 9,86 235 517% -2 -17,1
T2-001 1,7 1 6 000 20 150 14 550 1,79 58,51% 4,84% 2,70% 2018-07-15 2019-01-06 12,1 94 45% -8,96 -8,96
T2-002 1,7 1 7 000 19 110 14 400 1,76 61,54% 8,46% 4,80% 2018-07-22 2019-01-06 11,7 52 44% -5,41 -5,41
T2-009 1,7 X 880 22 680 18 680 3,28 31,60% 3,76% 1,14% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 231 86% -5,5 -14,55
T2-012 1,7 X 1 650 24 850 19 350 3,30 31,84% 5,22% 1,58% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 179 93% -7 -10,6
T2-014 1,7 X 4 000 35 400 17 300 3,28 31,97% 4,97% 1,51% 2018-07-08 2019-01-06 12,83 147 73% -19,65 -19,65
T2-021 1,7 2 12 450 52 250 46 250 3,85 31,15% 19,81% 5,15% 2018-07-06 2019-01-06 12,6 183 362% -6 -21,1
T2-023 1,7 2 4 820 22 110 18 060 1,77 60,75% 7,53% 4,26% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 107 80% -8,07 -8,07
T2-024 1,7 2 8 520 25 880 11 700 1,77 57,61% 1,85% 1,05% 2018-07-12 2019-01-06 12,36 92 17% -14,18 -14,18
T2-025 1,7 2 9 870 21 760 17 060 1,79 62,30% 11,57% 6,46% 2018-07-04 2019-01-06 12,36 61 70% -5,1 -5,1
T2-026 1,7 2 9 680 18 900 14 640 1,78 60,71% 8,29% 4,65% 2018-07-22 2019-01-06 11,9 56 46% -5,43 -5,43
T2-027 1,7 2 8 000 16 530 10 660 1,77 57,14% 0,94% 0,53% 2018-07-07 2019-01-06 12,83 70 6% -7,07 -7,07
T2-117 1,7 2 3 150 31 050 23 850 3,86 29,41% 13,58% 3,52% 2018-07-07 2019-06-02 12,86 102 138% -7,2 -16,6
T2-029 1,7 X 6 000 33 150 15 200 3,36 30,82% 3,56% 1,06% 2018-07-03 2019-01-06 11,13 146 52% -21,2 -21,2
T2-031 1,7 1 3 050 33 300 17 100 3,79 27,42% 3,82% 1,01% 2018-07-14 2019-01-06 12,36 186 71% -21,2 -21,2
T2-118 1,7 2 1 150 28 650 25 950 3,85 29,57% 13,87% 3,60% 2018-07-07 2019-06-02 12,83 115 159% -4 -15,55
T2-033 1,7 1 9 000 36 300 24 750 3,79 28,74% 8,83% 2,33% 2018-07-07 2019-01-06 12,83 167 147% -20 -20
T2-034 1,7 1 8 000 18 250 12 410 1,79 57,50% 3,01% 1,68% 2018-07-15 2019-01-06 11,43 80 24% -7,83 -7,83
T2-119 1,7 2 8 000 43 400 38 400 4,01 28,50% 14,20% 3,54% 2018-07-08 2019-06-02 12,8 200 284% -6 -28,55
T2-120 1,7 2 3 800 39 750 34 750 4,03 28,11% 13,38% 3,32% 2018-07-08 2019-06-02 12,8 185 247% -5 -28,55
T2-039 1,7 X 9 750 48 100 31 600 3,31 31,78% 5,05% 1,53% 2018-07-06 2019-01-06 12,9 428 216% -16,5 -20,5
T2-044 1,7 X 5 800 26 700 16 800 3,30 31,52% 4,12% 1,25% 2018-07-06 2019-01-06 12,43 165 68% -15,95 -15,95
T2-047 1,7 X 2 900 29 950 24 950 3,33 33,33% 11,07% 3,32% 2018-07-07 2019-01-06 12,83 135 149% -5 -8,7
T2-121 1,7 2 -2 500 30 800 26 800 3,85 28,97% 11,59% 3,01% 2018-07-07 2019-06-02 12,86 145 168% -4 -18,65
T2-049 1,7 X 8 800 29 850 13 150 3,27 31,34% 2,35% 0,72% 2018-07-08 2019-01-06 12,93 134 31% -16,7 -16,7
T2-051 1,7 2 12 450 61 650 55 650 3,85 34,01% 31,05% 8,06% 2018-07-06 2019-01-06 12,6 147 456% -6 -20,1
T2-122 1,7 2 3 900 30 000 25 100 4,02 27,11% 9,10% 2,26% 2018-07-08 2019-06-02 12,8 166 151% -7,7 -24
T2-054 1,7 2 9 300 29 280 22 760 1,78 61,22% 8,68% 4,89% 2018-07-15 2019-01-06 12,66 147 127% -9,12 -9,12
T2-055 1,7 2 6 820 20 700 16 720 1,77 60,67% 7,55% 4,26% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 89 67% -4,46 -7,79
T2-056 1,7 2 8 000 22 950 9 900 1,78 56,25% -0,13% -0,07% 2018-07-29 2019-01-06 11,8 80 -1% -13,05 -13,05
T2-057 1,7 2 9 290 18 880 12 370 1,78 57,83% 2,86% 1,61% 2018-07-07 2019-01-06 10,53 83 23% -9,59 -9,59
T2-058 1,7 2 9 150 18 370 15 110 1,78 61,54% 9,83% 5,51% 2018-07-22 2019-01-06 11,9 52 51% -4,43 -4,43
T2-123 1,7 2 1 200 28 300 23 100 4,05 26,80% 8,56% 2,11% 2018-07-08 2019-06-02 12,8 153 131% -6,7 -24
T2-062 1,7 1 5 250 28 500 27 500 3,87 28,49% 10,17% 2,63% 2018-07-03 2019-01-06 12,5 172 175% -5 -16,95
T2-063 1,7 1 2 750 29 400 8 850 3,78 26,28% -0,74% -0,20% 2018-07-14 2019-01-06 12,2 156 -12% -20,55 -20,55
T2-124 1,7 X 7 800 27 700 23 200 3,31 32,89% 8,86% 2,68% 2018-07-12 2019-06-02 12,33 149 132% -19,9 -19,9
T2-065 1,7 1 6 950 23 150 17 300 3,78 27,86% 5,21% 1,38% 2018-07-07 2019-01-06 12,83 140 73% -14,35 -14,35
T2-066 1,7 1 8 870 21 760 21 760 1,77 72,09% 27,35% 15,48% 2018-07-13 2019-01-06 12,16 43 117% 0 -2,33
T2-067 1,7 1 8 870 21 020 21 020 1,77 74,29% 31,49% 17,79% 2018-07-13 2019-01-06 12,16 35 110% 0 -2
T2-074 1,7 X -550 35 150 31 400 3,31 32,08% 6,18% 1,87% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 346 214% -9 -26,45
T2-075 1,7 X 4 700 28 800 16 750 3,29 31,01% 1,89% 0,57% 2018-07-06 2019-01-06 12,9 358 67% -23,8 -23,8
T2-080 1,7 X 7 600 46 050 45 400 3,30 35,68% 17,79% 5,39% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 199 354% -4 -13,45
T2-081 1,7 X 6 500 32 800 30 300 3,29 34,15% 12,38% 3,76% 2018-07-06 2019-01-06 12,86 164 203% -12,85 -12,85
T2-082 1,7 X 9 000 34 150 26 400 3,29 32,98% 8,59% 2,61% 2018-07-12 2019-01-06 12,7 191 164% -8 -19,3
T2-084 1,7 X 4 550 28 200 28 200 3,31 35,09% 15,96% 4,83% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 114 182% -7 -7,7
T2-125 1,7 X 2 800 30 450 26 500 3,32 32,95% 9,38% 2,82% 2018-07-06 2019-06-02 12,43 176 165% -6,35 -10,75
T2-087 1,7 2 8 820 18 920 14 220 1,79 60,38% 7,96% 4,45% 2018-07-29 2019-01-06 11,53 53 42% -5,1 -5,1
T2-089 1,7 X 7 000 31 050 17 100 3,36 31,34% 5,30% 1,58% 2018-07-03 2019-01-06 11,13 134 71% -19,2 -19,2
T2-095 1,7 1 9 000 28 550 26 840 1,76 63,45% 11,61% 6,60% 2018-07-13 2019-01-06 12,16 145 168% -7,04 -7,04
T2-096 1,7 1 10 810 22 910 18 750 1,75 62,00% 8,75% 4,99% 2018-07-28 2019-01-06 11 100 87% -6,5 -6,5
T2-101 1,7 X -1 050 41 850 32 850 3,30 32,65% 7,85% 2,38% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 291 228% -9 -16,45
T2-104 1,7 X 5 200 31 050 27 900 3,33 33,55% 11,55% 3,47% 2018-07-07 2019-01-06 12,83 155 179% -4 -10,75
T2-105 1,7 X 9 000 28 350 20 350 3,29 32,32% 6,31% 1,92% 2018-07-12 2019-01-06 12,7 164 103% -8 -13,8
T2-106 1,7 X 6 900 33 150 31 150 3,32 34,78% 15,33% 4,62% 2018-07-06 2019-01-06 12,63 138 211% -2 -10,7
T2-109 1,7 X 5 500 34 100 32 100 3,33 37,36% 24,29% 7,30% 2018-07-07 2019-01-06 12,86 91 221% -2 -7,7
T2-110 1,7 2 9 300 29 030 22 070 1,77 61,31% 8,81% 4,96% 2018-07-15 2019-01-06 12,66 137 120% -8,79 -8,79
T2-111 1,7 2 8 000 22 090 9 040 1,77 55,70% -1,22% -0,69% 2018-07-29 2019-01-06 11,8 79 -10% -13,05 -13,05
T2-114 1,7 1 6 250 32 100 28 050 3,87 28,85% 11,57% 2,99% 2018-07-03 2019-01-06 12,56 156 180% -19,35 -19,35
T2-115 1,7 1 4 750 35 550 17 400 3,78 28,10% 6,12% 1,62% 2018-07-19 2019-01-06 12,03 121 74% -19,8 -19,8



Mindegyik stratégia induló egyenlege 10 ezer forint, tétje egyenlő, mindig 1000 forint. A DD és XT portfólió a 15, T2-014, T2-039, T2-047, T2-049, T2-080, T2-081, T2-082, T2-084, T2-101, T2-104, T2-106 döntetlen stratégiákból áll össze jelenleg. A D2 és X2 portfólió a T2-014, T2-039, T2-074, T2-080, T2-081, T2-082, T2-101, T2-104, T2-105, T2-106, T2-124, T2-125 döntetlen és a T2-021, T2-051, T2-117, T2-118, T2-119, T2-120, T2-121, T2-122, T2-123 fogadóiroda ODDS irányával szembemenő, ún. ellenfogadásos, 2-es (idegen) stratégiákból áll össze jelenleg. A nevükben T2- kezdetű stratégiák a 2018. június 27-től kifejlesztett Tippnyerő 2-es verziójú tippek számozási rendszerére utalnak, amely (rendszeresen felülvizsgált) 49128 variációt képező állománya közül a legnyereségesebbek kerülnek be az inkubátorba. Az inkubátorban lévő, tartósan sikeres stratégiák (a sikeresség definíciója: legalább 200 meccs és legalább fél év után is meggyőzően nyereséges stratégia, számottevő hullámzás nélkül) az éles DD (XT) és D2 (X2) portfóliókba kerülnek be, az ott veszteségessé váló stratégiák pedig visszakerülnek az inkubátorba. Az inkubátorban is tartósan veszteséges stratégiákat törlöm az inkubátorból.

Az ODDS tartalék és nyerési arány tartalék saját magam által képzett mutatók azért, hogy a tippforrások nyeresége összehasonlítható és a nyereségesség mértéke ránézésre megállapítható legyen. Erről további részletek itt:
http://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/odds-tartalek-es-nyeresi-arany-tartalek.html

Tippforrásaim:



---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden hónapban értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2019. augusztus 31.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2019/09/eredmenyek-2019-augusztus-31.html

Az előző értékelést (2019. június 30.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2019/07/eredmenyek-2019-junius-30.html


Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése