2020. február 11., kedd

Ilyen döntetlen stratégiát még nem láttam!

Nemrég írtam egy posztot arról, hogy kerestem nyereséges stratégiákat tabellaadatokkal történő kísérletezéssel. Egy csomó változóval elkezdtem tovább játszani a poszt megszületése után. Persze elképesztő veszteségek jöttek ki, de közben, ahogy sorra tovább próbáltam az adataimmal történő játszadozást, az egyik tippadó portálom, az Sfstats.net egyik mutatójával remek döntetlen eredményeket találtam.

De olyat, amivel még sohasem találkoztam, mióta döntetlenekkel kísérletezem!

Az Sfstats.net itt írja le a számításának metódusát. A lényege, hogy a hazai csapat és a vendég csapat formáját pontozza, azon belül jobban súlyozva az utolsó eredményeket és ebből képez két mutatót, majd abból egy 1X2 tippet.

GyIK - Segitség/FAQ

A csapatok formájának kiszámitásánál az utolsó 5 mérkőzést vesszük figyelembe. Ebből lesz a teljes forma. A hazai és vendék formánál a csapat utolsó 5 hazai és vendég mérkőzését vesszük figyelembe. A képlet a következőképpen áll össze: hazai nyereség: 3 pont hazai döntetlen: 1 pont vendég nyereség: 4 pont vendég döntetlen: 2 pont Ezt a pontot szorozzuk a mérkőzés sorrendje szerint.

A két mutató közül a hazai csapat hazai eredményének és a vendég csapat idegenbeli eredményeinek összevonásával képzett egyik mutató egyes számtartományai szokatlanul sok döntetlen találatot eredményeznek több mint egy év közel 200 meccse alapján.

Ez persze már megint lehet a fránya véletlen is, hiszen utólagos optimalizálással találtam rá. Ezért nem az lepett meg, hogy utólag csavargatva a potmétereket, már megint találtam valamit, hanem az, hogy ennek egyenlegemelkedése mennyire egyenletes.

Mutatom az egyenleggörbéjét csupa egyenlő téttel, majd alatta folytatom az okfejtést.


Durva. 

Nem hiszem, hogy egy év 200 meccse után tudtok ilyen döntetlen stratégiát mutatni, akár még utólagosan eszkábálva sem.

Az Sfstatst.net az utolsó 5-5 mérkőzésadattal dolgozik, de én képeztem egy szűrőt az utolsó 5-5 csak bajnoki mérkőzésadatra is. Ennek nagyon hasonló tartományban ugyanúgy nyereséges a fogadása döntetlenre, és ha a kettőt egyszerre szűröm, akkor jön ki ez a fenti egyenleggörbe.

A mutató értékének -17 és -10 pont közöttinek kell lennie a minden meccs, és -17 és -14 pont közöttinek a csak bajnoki meccsek esetén. Persze lehet vele tovább próbálgatni a határokat, de nagyjából itt optimális.

E mellett még két feltétele van a stratégiának: a meccsnek bajnokságinak kell lennie, ÉS Tippmixpro.hu fogadóiroda nyereményszorzói a hazai csapat esélyét mutassák 1,65 és 1,9 ODDS között. Itt egy picit csaltam, mert beleestek azok a meccsek is, melyek utólag 1,55 ODDS-ig lecsökkentek (az eredetileg 1,65 feletti tartományból persze), de ennek igazából nincs jelentősége, mert nem volt sok ilyen (195 meccsből 12 ilyen volt, arányuk 6,15 százalék, ez a 12 meccs mindössze 1,95 egységnyi tét nyereséget hozott volna összesen).

Lássuk a statisztikáját:

  • átlagos nyerő ODDS: 3,32
  • találati arány: 42,19%
  • ODDS tartalék: 39,97%
  • nyerési arány tartalék: 12,05%
  • meccsek száma: 192
  • időtartam, hó: 14,36
  • induló egyenleg: 16 egységnyi tét
  • záró egyenleg: 90,351 egységnyi tét
  • nettó haszon: 465%
  • maximum egyenlegmélypont: -9,55 egyenlő tét
  • max. veszteségsorozat: 6 db
  • maximum tippszám egy nap: 6 db

Ezek brutális számok egy döntetlen stratégiánál...

Mivel az általam preferált adatállomány egy stratégia jóságának ellenőrzésére, legalább 200 meccsből áll és legalább 6 hónapig tart, ezért ez hamarosan felnőtt korba lép, igaz, én ezt a stratégia felfedezésétől szoktam számítani, ami viszont csak most történt.

A stratégia következő meccse a mai Blackburn - Hull City összecsapás, 20:45-kor. A stratégia felfedezése óta (2020. február 7.) két meccse volt, mindkettőt elvesztette. Meglátjuk, ma ikszel-e!

Az Sfstats.net hivatkozott mutatójának számítása: 
  • a hazai csapat utolsó 5 hazai meccse közül mindegyikre az alábbi pont jár: ha nyert, 3 pont, döntetlen 1 pont, vesztett 0 pont, 
  • a vendég csapat utolsó 5 idegenbeli meccse közül mindegyikre az alábbi pont jár: ha nyert, 4 pont, döntetlen 2 pont, vesztett 0 pont, 
  • minden fenti pontszámot egyenként szorozni kell az alábbi számokkal: a legutóbbi meccs pontszámát 5-tel, az azt megelőzőét 4-gyel, a megelőzőért 3-mal, és így tovább, egészen 1-ig, mely az időben legmesszebbi meccs után jár. 
Így össze kell adni a pontokat a hazai csapatnál és a vendég csapatnál külön-külön, majd a hazai összpontszámból ki kell vonni a vendég csapat összpontszámát a végeredmény eléréséhez. 

Én ezt külön-külön kiszámolom az utolsó 5 bármely meccsre és csak az utolsó 5 bajnoki meccsre.

Akkor lesz döntetlen tipp belőlük, ha ezek értéke -17 és -10 pont közötti bármely meccs, ÉS -17 és -14 pont közötti a csak bajnoki meccsek hazai és vendég összpontszámainak különbségeként, feltéve, hogy a Tippmixpro.hu fogadóiroda 1,65 és 1,9 ODDS-t ad a hazai csapat javára.

Példa (GY=győzött, D=döntetlen, V=vesztett): 
  • hazai csapat utolsó öt hazai meccsének eredményei időben visszafelé: D, GY, D, GY, D
  • vendég csapat utolsó öt idegenbeli meccsének eredményei időben visszafelé: V, GY, V, V, V 
  • hazai csapat összpontszáma: (5x1 + 4x3 + 3x1 + 2x3 + 1x1) = 27
  • vendég csapatösszpontszáma: (5x0 + 4x4 + 3x0 + 2x0 + 1x0) = 16
  • végeredményük: 27-16=11 -> mivel ez nem esik a kívánt -17...-10, illetve csak bajnokinál a -17...-14 tartományba, ezért ebből nem lesz döntetlen tipp hazai 1,65 és 1,9 közti ODDS esetén sem.

A sávos téttel nézve ugyanezt a stratégiát, már nem is merem borzolni a kedélyeket, de az egyenletes emelkedésnek köszönhetően sosem lett volna visszaesése az alacsonyabb sávba, és 16 egységnyi tétről indulva 458,45 egységnyi tétes egyenlegcsúcsot ért volna el, most épp 394,45 egységnyi téten járva (ez 2464,31 százalékos nettó nyereség bő egy év alatt).

Új, XT stratégia és új, sávos tétkezelés 2019. május 1-től

Frissítés 2019-04-30: az adatokat mindenhol frissítettem a végleges adatokkal a lezárt április hónap alapján Frissítés: a stratégia változott 2019. november 9-én Még mindig rengeteget kísérletezek azon, hogyan tudnék minél jobb eredményeket kihozni a sportfogadásból az eddigi adatokon nyugvó továbbgondolással.

Én már rengeteg ígéretes stratégiát láttam a porba hullani az elmúlt közel 3,5 éves aktív sportfogadási kísérletezéseim során, ezért tudom, hogy gyakorlatilag még nem találtam semmit.

A következő időszak döntheti el, hogy az Sfstats.net mutatójára alapozott döntetlen stratégiának tényleg van-e bármilyen létjogosultsága, vagy a mostani csúcsról épp most fordul vissza, ahogy szokás az nálam :(, és bármi is volt a múltban, a jövőben csak a fogadóirodának hoz majd nyereséget.

Jelentkezem majd vele! Biztosak lehettek benne, hogy nem fogom elfelejteni... :)

14 megjegyzés:

  1. Rohadtul jol nez ki, mostanaban kezd ujra izgatni a tema, kapora jött:)))
    Lenne egy javaslatom, aminek az egyik alapja az, hogy nalad jol megfigyelhetö a Schrödinger macskaja-elv, a masik meg szimplan egy önzö ok:))
    Csinalhatnal egy aloldalt tippekkel ehhez a strategiahoz is, meg ha valami egyszerü formaban is.Megfigyelhetnenk, valtozik-e valami onnantol, hogy odafigyelsz a dologra, en(mi) pedig kapnank jo tippeket.Persze ha nem, az sem baj, csak ötlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jamie!

      Köszi.

      Ez a január annyira keresztülszántotta a lelkem, hogy már nem bízom semmiben, ezért vagyok ilyen óvatos, és ezért nem csináltam belőle egyből stratégiát, külön oldallal.

      Előbb megfigyelném csak, időnként beszámolnék róla, aztán ha jól alakulna X hétig, akkor publikálnám.

      Viszont pont azért hoztam nyilvánosságra, hogy bárki saját maga is tudja követni a fejleményeket.

      Még azon gondolkodom a hozzászólásod nyomán, hogy csinálok egy külön fájlt rá, amelyik megmondja egy meccsről, ha beöntik róla az Eredmények.com adatait, hogy beletartozik-e a halmazba, vagy sem.

      De sajnos annyira lecsökkent az önbizalmam, hogy nem akarok újabb pofonokba beleállni. (Bár az tényleg nagyon durva, még utólag leválogatva is, amilyen egyenletesen ez a döntetlenre épülő egyenleggörbe növekedett eddig.)

      Szóval ezt ne vedd visszautasításnak, azért gondolkodom valamilyen megoldáson... De oldalt később csinálnék neki...

      De mindenekelőtt, először szeretném, ha nyerne a ma esti tipp... :)

      Szép napot Neked!

      Üdvözlettel:

      Péter

      Törlés
  2. OKe, varjuk az eredmenyeket:))
    Egy kerdesem lenne meg: az 1,65-1,9 közötti oddsokra szüres ugye tippmixpros dolog. Lenne ötleted, hogy hova tenned ezt a hatart a bet365-ön? Mondjuk 1,8-2,15?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebből a tartományból a korábbi mintavételem alapján a Tippmixpro.hu szorzóinál átlagosan kb. 5-6 százalékkal magasabbak a Bet365 szorzói, így ott 1,75 és 2 közé tenném. Itt a számítás háttere:
      http://tippnyero.blogspot.com/2019/05/bizonyitom-hogy-martingale-modszer-azaz.html

      Üdv.: Péter

      Törlés
  3. Válaszok
    1. A Blackburn lőtt egy gólt a 73. percben, persze a Swansea képtelen erre az 1,7-es meccsnél. Most szurkolhatunk a Swansea mellett a Hullnak is. :(

      Törlés
    2. Most meg már a remény is elszállt, 79. perc 2-0. :( Hát ez van, majd legközelebb...

      Törlés
  4. Válaszok
    1. ... és még a Swansea sem tudott nyerni. :(((
      Én úgy látom, még mindig tart a rossz széria. Innen kell felállni.

      Törlés
  5. Olyan kérdésem van, hogy mekkora az alaptét, amiből kiszámltad ezeket a brutál hozamokat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Davis!

      Az alaptétem 1000 forint volt, amit egyenlő tétnek hívok, ez esetben végig ugyanannyival számoltam. A sávos tét a cikkben belinkelt oldalon megmagyarázva pedig duplázza a tétet, ha duplájára emelkedik a bankroll, és felezi, ha a duplára emeléskori bankroll felére csökkent vissza az egyenleg.

      De számít a bankroll nagysága is a hozamhoz, nem csak maga a tét, továbbá ez még csak egy elvi számítás. Ez a stratégia amióta éles, még nem bizonyított, igaz, azóta még csak néhány meccse volt.

      Üdvözlettel:

      Péter

      Törlés
  6. szia! Miért ragaszkodsz ahhoz, h a hazai csapatnak 1,65 és 1,9 közötti szorzója legyen? Az miért nem jó, amikor kb uakkora a mind3 v H és V szorzója?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ez úgy indult, hogy eleinte csak az 1-es fogadásokkal akartam foglalkozni, ott viszont a 2-es szorzót már nagyon kockázatosnak találtam, ezért álltam meg 1,9-nél. Lentről meg azt akartam, hogy egy nyeréssel legalább a korábban esetleg elvesztett tét kétharmadát megszerezzem (0,66 ODDS), így alakult ki az 1,65-1,9 ODDS tartomány.

      Azonban egyáltalán nem "ragaszkodom" hozzá, csak ebből a tartományból vannak adataim a múltból. De januárban publikáltam egy posztot, amelyben leírom, hogy immáron az egész Tippmixpro.hu fociválasztékra gyűjtöm a tippeket:
      http://tippnyero.blogspot.com/2020/01/a-tippmixprohu-teljes-rendszerere.html

      Hogy majd ebből mit lehet majd kihozni, azt még nem tudom, mert nem találtam még semmi tartósan is nyereséges stratégiát ezek közt, de bízom benne, hogy idővel találok.

      Köszi a hozzászólást!

      Üdvözlettel:

      Péter

      Törlés