2018. június 14., csütörtök

Az én sportfogadási stratégiám

A Freesoccertip.net bénázása miatt kínomban saját tippeket kezdtem gyártani. Ennek a vége egy bő hét elmúltával az lett, hogy rájöttem, magamban bízhatok a leginkább, ezért a saját tippekre nagyon rá szeretnék feküdni a jövőben.

Az előző blogbejegyzésemben a tipsterek elleni vádbeszédemet írtam le, ebben a posztban pedig azt írom le, amit helyettük választottam, aztán majd idővel kiderül, milyen sikerrel. A következő, záró poszt pedig a tippek kiválasztásáról fog szólni.

A lényeg, hogy az előzetes felméréseim szerint a leghatékonyabb tartományból, az 1,65 és 1,9 közti ODDS-ok közül fogok választani (ezek a Tippmixpro.hu ODDS-ai, így másik fogadóirodánál magasabbak lehetnek).

Csak labdarúgás és csak 1X2 tipp érdekel, kivéve a döntetlenek. Ha lehet, hazai nyerésre tippelek, ha ilyen erős meccs nincs, akkor idegenre. Ha egyikre sincs, akkor nem teszek ki tippet, mert inkább ne legyen veszteség, minthogy később vissza kelljen még azt is hozni.

Az ODDS-tól függően kb. 53 és 61 százalék közötti találati arányt kell elérjek, átlagosan 57 százalékosat. Ha mindig elfogadom a fogadóiroda ajánlatát, ami veszteséges, akkor természetesen ez alatti találati arány jön ki (2018. május 1. óta 766 db 1,65-1,9 ODDS közti meccsből 53,39 százalékos találati arány 1,76 átlag ODDS mellett), tehát a napi választékból ki kell választani a legesélyesebb tippeket. Egész pontosan napi egy tippet, a szerintem legerősebbet fogom kiválasztani, vagy ha ilyen nem lesz, akkor nem lesz tipp.

A célom, hogy sorozatban, tartósan, a három tippemből csak egy veszítsen. Ez 57 százalék helyett 67 százalékos nyerési arányt feltételez, ami már bármilyen ODDS-nál nyereséges 1,65 és 1,9 között.

A 2018. május 30. és 2018. június 11. közötti tippeknél ez épphogy sikerült, beleértve a június 10. vasárnapra adott több tippet is. Persze egy bő hét és néhány meccs a sportfogadásban semmi, ilyet bárki produkálhat, ezért csak a jövő adhatja meg a választ arra, hogy van-e értelme ennek az egésznek. Mindezt addig csinálom, amíg van.

Két dilemma között őrlődtem a tétkezelési stratégia kigondolása során.

Az egyik, hogy egyenként fogadom meg a tippeket, dinamikusan, az egyenleg bizonyos százalékában. Ennek előnye, hogy a nyeréskor nő, a vesztéskor csökken a tét.

A másik a Martingale módszer. Amit persze utálunk, és tudjuk, hogy előbb-utóbb veszteséget hoz. Mármint akkor, ha vaktában tippelünk! De mi van akkor, ha tudatos és esélyes meccseket választunk ki, nem a véletlenre bízzuk, ami már nem a Martingale módszer, legfeljebb csak a veszteség kezelése az? Vajon akkor is törvényszerű-e, hogy előbb jöjjön a bankroll teljes elvesztése, mint ahogy azt össze tudnánk hozni és tartalékba tudnánk tenni?


Ez ügyben nincs tapasztalat még. De végeztem egy kísérletet a blogbejegyzés írása előtt. Arra voltam kíváncsi, ha több mint 100 alkalommal (összesen 103 alkalom lett) véletlenszerűen sorbarendezem az 1,65 és 1,9 ODDS közti mérkőzéseket, akkor legfeljebb mekkora veszteségsorozat jöhet ki, és először mikor jelentkezik az esetemben bankrollvesztő 5-ös veszteségsorozat. Azt előre kiszámoltam, hogy 124-szer kell nyerni a bankroll négyszerezéshez (a négyből egyik az eredeti bankroll, a másodikkal ciklusonként duplára lehet emelni az eredeti bankrollt, a harmadik bankrollt tartalékba lehet tenni bankrollvesztés esetére, a negyediket meg jövedelemként kivenni), és azt is, hogy ez az 51,71 százalékos találati arány mellett, (mármint ami emberi átnézést nem igényel, elfogadva a fogadóiroda ajánlatát, hogy a kisebb ODDS-ra szavazok), gyakorlatilag 240-szer kell fogadni. Magyarul, ha 240 tippelési alkalom előtt jön először a minimum ötös veszteségsorozat, akkor bedőltem. Ha viszont azt követően, akkor nyereséget értem el.

Nos, a számítógép generálta véletlenszerű sorrendben 9,71 százalék esélyem volt arra, hogy ne veszítsem el a bankrollt, a többi esetben mind előbb jött a mindent vesztő veszteségsorozat!!! Arra, hogy kétszer egymás után ne veszítsem el, már csak a 9,71 százalék 9,71 százaléka, azaz az 1 százalékot sem éri el az esély, a harmadik körben meg még kevesebb.

Látszólag nem éri meg a Martingale módszer, mert kicsi az esély. Én mégis e mellett döntöttem, ugyanis ez képes visszahozni az összes veszteséget már egyetlen nyeréssel egy veszteségsorozat végén, és én valahogy jobban bízom abban, hogy egy veszteségsorozatban legkésőbb az ötödik meccs kimenetelét eltalálom, mint hogy egyenként megfogadva a tippeket is nyereséges legyek, bár a cél ez.

Persze ha sikerül hosszabb távon 3-ból 2 alkalommal eltalálnom a tippeket, ami tehát a célom, az önmagában is  nyereséges lesz, akkor nem kell majd a Martingale, de most az elején, amikor még minden bizonytalan, a Martingale tűnik a biztosabbnak. Hangsúlyozom, nem össze-vissza tippelek, mint a klasszikus Martingale módszernél, mert az biztos bukás, hanem gondosan szűrt és megválasztott meccsek közül, ahol öt közül egynek azért illik nyernie. Ha jól megy a tippelés, akkor át lehet majd váltani a Martingale módszerről az egyenkénti tippelési módszerre.

A Martingale módszer lényege, hogy növelni kell a tétet veszteség esetén.

Nos, a Tippmixpro.hu oldalon a legkisebb tétet nézve, mely 100 forint, és a veszteségsorozatban lemondva a nyereségképzésről is, hanem olyankor csak a veszteség visszahozását kitűzve célként (így kevésbé meredeken emelkedik a tét, cserébe lassabban nő az egyenleg, mert a veszteségsorozat végén nincs plusz nyerés vagy csak minimális) 2,54-es tétszorzó jön ki. Ez még nem olyan drámai, egy ötös sorozat is belefér 6800 forintba.

Úgyhogy kipótoltam az egyenlegemet 6800 forintra és 100 forinttal vasárnap elkezdtem a tippelést a saját tippjeimmel, pénzzel. Az összeg tehát, amit kockáztatok, 6800 forint, nem egetrengető. Ha a módszer beválik, akkor ebből több is lehet, ha meg nem, akkor nem veszítek sokat, és legalább mondhatom, hogy saját magam is megpróbáltam.


Összefoglalva a saját tippjeim tétkezelési stratégiája és bankroll menedzsmentje:
  • bankroll: 6.800 forint
  • ODDS: 1,65 és 1,9 között (Tippmixpro.hu)
  • osztószám: 68 (vagyis a bankroll 68-ad része egy tipp, ha az előző tipp nyert)
  • tétemelés szorzója: 2,54 (vagyis ennyivel nő a tét, ha az előző tipp vesztett)
  • maximális veszteségsorozat: 4, az ötödik tippet még fel lehet tenni, de annak már legkésőbb nyernie kell
  • tippek száma: napi egy tipp, de egy sem, ha aznap nincs jól megfogadható
  • sportág: labdarúgás, azon belül alapvetően bajnoki mérkőzések,
  • tipptípusok: 1 - hazai nyer, vagy 2 - vendég nyer
  • kitűzött tartós találati arány, mint cél: 66,67 százalék
  • első ciklus célja: a bankroll megnégyszerezése, azaz 6.800 forintból 27.200 forint
  • tippek oldala: http://tippnyero.blogspot.com/p/blog-page.html 
Mint már utaltam rá, a következő (e sorozatban egyben utolsó) blogbejegyzésemben arról írok, hogy a tippeket hogyan választom ki.

4 megjegyzés:

  1. Nem ertem a martingale kritikadat.Azt irod, hogy annal vaktaban, összevissza tippelünk.Miert is? Aki igy jatszik, az szimplan hülye.
    A tetrakasi strategianak nincs köze a tippvalasztashoz, legfeljebb annyi, hogy milyen szorzohoz milyen strategia optimalis.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Jamie! Köszönöm, kissé megnyugtattál, hogy van létjogosultsága a Martingale módszernek, de ne feledjük, hogy amikor a sportfogadásba belekezdtem, és szakértői tippekre tippeltem a Vipbetadvice emlőin nevelkedve, az is Martingale volt, és bizony buktam vele. A posztban igazából arra helyeztem a hangsúlyt, hogy ha statisztikai alapon tippelek, akkor biztos a bukás, és ennél kell akkor jobbat kihozni szakértői tippekkel. Hogy sikerül-e, az a jövő zenéje. Köszönöm még egyszer, szép estét Neked! Üdv.: Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alacsony szorzonal nem a a duplazas(vagy magasabb emeles, mint nalad) a nyerö, szerintem.De erdemes lesz talan visszanezni 2-3 het tavlatabol.

      Törlés
    2. Kedves Jamie! A tétemelésre veszteség esetén csak azért bátorkodtam, mert 1) kezdetben, tapasztalatok nélkül még nem bízok abban, hogy sikerül minden 3 meccsből kettőt eltalálnom, hiszen ez még a tipstereknek sem megy, 2) abban viszont bízom, hogy egymás után nem fogok belenyúlni 5 vesztes meccsbe, bár erre 2-3 hét még kevés lesz, hiszen ilyen sorozat hónapok múlva is jöhet és akkor bukta van. Ha azonban kiderül, hogy eléggé nyereséges a fogadás veszteség esetén tétemelés nélkül is, akkor nyilván az a megoldás, nem a tétemelés. De már napok óta gondolkodom azon, hogy egy másik 6800 forintból a másik módszerem szerint is elindítom a fogadásokat, aztán győz az a módszer, amelyik győz. Üdv.: Péter

      Törlés