2019. augusztus 29., csütörtök

Maradnak bebetonozva a kötelező hármas kötések a magyar meccsek esetében a Tippmixprón

Még augusztus 4-én volt (a kötéses XT és X2 stratégiákat nem érintő) NB II-es meccs a mára már megszűnt DD vagy D2 portfólióban, pontosan már nem emlékszem.

A magyar meccsek csak kötésben játszhatók meg a Tippmixpro.hu-n. Erre az MK: 3 szöveg utal az egymással játszó csapatok után, ezt én is bennhagyom a szövegben.

Régóta bosszant ez a kötelező minimális kötés (és az X2 esetében továbbra is megmaradt a probléma), de úgy védtem ki korábban, hogy (egyszeres tippnél) megvártam a meccs kezdetét, és megfogadtam az élő közvetítés elején. Ott már nem kellett kötés.

De most a Békéscsaba - Tiszakécske meccs nem volt elérhető az élő kínálatban, így egyáltalán nem tudtam megfogadni (egyébként utólag vesztett volna). Persze tudom (pontosabban csak sejtem), hogy ez a bundázás ellen van így, de gondoltam, eljátszom a kis naivat, és megkérdezem a Szerencsejáték Zrt.-t ennek okáról, egyúttal az élő közvetítés hiányára is rákérdezek.

Mégiscsak dühítő, hogy a Tippmixpro.hu az egyetlen legális magyar fogadóiroda, ezt direkt alakította így a jelenlegi hatalom, és pont kizárólag a magyar meccsekkel bánnak ennyire mostohán! Minden más bajnokságban lehet egyes fogadást tenni, és más országokból harmadosztályú bajnokságból is lehetővé teszik az élő fogadást...

A levelemre nagyon gyorsan válaszoltak, mindössze ennyit írtak:

"Tájékoztatjuk, hogy kockázatkezelési szempontok alapján a magyar érdekeltségű labdarúgó mérkőzések "minimum kötésben" fogadhatóak.

Minden sportfogadást szervező társaság saját hatáskörében határozhatja meg, hogy az egyes sporteseményeket milyen feltételekkel kínál fogadásra, így ez alól Társaságunk sem kivétel."



Persze kinyílt a bicska a zsebemben erre a válaszra, hiszen erőfölényből és monopolhelyzetükből fakadóan ennyivel elintézték a kérdést, de mostanában úgy vagyok vele, hogy nem ekézem a Tippmixpro.hu-t. Mégpedig azért nem, mert ha tőlük akarok pénzt szerezni, akkor igenis legyek lojális hozzájuk.

Éppen ezért szoktam már le régen arról, hogy a Tippmixpro.hu-t a "bénagyenge" jelzővel illessem.

Nekem egyetlen célom van velük: PÉNZT nyerni tőlük, az összes többi nem érdekel.

Ezért a válasz megítélését Rátok bízom, mindenki döntse el saját maga, hogyan viszonyul ezekhez a sorokhoz.

Egy biztos: a magyar meccsekkel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetést kőbe véste a Szerencsejáték Zrt., és ha kapnának egy zsák panaszkodó levelet, akkor sem változtatnának rajta, pusztán azért, mert így gondolják.

Annak ellenére, hogy a bunda eléggé egyértelműen látszik a fogadó rendszerben, és ilyenkor rendőrségi feljelentést tesz a Szerencsejáték Zrt., a nyereményt pedig valószínűleg visszatartja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése