2019. december 1., vasárnap

Eredmények - 2019. november 30.

Elég sok minden történt novemberben is, amit a bejegyzések száma is mutat. Röviden: új utak keresése közben rátaláltam két nagyon jó tippadóra, a Forebet.com-ra és a Statarea.com-ra, majd ezekből képeztem egy stratégiát, melyre hivatkozva megtartom a blogot 2020. január 1-től is. Ez lett az FS stratégia, mely persze egyből leromlott, amikor publikáltam, noha előtte szépen muzsikált úgy, hogy már pénzzel is megfogadtam.

Nagyjából ez a lényeg az újdonságokkal kapcsolatban.

Viszont a régi stratégiák mindegyike megújult annak köszönhetően, hogy alkottam egy új háttérfájlt a korábbi inkubátor helyett, és ebben végre megvalósíthattam egy korábbi elképzelésem teljesen automatizált változatát: csak nyereséges stratégiák vannak mindig az egyes portfóliókban. Az 1,7 stratégiánál emellett bevezettem, hogy ezentúl csak a hazai tippekre fogadok, mert ezek sokkal nagyobb stabilitást és nyereséget adnak.

Lássuk, ezek után mit hozott a november hónap!

Az 1,7 stratégiánál drasztikusan leestek a meccsszámok az erős szűrésnek köszönhetően, de ezek végre nyereséget hoztak november 9-től, még ha szerényet is. De megállították a portfóliót a lejtőn (közel 11 egységnyi tétcsökkenés volt a legutóbbi egyenlegcsúcs óta november 8-ig), majd november 9-től szerény 2,3 egységnyi tétes nyereséget produkáltak 13 meccs után, ebben a 13 meccsben 69 százalékos találati aránnyal. Ehhez nem tervezek hozzányúlni. Nem lesz túl sok meccse a jövőben sem, de a jelentős szűrésért cserébe nyereséget és sekély egyenlegmélypontokat várok tőle a jövőben, ami lehetővé teszi majd reményeim szerint a jelenlegi 40 egységnyi tétből álló bankroll 10 egységesre csökkentését, a stabilitás és a kisszámú napi fogadás miatt. Igazából ez volt a legelső a Tippnyerő tippek sorában, és ma is egy nagyon jó tartománynak tartom az 1,7 körüli ODDS-okat, ez a legmagasabb olyan ODDS tartomány, ahol a hazai csapat nyerése még valamennyire kiszámítható.

Az FS stratégia a rövid szárnyalása után a publikálása óta csak romlik, ezért a mai vasárnaptól függ, hogy az eddigi keretek között folytatódik-e, vagy egy újabb, az 1,7 stratégia átalakításához hasonló verzióban, szintén nagyobb stabilitás és kisszámú napi fogadás mellett, de cserébe hasonlóan 10 egységes bankrollal. Ez még átalakítás nélkül, a publikáláskori verziója szerint is egy nagyon rövid, pár napos stratégia, ezért egyelőre nincs mit mondanom ezért róla. Nagy előnye viszont, hogy a képzéséhez semmiféle táblázatkezelő meg számítás nem kell, mindössze pusztán annak kell megfelelni, hogy az ODDS (Tippmixpro.hu) 1,65 és 1,9 közé essen a hazai csapatnál, bajnoki mérkőzés legyen, és a Forebet.com és a Statarea.com egyaránt 1-es tippet adjon rá. A meccseket hármas kötésekbe kell tenni. Ha átalakítom, akkor a kötések megszűnnek, az ODDS tartomány 1,65-1,8 közöttire csökken majd és a Wettpoint.comnak is 1X tippet kell rá adnia. Tehát számolgatni, táblázatkezelő alkalmazást használni az átalakítás után sem kell majd hozzá.

Az átalakított XT stratégiának két kötése volt a november 9-én indult új rendszer óta, de az vesztett, ez azonban értékelhetetlenül kevés veszteség. Én úgy gondolom, hogy az XT - annak ellenére, hogy még nem nyert az átalakítás óta - szintén elindulhat majd egy olyan irányba, hogy a jelenlegi 150 egységnyi tétes bankrollról egy jóval kisebbre váltson, cserébe stabilabb legyen, de hogy ez valóban megvalósítható-e, arra még több adatra van szükség. Annyit azért most is el lehet mondani az XT-ről, hogy még a régebbi adataival egybevetve is a Tippnyerő blog egyetlen, hosszú távon is nyereséges stratégiája. Az éles indulás, azaz 2019. május 1 óta 155 egységnyi tétes nyereséget produkált és ez már mind-mind nem utólagos adat, hanem előre adott tippek. Az utólag hozzá igazított bankrollt (150 egységnyi tét) így már kitermelte, de mint írtam, az átalakítások miatt a jövőben kisebb bankrollra számítok.

A szintén átalakított X2 stratégia - immáron csak döntetlenekkel - 12 kötése volt a november 9-i átalakítás óta, ebből kettő nyert, ami jóval nagyobb arány, mint a korábbi átlag. Ezzel az átalakítás óta 7,5 tétegységnyi veszteséget ledolgozott már (tehát ennyi volt a nyeresége november 9 és november 30 között), de 26,8 tétegységre még mindig le van maradva attól, hogy visszanyerje a negatívba átment egyenlegtartományát. Hiszek benne, még ha az eredményei a pocsék múlt - alapvetően az azóta már kikerült ellenfogadásos 2-es stratégiák - miatt még mindig eléggé gyengék. De ha így halad tovább, ahogy az átalakítás óta, akkor jó lesz ez és itt is lehet majd számítani a 150 egységnyi tétből álló bankroll radikális csökkentésére. Persze ez még a jövő zenéje.

Végül az XD stratégia, mely egyes kötéses döntetlenekből áll, már kevésbé jól muzsikált a november 9-i átalakítás óta, pedig ez is már csak az éppen nyereséges stratégiáktól kap tippet. Ennek volt a legtöbb tippje, november 9 óta 52 tippel 5,3 egységnyi tétes veszteségnél tart. Hozzáteszem, volt nyereséges is, november 9 óta 5,5 tétegységnyi nyereséggel, de ettől a november 17-i csúcstól most 9,8 egységnyi tétre le van maradva. Ez azonban döntetlennél (az XD átlagos nyerő ODDS-a 3,29) nem számít behozhatatlan hátránynak, noha kétségkívül ugyanekkora előnynek sokkal jobban örülnék. Az XD, X2 és XT alapját most már pontosan ugyanazok a tippek képezik november 9 óta, így ha az első kettő nyereséges lesz, akkor muszáj az XD-nek is nyereségesnek lennie.

A stratégiák ebben a formában még mindössze három hetesek (az FS pedig még egy hetes sincs a publikálás óta), így ezek az eredmények még nem alkalmasak komolyabb következtetések levonására. Az összes stratégiát életképesnek gondolom hosszú távon is, melyekről a 2020-as év ad majd alapvetően számot, hogy tényleg így van-e, ezért egyáltalán nem tervezem hozzájuk nyúlni, szerintem hozni fogják a jó formájukat a következő hónapokban, ámbátor a tél egy kicsit mindig nehezebb. De az egyenlegvédelem, mely mostantól minden stratégia része, jelenleg kivéve az FS esetében, reményeim szerint stabillá teszi a fogadásokat a korábbi nagy kilengésekkel szemben.

Az FS stratégia viszont közülük egyedül billeg, és ha megdől ma, akkor ott is egy sokkal stabilabb, egyenlegvédelemmel rendelkező stratégia foglalja majd el a helyét, amit utána már szintén nem akarok módosítani.

Összegezve a novembert, a november 9-i átalakításokat helyes útnak tartom, és bizakodóan tekintek a jövő felé. Azt remélem, hogy mindegyik stratégia nyereséges lesz hosszú távon is, ezt 2020 első hónapjai mindenképpen el fogják dönteni.

Ezzel pedig azt is meglátjuk, hogy jól döntöttem-e, amikor úgy döntöttem, hogy a korábbi fogadalmamat betartva azért folytatom a blogot 2020. január 1-től is, mert sikerült nyereséges stratégiá(ka)t találnom.

Rengeteget dolgoztam érte, úgyhogy tényleg szeretném már...

Íme a havi aggregált eredmények az előző hónappal összevetve, de hangsúlyozom, hogy a november 9-i változások miatt az előző hónap adatai még egy teljesen másféle tippkiválasztási módszerhez kötődtek.

Január elején, már az új évben születik majd meg a december havi értékelés, ott már jobban látszik majd, hogy a november 9-i új irányvonal tényleg ad-e okot a derűlátásra.

Az egyes stratégiák állása 2019. november 30-án:

stratégia átla-gos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyeré-si arány tarta-lék idő-tar-tam (hó) kö-tés-szám ROI (nye-reség tét-egy-ség-ben) ROI (nettó nyere-ség) bank-roll, Ft nyere-ség, Ft elmaradás az utolsó csúcstól
Tippnyerő 1,7 stratégia 1,77 56,72% 0,26% 0,15% 2,36 201 0,53 1,33% 40 000 530 -9 400
Tippnyerő FS stratégia 5,52 17,46% -3,58% -0,65% 1,20 576 -7,36 -18,39% 40 000 -7 357 -28 146
Tippnyerő XT stratégia 34,61 6,90% 138,71% 4,01% 3,73 29 40,23 26,82% 150 000 40 225 -15 000
Tippnyerő X2 stratégia 10,58 6,11% -35,34% -3,34% 3,93 183 -53,04 -35,36% 150 000 -53 038 -72 788
Tippnyerő XD stratégia 3,29 23,91% -21,30% -6,47% 1,30 209 -19,60 -13,07% 100 000 -19 600 -18 600
Tippnyerő stratégiák együttesen 13,94 27,77% 19,69% -1,58% 3,13 1 198 -39,24 -8,17% 480 000 -39 239 -143 933

Összehasonlításul az előző hónap adatai, október 31-ről:

stratégia átla-gos nyerő ODDS találati arány ODDS tartalék nyeré-si arány tarta-lék idő-tar-tam (hó) kö-tés-szám ROI (nye-reség tét-egy-ség-ben) ROI (nettó nyere-ség) bank-roll, Ft nyere-ség, Ft elmaradás az utolsó csúcstól
Tippnyerő 1,7 stratégia 1,78 59,35% 5,60% 3,15% 1,36 155 8,68 21,70% 40 000 8 680 0
Tippnyerő XT stratégia 34,61 8,00% 176,90% 5,11% 2,60 25 44,23 29,48% 150 000 44 225 -11 000
Tippnyerő X2 stratégia 10,74 5,59% -39,94% -3,72% 2,90 164 -53,57 -35,71% 150 000 -53 568 -73 318
Tippnyerő XD stratégia 3,20 16,00% -48,80% -15,25% 0,33 1 441 -12,20 -8,13% 100 000 -12 200 -11 200
Tippnyerő stratégiák együttesen 12,58 22,24% 23,44% -2,68% 1,80 1 785 -12,86 -2,92% 440 000 -12 863 -95 518

A Tippnyerő tippek egy 2018. június 27-től folyamatosan fejlesztett, tökéletesített rendszeren alapulnak, melynek lényege, hogy a hat tippadó forrásom és pluszban a saját kimenetelbecslő rendszerem adataiból képzett, egy-egy meccsre összesen 49128-féle előfordulási tippelési variáció közül csak a z utolsó 20 tippjük alapján nyereségesek kerülnek be a Tippnyerő portfóliók tippadó stratégiái közé. További részletes információk a Tippnyerő stratégiáról itt: 1, 2, 3, 4, 5 (az ötödik készül).
 
Az egyes Tippnyerő portfóliók saját tippoldalai:


---

A blog ingyenes és az is marad. Jelen blognak a hátteréről a legelső bejegyzésben olvashatsz:
https://tippnyero.blogspot.hu/2017/07/kirugas.html

Ha véleményed van, kérlek írd be bármelyik cikk aljára kommentben! Köszönöm! Nem mindig tudok a kommentekre egyből válaszolni, de előbb-utóbb mindegyik kommentre válaszolok.

Engem (Péter) itt érhetsz el: peter(pont)high111(kukac)gmail(pont)com

Minden hónapban értékelem a tippforrások teljesítményét.

A következő értékelést (2019. december 31.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2020/01/eredmenyek-2019-december-31.html


Az előző értékelést (2019. október 31.) itt olvashatod el:
https://tippnyero.blogspot.com/2019/11/eredmenyek-2019-oktober-31.html


Köszönöm a figyelmedet, visszavárlak a jövőben!

Péter

2 megjegyzés:

  1. A kötéses stratégiáknál (FS, X2, XT) megnéztem hogyan muzsikálnak a single- illetve kötéses verziók: mind nov.9-30, mind lifetime-ra. Kb. az jön ki, amit az ember józanul vár:
    * A kötéses-verzió jóval nagyobb turbulenciákkal, illetve bankroll-igénnyel de legalább jobban tarol.
    * A single-verzió tud felmutatni nyereséget akkor is, ha a kötés veszteséges (aminek ellenkezőjére szerettem volna példát látni, vagyis a kötés-verzió tudna nyereséges lenni a single-verzióval szemben).
    * Folyomány:: nem nagyon látszik, hogy ha a kötés-verzió sikeres, akkor ne lenne sikeres a single-verzió.
    * Lehet, hogy a lassúbb felfutású, stabilabb(?) single-verzió nagyobb megteendő tétegységgel is kevésbé stresszes a turbulenciák mentén.
    * FS nov.9-30-nál mind a single-, mind a kötéses verzió veszteséges (vasárnap elött), ráadásul a single verzió jobban veszteséges egy kicsivel. Azaz egyelőre tovább sincs ellenpélda, hogy a single-verzió veszteségességére a kötéses verzió nyereséggel "válaszol".
    * Mintha az FS-nél ijesztően kevés lenne a single-verzió nyeresége, ami előrevetítheti, hogy kötéseknél lehet gond (amennyiben igaz, hogy a single-verzió nyereségessége "befolyásolja" a kötés nyereségességét)
    PS: Nagyon nehéz volt dolgozni, mert az odds-ok nem mindegyikénél van tizedes pont, néhol hiányzik az eredmény, stb. Azaz a manuális legyűjtésem hibázhat, bár próbáltam pontos lenni.

    X2-nov.9-30 (12 db kötésre)
    ===========================
    Single:
    12 db VESZTETT
    11 db: 35,65 egység NYERT
    azaz 23 db tipp, +12,65 egység

    Kötés:
    10 db VESZTETT
    2 db: 19,54 egység NYERT
    azaz 12 db tipp, +7,54 egység

    X2-Lifetime
    ===========
    Single:
    2.322 db VESZTETT
    1.162 db: 3.985 egység NYERT
    azaz 3.484 db tipp, +501 egység

    Kötés:
    1519 db VESZTETT
    224 db: 2.758 egység NYERT
    azaz 1.743 db tipp, +1.015 egység

    XT-nov.9-30
    ===========
    Single:
    4 db VESZTETT
    2 db: 6,5 egység NYERT
    azaz 6 db tipp, +6,5 egység

    Kötés:
    2 db VESZTETT
    0 db: 0 NYERT
    azaz 2 db tipp, -2 egység

    XT-Lifetime
    ===========
    Single:
    1.007 db VESZTETT
    543 db: 1.818 egység NYERT
    azaz 1.550 db tipp, +268 egység

    Kötés:
    474 db VESZTETT
    36 db: 1.359,29 egység NYERT
    azaz 510 db tipp, +849,29 egység

    FS-nov.9-30
    ===========
    Single:
    120 db VESZTETT
    149 db: 260,22 egység NYERT
    azaz 269 db tipp, -9 egység

    Kötés:
    75 db VESZTETT
    16 db: 86,62 egység NYERT
    azaz 91 db tipp, -4.38 egység

    FS-Lifetime
    ===========
    Single:
    186 db VESZTETT
    261 db: 457,06 egység NYERT
    azaz 447 db tipp, +10 egység

    Kötés:
    116 db VESZTETT
    32 db: 174,6 egység NYERT
    azaz 148 db tipp, +26,6 egység

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Marci!

      Mindenképpen van eltérés a kötéses és a single változat között, nem csak az eredményesség miatt, hanem ezért is, mert nem mindig van kötésbe tipp, amikor single-be van. (Kötésbe kerülésnél feltétel, hogy azonos stratégia adja a tippet - ha van aznap tíz tipp, de nincs köztük három egyetlen stratégiától, akkor nem lesz hármas tipp, miközben 10 single meg igen.)

      Szóval két halmazról van szó.

      Köszönöm a számításaidat, ez a kérdés az FS-nél eldőlt közben. Egy jóval stabilabb, de kevésbé nyereséges stratégia mellett döntöttem, elegem lett a megbízhatatlan focistákból, akikre szinte lehetetlen nyugodt, idegtépés nélküli hazai kötéses stratégiát alkotni. A döntetlennél viszont jók a kötések, de ott egész más a tészta, az ember nem várja el a nyerést minden meccstől, hanem inkább örül, ha nyer végre. Én legalábbis így vagyok vele.

      Köszi még egyszer!

      Üdv.:

      Péter

      Törlés